A rendszerhibában bíznak

Az MSZOSZ és az Autonómok is ringbe szállnak az unió 1,6 milliárdjáért, bár a Liga és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége tűnik biztos befutónak.

Biztosan lesz verseny azért az 1,6 milliárdos uniós támogatásért, amelyet a Támop (Társadalmi Megújulás Operatív Program) keretében január első napjaiban hirdettek meg a Társadalmi partnerek kapacitásfejlesztése címen. A pénzre – miután a cél a szociális partnerek közötti együttműködés feltételeinek javítása – a szakszervezetek és a munkaadók csak közösen pályázhatnak. A Népszava.hu a múlt héten azt írta, hogy a Liga Szakszervezetek, illetve a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szinte biztos befutónak számít. Ezért más szakszervezeti konföderációk hezitálnak, hogy egyáltalán induljanak-e, de információnk szerint néhányan biztosan próbálkoznak majd.

A Liga közleményében visszautasította és fikciónak minősítette a megjelenteket, de azt nem cáfolta, hogy ringbe száll a szakszervezet anyagi lehetőségeihez képest tetemes összegért. Mindazonáltal tavaly nyár óta valóban beszélik – az érdekvédők körében és pályázatírásra szakosodott cégeknél egyaránt –, hogy a támogatás elnyerésére a Liga–VOSZ párosnak van a legnagyobb esélye.

A kormányfő szívéhez legközelebb álló tömörülésről van ugyanis szó, hiszen Orbán Viktor maga jelezte, hogy a vezetőjével, Gaskó Istvánnal – akivel rendszerváltáskori bölényként együtt szívták a puskaport – szívesen találkozik. Forrásaink állítják, már a pályázati kiírást is a Ligára szabták azzal, hogy a pénzt nem lehet több szereplő között megosztani. Ugyanakkor furcsállják, hogy először csak kéttagú konzorcium volt a felhívásban, de ezt a feltételt gyorsan módosították, és már négyen indulhatnak közösen.

A módosítás oka – állítják sokan –, hogy a kormánnyal szintén jó viszonyt ápoló Munkástanácsokat is be lehessen venni a „buliba”. Egyes vélemények szerint a negyedik a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége lehet, és ha ők tényleg csatlakoznak a konzorciumhoz, a Liga a munkaadói oldal két meghatározó szervezetét tudhatja maga mellett. Ez azt jelentené, hogy a többi konföderáció csak kisebb súlyú munkáltatói szövetséget tudna a közös pályázathoz megnyerni. Vagyis: a kilátásba helyezett támogatás igazán hatékony felhasználását illetően mások nem is tudnak versenyképes javaslatokkal előállni.

A részvétel feltétele egyébként az, hogy a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsban tagsággal rendelkező legalább egy munkavállalói és egy munkaadói szervezet közös konzorciumot alakítson. A testületben a szakszervezeteket hat konföderáció, a munkáltatókat kilenc szövetség képviseli, és a két oldal szereplői közül legfeljebb négy nyújthat be együtt pályázatot, ám csak egyetlen konzorcium nyerhet. Ebben e helyzetben érthető, ha a többi konföderáció mérlegeli a lehetőségeket. Ha nem indulnak a pénzért, a későbbi nyertes könnyen rájuk sütheti a bélyeget, hogy egy tisztességes pályázati dokumentációt sem tudtak összeállítani, és csak a pálya széléről pocskondiázzák riválisukat.

Amennyiben beszállnak, és veszítenek, azzal is a Liga kezébe adnak egy jó érvet, hiszen a győztes joggal hangoztat hatja majd, hogy becsületes küzdelemben szerezte meg a támogatást. A feltételezésekről hallott Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke is, de azokat nem kívánta minősíteni. Azt azonban leszögezte, hogy a konföderáció mindenképpen pályázni kíván, és ehhez most keresik a partnereket, de – miután a benyújtási határidő február végén jár le – további részletekkel nem szolgált.

Nem cáfolta viszont, hogy aggályosnak tartja a feltételeket, mert egy igen jelentős összeg esetében szerinte érthetetlen, miért csak egy kedvezményezett juthat támogatáshoz. Ha többen is képesek a szociális partnerek együttműködésének hatékonyságát javító programmal előállni, az 1,6 milliárdot közöttük Pataky szerint meg kellene osztani. Az MSZOSZ elnöke emellett jelezte, hogy a pályázatokat elsőként független szakértők értékelik, ezért úgy látja, az eredményt nem lehet borítékolni. Vagyis: előfordulhat olyan „rendszerhiba”, hogy nem a kivételezett, hanem a jobbik nyer.

A támogatásért ringbe száll az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége is – jelentette ki kérdésünkre Székely Tamás, a konföderáció elnöke. Arról azonban, hogy milyen formációban képzeli el a pályázati anyag benyújtását, a még folyamatban lévő egyeztetésekre hivatkozva ő sem beszélt. Nem tagadta ugyanakkor, hogy a Támop-támogatás irányítottsága körüli feltételezések a számára sem ismeretlenek, de ez nem tartja vissza őket.

– Az alapvetően a közszférában működő Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) senkivel nem kíván közösen indulni, mert nem látja biztosítottnak az értelmes együttműködés feltételeit – szögezte le Varga László, a konföderáció elnöke. A „Támop A komponenseként” kiírt pályázaton – amelyre valamennyi szakszervezet egyenként jelentkezhet, és összességében legfeljebb ötven érdekképviselet valamivel több mint 1,2 milliárdnyi támogatást nyerhet el – viszont indulni kívánnak. Van olyan érdek-képviseleti vezető, aki erről nem is hallott, az MSZOSZ tagszervezetei viszont – részben konföderációs segítségével – élni kívánnak a lehetőséggel.

Pataky azonban sajnálatosnak tartja, hogy a kiírás éppen az együttműködés ellen hat, hiszen arra készültek, hogy az „A komponensre” is a szakszervezetek, illetve a munkáltatók közösen pályázhatnak. Az Autonómok ugyanerre számítottak, de szervezeteik a tényleges feltételeknek megfelelően is pályázni fognak, hiszen a minimális támogatási összeg mintegy 24-25 millió forint, amit egyebek mellett tagtoborzásra fordíthatnak. Ez pedig nem elhanyagolható összeg.

Olyannyira nem, hogy a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete – amely egyébként a SZEF tagja – az éves költségvetését negyedével is kiegészítheti, ha esetleg nyer. Boros Péterné főtitkár érdeklődésünkre kijelentette: maguk minden lehetőséget megragadnak, és néhány, pályázati támogatással indított projektjük most is fut. Őket tehát a különféle feltételezések nem tartják vissza, mert tapasztalataik szerint jó pályázati dokumentációval lehet nyerni.

Bölények egymás közt: Orbán Viktor és Gaskó István
Bölények egymás közt: Orbán Viktor és Gaskó István
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.