Az indítványozó felvételi kérelmét az ügyvédi kamarába az ügyvédjelölti gyakorlat hiányára hivatkozva utasította el a Fejér Megyei, majd a Magyar Ügyvédi Kamara, és később a bíróság is, ahol a fenti döntéseket megtámadta. S bár kérte, hogy az ügyében eljáró bíróság a vonatkozó jogszabályok alkotmányellenességét észlelve forduljon az Alkotmánybírósághoz, a bíró ezt a kérését is elutasította, és helyben hagyta a kamarai elutasító döntéseket.

A 2011 januárja óta hatályos szabályozás értelmében szigorodtak az ügyvéddé válás feltételei. Még a többéves tárgyalótermi gyakorlattal rendelkező pályaelhagyó bíró vagy ügyész is csak akkor vehető fel az ügyvédi kamarába, ha teljesítette az egyéves gyakorlati idejét. Az Országgyűlés – a törvénymódosítás hivatalos indoklása szerint – az ügyvédi hivatás tekintélyének védelmére, az ügyvédséggel szembeni közbizalom megőrzése érdekében döntött a korábbihoz képest szigorúbb követelményeket támasztó szabályozásról.

Az Alkotmánybíróság egyebek között azzal utasította el az indítványozó alkotmányjogi panaszát, hogy álláspontja szerint a jogalkotó nem korlátozta a szabályozással sem a vállalkozás, sem a szabad hivatásgyakorlás alkotmányos jogát, amint azt az alkotmányjogi panasz beterjesztője állította. Jogában áll ugyanis a jogalkotónak bizonyos hivatások gyakorlóival szemben speciális jogi, szakmai vagy más követelményeket támasztani, és ezek meglétének, megszerzésének igazolását kérni.

A taláros testület szerint a törvényhozás nem hozott diszkriminatív döntést azzal, hogy a jogi szakvizsgát tett jogászok között különbséget tesz aszerint, hogy ügyvédi vagy más speciális jogi szakvizsgához kötött hivatást kívánnak gyakorolni, és csak az utóbbiak számára írja elő a kötelező egyéves gyakorlati időt. Az AB álláspontja szerint ugyanis a szakvizsgázott jogászok nem vehetők egy tekintet alá, függetlenül attól, hogy a későbbiekben ügyvédként, ügyészként, bíróként vagy közjegyzőként kívánnak dolgozni, avagy a közigazgatásban helyezkednek el. Még a velük egy tárgyalóteremben dolgozó ügyészekkel és bírókkal sem vehetők egy tekintet alá. Mivel az ügyvéd önállóan dolgozik, munkája felett nincs vagy lényegesen kisebb a kontroll, emiatt hibáinak a következményei is súlyosabbak.

A taláros testület döntéséhez két alkotmánybíró, Bragyova András és Szívós Mária fűzött különvéleményt. Szerintük a vitatott szabályozás alkotmányellenes, és meg kellett volna semmisíteni. Szerintük a szakvizsgázott jogászok közül kizárólag az ügyvédi pályára készülőkkel szemben előírt korlátozás egyértelműen a már pályán lévők érdekeit szolgálja a belépni kívánókkal szemben. Az pedig „…nem lenne alkotmányosan elfogadható, ha a vizsgált szabályozás (mint esetleg feltételezhető) az ügyvédi szolgáltatások piacán a kínálatot – a pályán lévő ügyvédek számát – kívánná korlátozni”, szögezték le a különvéleményt megfogalmazó alkotmánybírák, hozzátéve, hogy az ügyvédek számát csakis a piac szabályozhatja.

Bragyova és Szívós kétségüknek adtak hangot, hogy a támadott szabályozásnak van-e alkotmányosan elfogadható és indokolt célja, továbbá hogy a jogalkotó által kinyilvánított cél, az ügyvédség tekintélyének és a vele szembeni közbizalom javításának szándéka a kérdéses szabályozással elérhető-e.

Az ügyvéddé válás már a régi szabályok szerint sem volt egyszerű. Egyes irodákban állítólag egymillió forintot is elkérnek a friss diplomás jogászoktól, hogy ügyvédjelöltként foglalkoztassák őket. Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke szerint ez azonban csak amolyan városi legenda. Bár kizárni nem tudja, hogy előfordulhatnak ilyen esetek, lapunknak azt mondta: ő még nem találkozott olyan ügyvédjelölttel, aki valóban fizetet volna a jelöltségéért…

Bánáti lapunknak nyilatkozva vissza utasította azt a különvéleményekben megfogalmazott feltételezést, hogy a szabályozás a már pályán lévők érdekeit, az ő piacaik védelmét szolgálná. Mint fogalmazott, a jogszabály előkészítése során a kamara kész lett volna elfogadni az ügyvédi törvény módosítását úgy is, ha az egyéves gyakorlati idő nem vonatkozott volna a 62 évesen nyugdíjba küldött ügyészekre és bírókra.

– Másképp kell beszélni az ügyféllel ügyvédként, és mások a lehetőségek akkor, ha az ember közjogi pozícióból teszi fel a kérdéseit – magyarázza Bánáti, miért „férne rá éppenséggel” egy kis ügyvédi gyakornokoskodás még a többéves tárgyalótermi gyakorlattal rendelkező ügyészekre és bíróra is. – Mi azonban saját „piaci érdekeinkkel szemben”, egyfajta hivatásrendi szolidaritástól vezérelve készek lettünk volna elfogadni, hogy egyik napról a másikra százas nagyságrendben jelennek meg a piacon volt bírók és ügyészek. Ezek után furcsa az a „vád”, hogy a már gyakorló ügyvédek érdekében született volna a szabályozás. Nem ez volt a cél. Sokkal inkább az, hogy rákényszerítsük (a jogalkotó rákényszerítse) az ügyvédi munkához szükséges ismeretek megtanulására, felfrissítésére azokat, akik esetleg húsz-harminc éve tettek jogi szakvizsgát, majd egy egészen más jogterületen dolgoztak évtizedeken keresztül.

Állásajánlat