Bontás Orbán „tiszteletére”
A kevés járókelő rezzenéstelen arccal figyeli akciójukat. Egy, az aluljáróban álldogáló hajléktalan szól csak hozzájuk: „Rendesek vagytok”. Egy perc sem telik el, és az aluljáró egyik oldalán már nyoma sincs a kordonnak. A három fiatal pedig útra kell a cölöpökkel, táblákkal, szalagokkal, talpazatokkal a közeli Városház utcában lévő fővárosi önkormányzathoz.
– Vissza a feladónak, Tarlós úrnak! – mondja Vámos Péter. Miközben bandukolunk a városháza felé, van idő megbeszélni, mi hozta össze az Astoriánál a három fiatalt, az egyetemista lányt és a piackutató, valamint a „tanulás mellett melózó” srácot, akik szombat délutánig még soha életükben nem találkoztak. Mint mesélik, másfél hete „elborzadva” hallották a hírekben, hogy több aluljáróban elkerítették a falat takarítási, síkosságmentesítési munkálatokra hivatkozva.
Jónás Marianna szerint az első perctől kezdve nyilvánvaló volt, hogy ez kamu, valójában a hajléktalanok távol tartása a cél: „Röhejes, nyilván azért a falak melletti negyven centin síkosságmentesítenek a láthatatlan munkások, mert a járókelők a falhoz tapadva szoktak átvágni az aluljárón...” Aztán hallottak arról, hogy egy hozzájuk hasonlóan gondolkodó csoport visszavitte a Blaha Lujza téri kordon darabjait a fővárosi közterület-fenntartó központjába.
Mindezek után a Facebookon látták azt a kezdeményezést, ami február másodikára, egy emlékezetes Kossuth téri akció „emlékére” azzal hirdetett kordonbontást: „2007. február 2-án nagy példaképünk és miniszterelnökünk megmutatta, hogyan kell kordont bontani. Az évforduló tiszteletére felhívunk mindenkit, hogy ha alkotmányellenes, vagy jogsértő kordont lát, azt e jeles napon bontsa el”. A felhívás olvastán mindhárman úgy érezték: menniük kell.
–Több mint hetvenen jelezték, hogy támogatják az akciót, köztük mi is. Néhányan megbeszéltük, hogy szombat délután az Astoriánál találkozunk, és elkezdjük a rendrakást – mondja Jónás Marianna. – Az akció talán meggyőzi az illetékeseket, hogy büntetés, vegzálás, kitiltás, kordonok felállítása helyett inkább segíteni kellene a fedél nélkülieknek.
– Nekem ez az első olyan akcióm, amiben ténylegesen részt veszek –mondja Antók Péter. – Egy piackutató cégnél dolgozom, emellett csak amolyan háttérmunkát végeztem a Börtön helyett lakhatást nevű szervezetnek, ami az otthontalanok boldogulását próbálja segíteni.Most azonban úgy éreztem, nekem is tennem kell valamit, mert az, ami az utóbbi hónapokban történik hajléktalanügyben, túllépett minden határt. Kriminalizálják a hajléktalanokat ahelyett, hogy hagynák a szociális szakmát, hadd végezze a dolgát.
Így véli Vámos Péter is: – Szerintünk sem jó az, hogy emberek élnek az utcán, aluljárókban. Az otthontalanoknak és a járókelőknek sem jó ez. Ebben nincs vita. A büntetéssel meg a kitiltással azonban csak láthatatlanná próbálják tenni a problémát. A kis csapat közben megérkezik a fővárosi önkormányzathoz. Az épület bejárata mellé gondosan felállítják az oszlopokat, kifeszítik a szalagokat, s elhelyezik a táblát: „Vizes takarítás miatti csúszásveszély.” Aztán már fordulnak is vissza, hogy befejezzék a munkát az Astoriánál. A második kör épp oly zavartalan mint az első, a járókelők látják, nézik őket, de senki nem szól, így a kordon utolsó darabjai is gond nélkül eljutnak a „feladóhoz.”
A sikeren felbuzdulva máris a következő célpont felé indulnak: a Corvin negyed, azaz a korábbi Ferenc körúti aluljáró felé veszik az irányt. A bontással gyorsan végeznek, ám itt már szembesülniük kell azzal: akadnak, akik szerint ők – miként Budapest vezetése egy korábbi kordonbontás kapcsán fogalmazott – „anarchisták.” Egy járókelő kihívja a rendőrséget. A járőrök hamar megjelennek. A kordon darabjait az aluljáró sarkába pakoltatják a fiatalokkal, majd igazoltatás, adatfelvétel és a szabálysértési eljárás kezdődik.
– Azért a kordonokat csak elbontottuk. A Kálvint most már ne hagyjuk ki! – vigasztalja Jónás Marianna az intézkedéstől szemmel láthatóan izgatott, megszeppent társait. Péter azonban nehezen teszi túl magát a történteken: – A rendőrök rendesek voltak. De az nagyon megviselt, hogy a fickó, aki kihívta a rendőröket, azt vágta a fejemhez, hogy inkább dolgoznom kéne! Kíváncsi vagyok, mit szólna, ha tudná, hogy az egyetem mellett keményen melózok. Kíváncsi lennék arra is, mit szólna ahhoz, hogy a hónap végére nekem éppúgy nincs egy fillér sem a zsebemben, mint a hajléktanoknak...
A Kálvin téren újabb „aktivista” csapódik a csapathoz. Néhány pillanat alatt szétszedik és viszik is kordont. Munkájukat a legcsekélyebb érdeklődés nélkül nézi végig egy hajléktalanpár: vastag takaró alatt, mozdulatlanul ülnek a metró kijáratával szemben. Kicsit odébb egy otthontalan férfi borul alkoholmámorban a padlóra. A kordonbontók már indulnának a fővárosi közterület-fenntartó központjába a cölöpökkel, szalagokkal, táblákkal, ám alig hagyják el az aluljárót, a közterület-felügyelet járőreinek karjaiba futnak. Az este második igazoltatásánál már rutinosabbak.
Miközben nyújtják az igazolványokat, magyarázzák is mit csinálnak: „Csak visszavisszük a közterület-fenntartónak a kordonokat, amiket valami ostoba tévedés miatt az aluljáróba helyeztek el.” Az igazoltatás után a kordon darabjait visszaviszik az aluljáróba. Ott a közterület-felügyelet járőrei nekilátnak az újraépítésnek. Eközben a metró kijáratával szemben melegedő otthontalanok fejükre húzzák kosztól bűzlő paplanjukat.
