Amerikai figyelem

Washingtonban és New Yorkban tárgyalt az elmúlt napokban Mesterházy Attila, az MSZP elnöke. A politikus a Népszabadságnak nyilatkozva elmondta, hogy héttagú delegációjával együtt tanácskozott többek között Tomicah Tillemannal, a külügyminiszter tanácsadójával (a néhai Tom Lantos képviselő unokájával) és Charles Gatival, a Johns Hopkins Egyetem professzorával is.

A pártelnök kérdésünkre hozzátette, hogy lehetőségük adódott Madeleine Albright volt amerikai külügyminiszterrel is hosszasan tanácskozni, akinek „határozott és nem feltétlenül pozitív véleménye volt a jelenlegi magyar kormányról”. Az amerikai politikussal tartott egyeztetés során abban is megállapodtak, hogy a Demokrata Párt háttérintézete, a National Democratic Institute szakmai segítséget nyújt az MSZP romaprogramjának tökéletesítéséhez, elsősorban a régiós szakprogramjaik tapasztalatainak megosztásával. Mesterházy Attila ismét találkozott Barack Obama amerikai elnök kampányszakembereivel, akikkel ezúttal is az internetes kommunikációról, az adatbázis-építésről és a közvélemény-kutatásról, a választói mobilizációról, valamint a jövőbeni potenciális együttműködésről tanácskozott.

Az MSZP első embere találkozott azzal a szakemberrel is, aki Floridában a demokraták mozgósításáért volt a felelős és akinek segítségével sikerült „behúzniuk” az államot. Az adatbázis-építés kapcsán megmutatták, hogy milyen szoftverrel gyűjtötték a visszajelzéseket az aktivistáktól, azokat hogyan rendszerezték és miként tudtak belőle stratégai következtetéseket levonni. Mesterházy Attila megerősítette, hogy az Obamastábhoz tartozó kampányszakemberek a következő hónapokban Magyarországra jönnek, hogy tovább egyeztessenek a szakmai tapasztalatokról.

Az MSZP első embere előadást tartott a German Marshall Alapítvány szervezésében, elsősorban a magyarországi belpolitikai és gazdasági helyzetről. Mesterházy elmondta, hogy a hallgatóság – és ez igaz volt szerinte az egész útra – elsősorban nem a jelenlegi helyzetről várt tájékoztatást, hanem arról, hogy az MSZP mit tenne kormányra kerülés esetén, mit tenne másképpen, mint a jelenlegi kurzus.

Mesterházy tárgyalt Obama kampányszakembereivel
Mesterházy tárgyalt Obama kampányszakembereivel
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.