Leharcolt BKV-járatokat indítana a Volánbusz

A BKV legöregebb buszait állítaná be a Volánbusz májustól a kilenc városkörnyéki települést kiszolgáló járatokon. A január elején meghirdetett használtbusz-tender ugyanis aligha zárul le addig, így nem lesz mit forgalomba állítani a minisztérium által kitűzött határidőre. Csakhogy egyelőre a BKV sem mondhat le a járművekről, mivel nem ismerik az átadás részleteit.

A tárgyalások még el sem kezdődtek a tárca illetékesei, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV képviselői között. Annak ellenére sem, hogy Tarlós István főpolgármester a múlt héten mindenkit megnyugtatott: garanciákat kapott arra, hogy az utazóközönség semmit nem fog megérezni a váltásból. Így a továbbiakban is csak egyféle bérletre lesz szükség, és a sárga buszok Budapesten belül is érintenek majd minden megállót. Ám lapunk információi szerint mindez nem több az ígéretnél.

Rengeteg a megválaszolatlan kérdés, pontosabban szinte csak olyan van. Tarlós bejelentése ellenére nem tisztázott, hogy a Volánbuszok megállnak-e majd a városon belül, felszállhatnak-e majd rájuk a BKV-bérlettel utazók, és a tervezett menetrendről sem tudni még semmit. Míg ezek nem tisztázódnak, a BKK-nak azzal kell számolnia, hogy üzemeltetnie kell ezeket a járatokat, legalább a városhatárig.

A városi és az elővárosi közösségi közlekedés szétválasztása egyébként teljesen ellentétes a világtrenddel. Londontól New Yorkig mindenütt az egyesítés jellemzi a közlekedésszervezést.

Nagy a félelem az agglomerációs vonalakon dolgozó buszosok közt. Attól tartanak, „jó esetben” is sokkal rosszabb feltételekkel dolgozhatnak májustól, de még valószínűbb, hogy a megélhetésüket is elvesztik. A Volánbusz és a VT-Transmann (szintén májusi) belépése egy egész buszgarázsnyi – 1000-1200 – ember elbocsátását vetíti előre. A BKV-szakszervezetek egyeztetésre hívták a minisztériumot és kollektív munkaügyi vitát kezdeményeztek a főváros két közlekedési cégével.

Völner Pállal, a fejlesztési tárca infrastruktúráért felelős államtitkárával ma egyeztetnek, míg a főváros a jövő hétfőn várja az érdekképviseletek vezetőit – tájékoztatta lapunkat Nemes Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnöke, aki nem titkolja: a buszvezetők és a szakszervezetek kétkedve fogadták a szolgáltatás színvonalának emelésére tett ígéreteket, hiszen már a busztenderből is 20 százalékos teljesítménycsökkenés olvasható ki.

Azt sem hiszik, hogy az átadás-átvétel felelősen lebonyolítható május elsejére, hiszen még hozzá sem kezdtek. Az érdekképviseletek egyébként a VT-Transmannal és a Volánbusszal is tárgyalnának, de egyelőre süket fülekre találtak. Ha a minisztériumi és a BKV-egyeztetések is eredménytelenül zárulnak, akkor a szakszervezetek akciósorozatot hirdetnek.

 

Nincs túl nagy perspektíva
Nincs túl nagy perspektíva
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.