Honnan informálódhatnak a végzős diákok az aktuális felsőoktatási kérdésekről?

F. A.: A HaHa Facebook-oldalán és a blogunkon részben szakmai, részben pedig oktatáspolitikai anyagokat teszünk közzé arról, hogy mit gondolunk az aktuális intézkedésekről.

K. A.: Ha gimnazista volnék, biztosan az Eduline.hu-t olvasnám.

T. F.: Egy csomó közéleti blog is foglalkozik a felsőoktatással. A mostani végzős ismerőseim folyamatosan tájékozódnak, és az üzenőfalukon posztolják az újdonságokat egymásnak.

Akkor is ugyanoda jelentkeznétek, ahová most jártok, ha idén érettségiznétek? Neked, Andrea, még fizetned is kellene, ha nemzetközi tanulmányokra iratkoznál be 2013-ban.

K. A.: Nem tudom, mihez kezdenék, ha most kellene döntenem, ugyanis mindent fizetőssé tettek, amin érettségizőként gondolkodtam: a kommunikáció- és médiatudományt, a nemzetközi tanulmányokat és a közgazdasági szakokat is.

F. A.: Kétélű a dolog. Évek óta a társadalmi tanulmányokkal foglalkozom, ezzel szeretnék később is, így nincsen sok választásom.

T. F.: Jó döntésnek tartom a szociológiát, habár én is a közgázon gondolkodtam. Nagyon szeretnék gazdálkodás és menedzsment vagy angol nyelvű nemzetközi gazdálkodás szakon tanulni, ezért idén beadom a jelentkezésemet a Corvinusra. Azt remélem, hogy sikerül elérni, hogy mégis indítsanak államilag finanszírozott képzést.

Milyen körülmények között tartanátok elfogadhatónak az általános tandíj bevezetését?

T. F.: Minden szakon fenn kéne tartani államilag támogatott helyeket. A korábbi rendszert kéne visszaállítani, és abból egyeztetésekkel egy átfogó oktatási reformot végrehajtani, nem pedig különféle javaslatokat három nap alatt összedobálni.

F. A.: Kizárólag egy nagyon-nagyon átgondolt, integráns szociálisösztöndíj-rendszerrel lenne szabad fizetőssé tenni az oktatást, hogy a tehetséges, szegény gyerekek is tanulhassanak. Egyetemre járni önmagában is nagyon költséges, ha az embernek az órák mellett magát is el kell tartania.

K. A.: Csak minimális összegű tandíjban lehet gondolkodni. Nyugat-Európában sok helyen olcsóbban megkapja bárki ugyanazt a képzést, mint ami a Corvinuson például szemeszterenként 300 ezer forintba kerül. Mindehhez persze garantálni kellene a megfelelő minőséget is.

Hogyan változtatnátok az oktatás színvonalán, hogy megérje kifizetni?

F. A.: Az angolszász rendszer híve vagyok. Nem megy, hogy ott ülünk háromszázan egy hatalmas teremben, és hegyezzük a fülünket, hogy halljuk, mit beszél az előadó az alig működő mikroportba. A tanárnak is szétaprózódik a figyelme, hiszen nagyon nehéz ennyi embernek egyszerre leadni a tényanyagot. Sokkal több szemináriumra és kiscsoportos, gyakorlati órára lenne szükség. Ha kevesebben vagyunk, a demokrácia szabályai szerint játszhatunk: mindenki elmondhatja a véleményét, mert mindenki meghallgattatik, így a kortársaim által is alakul a véleményem.

K. A.: A tanárok képzettségétől is nagyban függ, tudnak-e így tanítani. Teljesen más kompetenciák szükségesek, hogy valaki levezényeljen egy kiscsoportos órát.

F. A.: Ez igaz, a színvonal fejlődéséhez elsősorban nem új projektorok kellenek, hanem átképzés.

K. A.: Amikor Párizsban tanultam egy szemesztert, összesen négy órám volt egy héten. Állandóan a könyvtárban ültem és készültem. Arra ösztönöztek, hogy csoportban és egyénileg prezentáljunk, gondolkodjunk, dolgozzunk, vitázzunk. Nagyon sok feladatot kellett teljesítenünk. Motiváltak voltunk, az órákon pedig menő volt hozzászólni. A vizsgák nem visszaböfögősek voltak, hanem a gyakorlati ismereteinket mérték. A nemzetközi jogon például úgy zajlott a számonkérés, hogy egy konkrét esetet kellett megoldani.

T. F.: Még nem igazán tudom, min változtatnék, hiszen most kezdtem el egyetemre járni. Nekünk csak két gyakorlati tárgyunk van. Igaz, olyan évfolyamtársammal is beszéltem, akinek egyetlen szemináriuma sincsen első évben.

Többen nem értik, hogy miért kell akkora ügyet csinálni a hallgatói szerződésből, hiszen aki külföldön talál munkát, úgyis hamar visszatermeli az oktatás díját. Ennyire egyszerű lenne a kérdés?

T. F.: Nem tudjuk, mi lesz 4-5 év múlva. Nemcsak a visszafizetésről van szó, hanem arról, hogy a XXI. században középkori módszerekkel tartanának itt minket, ahelyett, hogy lehetőséget teremtenének nekünk a boldogulásra.

