Több száz diák sorsa bizonytalan

Több száz fővárosi diák jövőjét tette bizonytalanná az ELTE szenátusa a napokban nyilvánosságra került decemberi döntésével: e szerint részben vagy teljesen megszüntetnék az egyetem fővárosi, XII. kerületi gyakorlóiskoláját.

Az egyetem szenátusa a december 17-i ülésén határozott arról, hogy az ELTE Gyakorló Általános Iskola és Középiskola „struktúráját megváltoztatja”.  Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy „a finanszírozási lehetőségek szűkülése, az állami normatíva csökkenése és a működtetési problémák miatt” teljesen bezárják az intézményt, vagy pedig csak a nyolc évfolyamos általános iskolát működtetnék tovább, a gimnáziumot nem. Mindez 550 általános iskolást és 200 gimnazistát érint közvetlenül – közvetve pedig azokat a tanulókat, akik azt fontolgatták, hogy a február közepéig leadható jelentkezési lapon ezt a középiskolát jelölik meg.

Mesterházy Ferenc, az iskola igazgatója érdeklődésünkre úgy fogalmazott: „Nem teljesen váratlan az egyetem döntése, hiszen a gyakorlóiskoláknak juttatott állami támogatás 2005-től 2010-ig 40 százalékkal csökkent, azóta pedig változatlan mértékű, így évről évre rosszabb helyzetbe került az intézmény. Ezzel együtt minden diákot, szülőt, tanárt megdöbbentett a határozat, ami miatt mára teljes a bizonytalanság: nem tudni, ki, meddig tanulhat, taníthat az iskolában”. Hasonlóképp vélekedtek a lapunk által megkérdezett szülők, akik az egyetem döntése nyomán azonnal harcba szálltak, hogy megmenthessék az iskolát: tárgyalásokat kezdeményeztek az egyetem és a kerület vezetésénél, valamint felvették a kapcsolatot az oktatási államtitkársággal. Miként egyikük fogalmazott, „vannak ígéretek, de egyre inkább úgy tűnik, hogy legjobb esetben is csak az általános iskola működhet tovább”.

Az ELTE szenátusának határozata szerint részben azért kényszerültek erre a döntésre, mert az intézménynek otthont adó épületek tulajdonosa, a XII. kerületi önkormányzat adós maradt több fejlesztéssel, ráadásul 2013-tól már nem járul hozzá az iskola működtetési költségeihez. Ez utóbbi valóban nagy érvágás az ELTE számára, hiszen eddig a szerződéseknek megfelelően évi 50 millió forinttal segítette az intézményt a hegyvidéki önkormányzat. (Az ELTE 2007 nyarán kapta 25 évre használatba a városrésztől az épületeket, s évi 50 milliós önkormányzati hozzájárulás mellett ellátta a körzeti oktatási feladatokat is.) Mindemellett a döntésében nagy szerepet játszott az is, hogy az egyetemtől összességében már majd ötmilliárdos állami támogatást vontak el.

Fábri György, az ELTE kommunikációs ügyekért felelős rektor helyettese érdeklődésünkre úgy fogalmazott: az elmúlt években általánossá vált, hogy a gyakorlóiskola működtetésére kapott állami normatíva nem fedezte a kiadásokat, ezért az egyetemnek kellett kiegészítenie az intézmény költségvetését. Mivel azonban 2008 óta összesen 40 százalékkal csökkent az egyetem támogatása, a múlt év végén világossá vált, egyszerűen nincs miből állni a kiadásokat. Hozzátette: súlyosbította a helyzetet, hogy a köznevelésről szóló törvényből egyszerűen kihagyták a gyakorlóiskolákat, vagyis nem rendelkeztek arról, mi lesz ezekkel az intézményekkel az iskolák állami fenntartásba vonása során. Fábri György megemlítette: az is döntéskényszerbe hozta az egyetemet, hogy a finanszírozási gondok ellenére mind a mai napig tisztázatlan, mekkora összeget fordítana a gyakorlóiskolákra a kormányzat 2013-ban.

Noha a tervezett iskolabezárás miatt az ELTE az állami forrásmegvonás és a jogszabályi hiányosságok mellett a helyi önkormányzatot teszi felelőssé, a városrésznél visszautasítják, hogy felelősség terhelné őket a történtekért. Arra hivatkoznak, hogy eddig teljesítették a szerződésben vállalt kötelezettségeiket, évről évre pontosan utalták a hozzájárulást, 2013-tól viszont már állami feladat az iskolák finanszírozása. Az oktatásért felelős államtitkárság sem tartja magát felelősnek, hiszen közleményükben azt írták: mivel felsőoktatási gyakorlóintézményről van szó, az ELTE kizárólagos joga dönteni a közoktatási intézmény jövőjéről. Az ELTE Gyakorló Általános Iskola és Középiskola nem került át a Klebelsberg Intézményfenntartó Központhoz, hanem továbbra is az egyetem fenntartásában működik. Erre hivatkozva az államtitkárság lényegében kivonja magát az ügyből, és a városrészre, valamint az egyetemre bízza az iskola sorsának rendezését: remélik, hogy a XII. kerületi gyerekek érdekében a hegyvidéki önkormányzat és az ELTE megtalálja a megnyugtató megoldást az intézmény további zavartalan működtetésére.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

Pokorni Zoltán, a kerület fideszes polgármestere, az első Orbán-kormány oktatási minisztere lapunk érdeklődésére úgy fogalmazott: „A városrésztől elvont adóbevételek miatt majd félmilliárdos forráskieséssel kell számolnunk, az iskola működtetője, fenntartója az egyetem, s a kerületnek már nincs iskola fenntartási kötelezettsége. Mindezek ellenére készek vagyunk ezután is támogatni az oktatási intézményt, hogy legalább az általános iskola tovább működhessen”. Mint megtudtuk, felajánlották az egyetemnek, hogy az idén 25 millió forinttal támogatják az iskola működtetését, és átvállalják a kazáncsere elmaradásából fakadó kiadástöbbletet.

– Mindemellett vállaltuk azt is, hogy a középiskola megszüntetése esetén az ott tanuló diákok nagy többségét más kerületi oktatási intézményben helyezzük el, hogy a lehető legkisebb zavart okozza tanulmányaikban az ELTE döntése – mondta Pokorni Zoltán.

Az egyetemtől kapott tájékoztatás szerint január végéig készül el az a bizottsági jelentés, ami alapján az ELTE szenátusa meghozza a végső döntést az iskola sorsáról. A bizottság állásfoglalását jelentősen befolyásolhatja, hogy az MTI jelentése szerint a szülők által összehívott tegnapi fórumon Mezey Barna, az ELTE rektora az mondta: a szaktárca jelezte, pluszösszeget biztosít az iskola működtetése érdekében.

A köznevelési törvényből egyszerűen kihagyták a gyakorlóiskolákat, nem rendelkeztek arról, hogy mi lesz velük az államosítás során
A köznevelési törvényből egyszerűen kihagyták a gyakorlóiskolákat, nem rendelkeztek arról, hogy mi lesz velük az államosítás során
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.