Titkos zuglói közvélemény-kutatás közpénzen

Közpénzből rendeltek közvélemény-kutatást Zuglóban. Ám erről sem előtte, sem utána nem tájékoztatták sem a képviselő-testületet, sem a lakosságot. A tavaly ősszel elkészült vizsgálat eredményét csak Papcsák Ferenc polgármester, illetve bizalmi köre ismeri.

A felmérés alapján készült elemzés adatai mindmáig titkosak. Holott Várnai László, a zuglói képviselő-testület LMP-s tagja már tavaly novemberben tájékoztatást kért a kutatásról a helyi jegyzőtől, Papp Csillától.

– Lakossági jelzésekből tudható, hogy az önkormányzat az elmúlt időszakban a kerület lakóinak körében közvélemény-kutatást végeztetett. A kutatásnak már az eredménye is elkészült, és azt a hivatal megkapta – írta levelében Várnai László, aki egyúttal arra kérte a jegyzőt, hogy a kutatás zárójelentését juttassa el hozzá, illetve a többi képviselőhöz, felhíva a figyelmét, hogy a felmérést közpénzből rendelték meg.

Papcsák Ferenc még a képviselőknek sem mutatja meg a felmérés eredményét
Papcsák Ferenc még a képviselőknek sem mutatja meg a felmérés eredményét

Másrészt úgy vélte, hogy a képviselői munkában nagy segítséget jelenthet, ha lakossági visszajelzéseket kapnak. Az ellenzéki képviselő ugyanakkor arra is kíváncsi lett volna, hogy az önkormányzat mely cégektől kért be árajánlatot, melyik nyert, és végül mi szerepelt a velük kötött szerződésben. Ezenfelül tudni szerette volna a feltett kérdéssort, illetve a közvélemény-kutatás részleteit – idő, minta, módszer – és végezetül magát a teljes zárójelentést.

Mielőbbi választ kért levelére, mivel az anyag elkészült, ráadásul „az ilyen kutatások hamar aktualitásukat vesztik”. Várnai László később rákérdezett a dologra az aljegyzőnél is, de azt a választ kapta, hogy neki és a jegyzőnek sincs tudomása arról, hogy az önkormányzat kutatást rendelt volna meg, holott erről a hivatalnak mindenképpen tudnia kellett volna. A képviselő kérését később szóban is többször megerősítette, de választ a 30 napos határidő lejárta után se kapott. Ekkor a fővárosi kormányhivatalhoz fordult, ám egyelőre ők sem adtak választ.

– Egyelőre semmiféle információt nem adhatunk ki a közvélemény-kutatással kapcsolatban – jelentette ki lapunk érdeklődésére Tomay Judit zuglói sajtóreferens, aki nem tagadta, hogy a vizsgálat tavaly ősszel készült, és azóta többen is kérték az eredmény ismertetését. Végezetül hozzátette: senkinek sem akartak kedvezni azzal, hogy először neki adják ki az adatokat, ezért a kutatás eredményét a zuglói lapban teszik közzé január végén.

– Aligha lehetnek benne szörnyű titkok – véli Hann Endre, a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet igazgatója. – Az önkormányzati felmérésekben többnyire a kerület megoldandó ügyeire, a vezetők ismertségére, népszerűségére, illetve a lakossági elvárásokra, elégedettségre kérdeznek rá. Mindebből fontos következtetéseket vonhatnak le a képviselők és a hivatal vezetői, ám leleplezéstől aligha kell bárkinek tartania.

Ettől persze még lehet kínos az eredmény. Az önkormányzati kutatások lebonyolításának piaci ára átlagosan 3 millió forint, ám ez erősen függ a minta nagyságától, a kutatási módszertől és az eredmény elemzésének mélységétől.

– A polgármester azt hiszi, semmiféle jogszabály nem vonatkozik rá – mondja Várnai László. – Csakhogy jogászként tudnia kellene, hogy 2011-ben törvény született a közérdekű információk kezeléséről, amely kimondja, hogy a közfeladatot ellátó szervnek az igény benyújtását követően 15 napon belül ki kell adnia a közérdekű adatokat. Ezek visszatartása tudatos törvénysértés. Az ellenzéki képviselő szerint Papcsák Ferenc polgármester magánuradalomként kezeli a kerületet. A kerületi vagyonkezelőnél jelenleg is vizsgálódik a rendőrség hűtlen kezelés miatt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.