Kegyetlen jövő vár az esélytelenekre

Iszonyatos szakadék tátong a leggazdagabbak és a legszegényebbek között, a jövedelemkülönbségek ráadásul egyre nagyobbak – erről Ferge Zsuzsa szociológus (képünkön) beszélt a társadalmi egyenlőtlenségekről és annak politikai veszélyeiről tartott előadásában, a Politikatörténeti Intézetben.

Az elmúlt két-három évtizedben világszerte erősen növekszik a létbizonytalanság, még a jóléti államokban is. A jövedelmi egyenlőtlenségek a Thatcher–Reagan korszak óta erősödnek, Kelet-Európában „iszonyú növekedést” mutat az ENSZ humán fejlődési indexe. A középosztály mindenütt lecsúszik és zsugorodik, a szegények tovább szegényednek, a leggazdagabb réteg pedig „elszállt”: a statisztikák azt mutatják, hogy a nyertes még válságban is „mindent visz”. A szociológus a világ összvagyonának eloszlását mutató piramissal illusztrálta az üvöltő különbségeket: a világ népességének felső öt százalékánál összpontosul a vagyon 80 százaléka, miközben az alsó 70 százaléknak – hárommilliárd embernek – csak a vagyon négy százaléka jut. A jövedelmi olló nyílását pedig egy legalább ennyire sokkoló adattal támasztotta alá: a válság előtt 500 dollármilliárdos volt a világon, most pedig 1200.

A munkabiztonság globális megrendüléséből már számos kutató azt a következtetést vonja le, hogy alakulófélben van egy új osztály, a biztonsághiányban szenvedők „prekariátusa”.

Ferge Zsuzsa félelmetesnek írta le a folyamatot, mivel a létbiztonság megrendülése, a egyenlőtlenségek növekedése a szélsőségek felé húzza, ezáltal veszélyezteti a társadalmakat.

Magyarországon az elmúlt évszázad több korszakra bontható az egyenlőtlenségek alakulása szempontjából. Egészen 1945-ig – Európában példátlanul hosszú ideig – megmaradtak a feudális különbségek, a hierarchikus távolságtartás. A társadalmi viszonyok az államszocializmus alatt horizontálisabbá váltak, majd a rendszerváltást követően ellentmondásos folyamatok indultak be. „Azt gondoltam, 1990 után sem jön vissza a korábbihoz hasonló, hierarchikus távolságtartás, és egyelőre valóban nincsenek méltóságos uraink, de nagyon jó úton haladunk efelé” – fogalmazott Ferge Zsuzsa.

A jövedelmi egyenlőtlenségek már a nyolcvanas években is lassan, 1990–2000 között viszont ugrásszerűen növekedtek, majd a 2000–2007 közötti enyhe csökkenés után ismét tovább erősödtek. Az elmúlt két évben ráadásul „nagyon jelentősen” nőtt a szegénységben, illetve mélyszegénységben élők aránya. Ferge Zsuzsa a közpolitikai intézkedéseket vizsgálva arra jutott, hogy Magyarországon 2008-tól még „csak” nyíltan-óvatosan, 2010-től viszont már kimondottan szegényellenes politika jellemző.

– Világtrend, hogy amikor növekszik a szegények száma, bűnbakká válnak – tette hozzá Ferge Zsuzsa –, Magyarországon most ezt éljük. Véleménye szerint kegyetlen jövő vár az esélytelenekre, amit egy „kormány közeli tudós” nyilatkozatával illusztrált: Bogár László közgazdász a Heti Válasznak adott interjújában beszélt arról, hogy még legalább 15 évig végzetes csapdában vergődünk; a társadalom legalább harmada végképp elveszett, „társadalmi szinten gyakorlatilag leírhatjuk őket”. Bogár szerint Orbán Viktor látja ezt, csak nem beszélhet a valóságról – „nem derülhet ki, hogy ezeket az embereket igenis ott kell hagyni az út szélén, mert ha nem így teszünk, akkor a többiek soha nem fognak célba érni”.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.