K. A.: Az a legrosszabb, hogy minden feltételezéseken, bizonytalanságon alapul. Az égvilágon semmilyen garancia nincs a hallgatók kezében. Nagy kockázatot vállalnak azzal, hogy elkezdenek itt egy három- vagy ötéves képzést. Pláne, ha aláírják a szerződést vagy felveszik a diákhitelt. Ritkán beszélünk róla, de manapság sok családnak alapvető anyagi teher, ha a gyerek nem kezd el 18 évesen dolgozni. Egyébként sem tudják, hogy mi lesz velük, kér-e belőlük a munkaerőpiac, vagy el kell-e menniük külföldre; a hallgatói szerződés pedig még egy plusz gátat szab a lehetőségeiknek.

F. A.: Egyoldalú megállapodást köt az állam: maradj itt, de nem biztosítunk neked állást.

T. F.: Teljesen kibújik a felelősség alól. Ha vállalná, hogy munkahelyet biztosít, akkor lenne értelme, így viszont nincsen.

F. A.: Emellett olyan gesztusokkal kommunikál a kormány a szerződésről, amelyek felháborítóak és bicskanyitogatóak. Az érintetteket lesajnálják és semmibe veszik. Ráadásul az intézkedések semmiféle közmegegyezésen nem alapulnak, nincsen párbeszéd mögöttük.

K. A.: Elkezdték a diákság ellen hergelni az embereket, s ezt tökéletesen beillesztik a retorikába.

Olyan hatásosan sulykolják, hogy akkor vagy csak jó hazafi, ha lehetőleg soha nem hagyod el a hazádat, hogy még a saját generációnk egy része is elhiszi. Képesek ezzel megalapozni az intézkedéseiket!

A mozgalmaitok egyik legnagyobb vonzereje, hogy pártoktól függetlenül működnek. Ezt a tényt a politikusok is tiszteletben tartják?

K. A.: Nem. Nyilván tök jó terepet szolgáltatunk az ellenzéknek, mégsem tudom, hogyan nem értették meg, hogy sokkal jobbat tesznek az ügynek, ha nem jelennek meg a tüntetéseinken. A legelső fórumunkra rengeteg politikus jött el. Az MSZP konkrétan sajtótájékoztatót tartott a rendezvény előtt, beálltak az egyetem kapujába. Az összes kamera rájuk szegeződött. Mi pedig odaálltunk mögéjük, és amint befejezték a beszédeket, megmondtuk, hogy köszönjük, de most menjenek innen, ez nem róluk szól. Szerencsénk volt, mert LMP-sek és jobbikosok is eljöttek, ezért nem köthettek minket egy konkrét párthoz vagy politikai erőhöz sem.

T. F.: Még mindig sokszor megkeresnek minket akkor is, ha új sejt alakul. De nemcsak a pártoknak, hanem mindenkinek el kell magyarázni, hogy nem fogunk senki mögé beállni, hiszen amiért mi küzdünk, bőven túlmutat a pártpolitikán.

A szolidaritáson kívül mi vezetett?

K. A.: Mindig is nagyon nagy volt az igazságérzetem. Úgy láttam, hogy az emberek félnek kimondani a véleményüket. Elkövetkezett az a pont, amikor nem lehetett csendben nézni tovább, valakinek fel kellett állnia. Így alapítottuk a Hallgatói Hálózatot.

F. A.: A szolidaritás bele van égve az agyamba. A gimi óta úgy gondolom, hogy az oktatás olyan integráns része a demokráciának, amivel egy egész társadalmat is meg lehet változtatni. Annyira felháborítónak találom a jelenlegi helyzetet, hogy nem kérdés, hogy valamit tennem kell ellene.

T. F.: Hiába volt ’89-ben rendszerváltás, a mentalitás azóta sem lett más, mint amilyen előtte volt. A változás inkább tárgyiasult tényezők szintjén következett be, mint az emberek hozzáállásában. Mi vagyunk az elsők, akik demokratikus környezetben nőttünk fel, ezért aktívan részt kell vennünk a most történő politikai kultúraváltás folyamatában, mert ez az időszak a jövőre nézve is nagyon fontos.

SZUBJEKTÍV TANÁCSOK AZ IDEI ÉRETTSÉGIZŐKNEK

MENEKÜLÉS HELYETT KIÁLLÁS

T. F.: Tavaly gondolkodtam rajta, hogy külföldön tanulok tovább, de örülök, hogy itthon maradtam, mert különben nem lennék része ennek a változásnak. Ahelyett, hogy elmenekülnénk, álljunk ki a jövőnkért és magunkért, mert másképpen nem működik semmi. Csak akkor menjenek el, ha tényleg nincs más út. Tájékozódjanak nagyon alaposan. Jól gondoljanak át mindent még akkor is, ha nagyon szorítja őket az idő.

HASONLÓT VÁLASZTANI, ÉS ALÁÍRNI

K. A.: Ha nem tudnám bevállalni a tandíjas szakot, de csak az érdekelne, akkor a helyükben elmennék olyasmit tanulni, ami hasonlít arra, amit eredetileg szerettem volna. A szerződést fogcsikorgatva, de aláírnám, mert mire végeznek, valaki úgyis eltörli valahogyan. Ne csüggedjenek, ha nem oda veszik fel őket, amit elképzeltek, mert a tanulmányok ideje alatt az egyetemi légkör és gondolkodásmód a legfontosabb. Nyitottabbak lesznek, és rugalmasabban fognak tudni elhelyezkedni, mint most gondolnák.