Állásvesztéssel jár a bukás

Egy tavaly elfogadott törvény értelmében 2014. január elsejéig minden személy- és vagyonőri igazolvánnyal rendelkező munkavállalónak és vállalkozónak speciális tanfolyamon kell részt vennie, és a szakmai továbbképzés anyagából sikeres záróvizsgát tennie.

Aki nem vesz részt a törvényben kötelezően előírt képzésen – vagy a tanfolyam végén nem teljesíti a vizsgakövetelményeket –, személy- és vagyonőrként nem dolgozhat tovább, ugyanis haladéktalanul bevonják a vagyonőri igazolványát.

A rendelkezés 80 ezer személyt érint, egyéni vállalkozóként és alkalmazottként dolgozó vagyonőrök mellett vonatkozik az erdő-, mező-, természetvédelmi őrökre, a hegyőrökre, a hivatásos vadászokra, a halászati őrökre, a közterület-felügyelőkre és az önkormányzati természetvédelmi őrökre is. Az érintettek oktatását és vizsgáztatását közösen végzi majd a Belügyminisztérium és a szakmai kamara. A tanfolyamért 9663, a vizsgáért ezen felül további 1932 forintot kell fizetniük a vagyonőröknek, amiből a kamarai tagok jelentős kedvezményt kapnak.

– Ilyen rövid idő alatt ennyi ember továbbképzését még soha sehol nem valósították meg – szögezte le a Belügyminisztérium és a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara közös sajtótájékoztatóján Dános Valér, a tárca oktatási, képzési és tudományszervezési főigazgatója. – Hagyományos iskolarendszerű oktatás keretében a személy- és vagyonőri munka végzéséhez szükséges elméleti és gyakorlati tudnivalókat (ezen belül az új jogszabályok alkalmazásához szükséges jogi ismereteket) 80 ezer embernek nem is lehetne átadni. Ezért a BM és a kamara kombinált távoktatási rendszerben képzi majd ki, illetve tovább az érintetteket. A digitalizált tananyaghoz bármelyik, igazolvánnyal már rendelkező vagyonőr hozzáférhet a kamara honlapján, egyebekben pedig az ország 50 pontján tartanak majd kiegészítő foglalkozásokat az otthoni tanulás közben felvetődött, megválaszolatlan kérdések tisztázására.

Német Ferenc, a kamara elnöke szerint a cél a személy- és vagyonőri munka tekintélyének helyreállítása, megerősítése. – Nem jogászprofesszorokat, még csak nem is ügyvédjelölteket vagy jogi asszisztenseket akarunk képezni – szögezte le. – Kevés elméletet, sok praktikus tudást akarunk átadni a vagyonőröknek, hogy a gyakorlatban magabiztosan és gyorsan felismerjék, mikor és hogyan kell intézkedniük, és képesek legyenek ezt jog- és szakszerűen elvégezni.

A cél, hogy javuljon a személy- és vagyonvédelmi munka hatékonysága, elfogadottsága, ugyanakkor csökkenjen a vagyonőrök intézkedéseivel kapcsolatos megalapozott panaszok száma. A szakszerűtlen intézkedéseknek a jövőben egyre súlyosabb következményei lehetnek a vagyonőrre nézve, ezért számukra sem lehet közömbös, mennyire ismerik pontosan hatáskörüket, s hogy mely esetekben milyen intézkedésre van joguk.

Munkában
Munkában
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.