Hetivásár egy Heves megyei kis faluban: tálcás tojást kínálnak negyven forintért, a mozgó húsárus kis lakókocsiból csirkeszárnyat, fartőt árul. Marhalapockát, karajt hiába keresnénk nála, arra itt nincs kereslet. A kis tér egyik sarkában többtucatnyian várakoznak, főként nők, gyerekekkel. Aztán egy hatalmas autó érkezik, márkás, modern, csillog rajta a könnyűfém felni. Nem szól senkihez, a szemével int csak néhány, a viseltes tömegből leginkább a csillogó ékszereivel kitűnő asszonynak, akik füzetet vesznek elő. Megkezdődik a szokásos rituálé: valaki átad néhány ezer forintot, a „könyvelő” pedig áthúzza a neve melletti összeget. Aztán a pénzt, lehet, hogy majdnem ugyanannyit, lehet, hogy valamivel kevesebbet, kölcsönként újból visszakapja az, aki pár perce törlesztett a tartozásából. Csakhogy már újabb kamatok terhelik.

Az ország egyes részein szinte felfoghatatlan a szegénység: ez ideális környezet az uzsorások számára

E jelenetet a Heves megyei Átányon láttam nemrég, de szemlélője lehettem volna a Szolnok megyei Tiszabőn, Tiszaburán, Borsodban Ózd, Kazincbarcika, Szerencs és Encs környékén, vagy akár a Baranya megyei Siklósnagyfaluban, a Tolna megyei Dombóváron – mind-mind olyan települések, ahol uzsora-bűncselekmények gyakran előfordulnak.

Ha valaki megszorul, és kölcsönkér egy uzsoráscsaládtól, egy hónappal később ennek az összegnek a dupláját kell visszaadnia. A kamat jellemzően 50 és 100 százalék között mozog, s a különféle pótlékból, segélyekből élő, zömmel roma családoknak esélyük sincs arra, hogy az eredetileg felvett, de közben tízszeresére, hússzorosára duzzadt tartozást visszafizessék. A történet vége sokszor az, hogy a rászorulóktól elveszik a házát, a családtagokat pedig gyakran „csicskásként” éhbérért, szolgasorban tartják.

A kamatoltatás, uzsoráztatás lényege, hogy ha valakinek kölcsönadnak januárban tízezer forintot, azt februárban százszázalékos kamat terheli, vagyis húszezer forintra nő. Márciusban ez az összeg duplázódik, vagyis már negyvenezer forint a kifizetendő összeg, áprilisban nyolcvanezer, májusban százhatvanezer. Egyszerű matematikával kiszámítható, hogy ha valaki januárban kölcsönkér tízezer forintot, és azt decemberig nem tudja megadni, akkor az év végére a mindig duplán növekvő kamatok miatt már 20 millió 480 ezer forinttal tartozik.

Volt, aki az öngyilkosságba menekült. A közvéleményt is felkavarta annak a tarnaszentmiklósi fiatalembernek az esete, aki asztalosként kereste a kenyerét, ám amikor átmenetileg nem volt munkája, egy helyben lakó, kamatoltatással foglalkozó családtól kért kölcsön, abban bízva, hogy ha újból dolgozni jár, akkor törleszthet. Csakhogy két-három hónappal eltolódott a munkakezdés abban a jászsági üzemben, ahová végül felvették. Erre az időre azonban a hatalmas kamat miatt olyan összegűre duzzadt a tartozása, amit már nem tudott kezelni. Hitelezői dolgoztatták, megalázták, veréssel fenyegették, s az érzékeny lelkű fiatalember végül öngyilkosságba menekült.

Szintén Tarnaszentmiklóson élt az a háromgyerekes asszony is, aki a szociálpolitikai kedvezménnyel épített házát volt kénytelen odaadni a kölcsön fejében; ő a rokonaihoz menekült. Az sem megoldás, hogy a segélyt és a családi pótlékot immár folyószámlára kapják a rászorulók: ilyenkor az uzsorások a bankkártyát veszik el. Átányon tudnak olyan férfiról, aki húsz-huszonöt idegen bankkártya felett rendelkezik ilyen módon.

Ózd az egyik legveszélyeztetettebb település bűnügyi szempontból Borsod megyében. A rendőrség látványos akciókkal igyekszik igazolni, hogy keményen lép fel, de az erős latencia miatt ők is inkább csak a felszínt kapargatják – mondják a térségben élők. A rendőrök eljutottak olyan bűnözőkhöz, akiknek a lakásán több nyilvántartást, neveket, címeket, pénzösszegeket tartalmazó füzetet találtak, egy másik akció során pedig kiderült: a „kölcsönadó” lakások és házak adásvételi és csereszerződésének megkötésével, illetve a sértettek nevére felvett hitelekkel biztosította be magát. A rászoruló családok a rendőrség közleménye szerint ezeket a szerződéseket azért írták alá, mert az uzsorások súlyos, élet és testi épség elleni bűncselekmények elkövetésével fenyegették meg őket, ha nem akarnának fizetni. Ha valaki eleget tett „fizetési kötelezettségének”, akkor sem menekülhetett, minden hónapban megjelentek nála az uzsorások újabb és újabb pénzeket követelve. Egy kertvárosi ózdi idős férfit az egyik uzsorás arra kényszerítette, hogy költözzön hozzá a padlástérbe, és végezze el a háza körüli munkát. Elvette a nyugdíját, cserébe „lakhatást és élelmet” biztosított neki. A férfit végül a rendőrök szabadították meg fogvatartójától.

Az uzsora-bűncselekmények újabb formái is megjelentek már a borsodi kistelepüléseken: a kamatoltatók a saját lakásukon üzemeltetnek illegális boltot, ahol kétszeres, háromszoros áron adják az élelmiszereket és egyéb fogyasztási cikkeket. Ilyen ügy miatt indult eljárás a gadnai polgármester és felesége ellen is: ők a náluk vásárolt áruk után felhalmozódó tartozást füzetben vezették, amit szociális segély, családi pótlék, valamint a közcélú bérek kifizetésekor beszedtek az érintettektől. A boltban extrém magas árakkal dolgoztak: egy csomag dohányt ezerötszáz, húsz deka párizsit kilencszáz, míg egy kiló kenyeret hatszáz forintért adtak. Sok elszegényedett településen már nincs élelmiszerbolt, a családok többségének viszont nem jut arra, hogy elutazzon a legközelebbi városba, s ott olcsóbban bevásároljon. Így marad az uzsorás, akinél minden drágább, s a hitelt is kíméletlenül behajtja.