– Lassan lezárul a szocialista választókerületi felelősök kijelölése. Azon személyeké, akik – a későbbi ellenzéki megállapodástól függően – várhatóan az MSZP egyéni képviselőjelöltjei lesznek. Ön nem szerepel sem a régóta bevált budafoki, sem más fővárosi körzetben. Kiszáll?

– A parlamenti munkából igen, kiszállok. De ne reménykedjen abban, hogy politikai értelemben nyugdíjba megyek, és magának jutott a szép búcsúinterjú lehetősége. Csak a parlamenti munkának mondok búcsút, és ebbe eleinte nyilvánvalóan bele fogok kicsit pusztulni. Viszont azt a helyzetet tudomásul kellett vennem, hogy 2014 után feleakkora lesz az Országgyűlés, mint most. Ráadásul kéretlenül bár, de jómagam is telekiabáltam az országot a demokratikus erők együttműködésének prófétájaként. Ez pedig azt jelenti, hogy nem minden egyes helyre aspirálhat majd kizárólag a szocialista párt, így aztán egyszerűen nem ízléses, ha húszévnyi képviselőség után két karral kikönyökölök magamnak egy széket. Azt még nem tudom, van-e önbecsapás abban a hitemben, hogy fontos feladatok 2014 után nem csak a parlamentben lesznek. Egy valóságeleme ennek biztosan van: amikor az MSZP-ben arról beszélünk, hogy kevés volna változatlan formában csak helyreállítani a 2010 előtti közjogi viszonyokat, akkor a részvételi demokrácia új igényére gondolunk. Mindenki érzi annak szükségét, az újfajta civil mozgalmakban is az az akarat tör felszínre, hogy az emberek ne csak négyévente szólhassanak bele a demokrácia működésébe. Ennek csatornáit, mechanizmusát még senki nem dolgozta ki rendesen. Pedig nemcsak a kormányt kontrolláló valódi parlamentarizmust kell helyreállítani, ideje kiépíteni a folyamatos társadalmi kontrollt a parlament felett is. Ezen akarok gondolkodni és dolgozni. Én leszek a „részvételi demokrata”.

– Az ellenzéki együttműködés kapcsán folyamatosan előkerül, hogy a múlt hibáit el kell ismerni. Önt mindenki az MSZP egyik legtisztességesebb vezetőjeként említi. Ezt azonban árnyalhatja, hogy régóta a párt első vonalához tartozik, és hacsak nem volt vak, úgy tudta, látta, hagyta mindazt, ami történik. Nem érzi, hogy van elszámolnivalója?

– Aki benn akar maradni a politikában, annak a hibáival is el kell számolnia. Az MSZP sokat el is végzett a múlt értékeléséből, nagyon helyesen. Igen, a korrupciót is érintő erkölcsi kérdésekkel a legnehezebb megbirkózni. Természetesen nem lehet tudomásul venni, hogy az élet már csak ilyen. Nem lehet nyugodt lelkiismerettel dolgozni sokáig egy olyan szobában, ahol nem tudom, milyen pénzből fizették ki a villanyszámlát. Nyújt valamiféle átmeneti megnyugvást, ha bizonyos időközönként benyújtunk egy szabályozást a párt- és kampányfinanszírozás rendezésére. Ezt az MSZP is megtette, nem is egyszer. A jó szándék jeleit tehát produkáltuk, de miután ezek nem mentek át a Házon, tovább kellett folytatni az életet. Egy rossz rendszerben két dolgot lehetett csinálni, és persze mindkettő satnya megoldás: egyfelől megpróbálni a lehetőségek határáig vigyázni, hogy amikor valakik gálánsan támogatják a pártot – ennek vannak legális formái is, hiszen lehet „jutányosan” is nyomtatni azt a plakátot –, akkor cserébe ne szülessen olyan ígéret, amiből később állati nagy baj lesz. Nem az a zűrös pártfinanszírozás rákfenéje ugyanis, amikor valaki ad a pártnak, hanem amikor a hatalomra kerülés után viszonzást vár érte. Másfelől meg kell próbálni vigyázni arra, hogy a párttámogatás komoly része ne kössön ki „kálóként” magánzsebekben. De még ha a maximumot sikerül is elérni, ebben a szisztémában olyan bizonytalan a határ a rendben lévő és az aggályos között, hogy bizony, nehéz jó lelkiismerettel aludni. Megoldásként olcsó receptem van erre: szíveskedjünk a szövetségesekkel kétharmaddal győzni, és gyorsan egy párt- és kampányfinanszírozási törvényt elfogadni. Addig ugyanis kétféle pártvezető lesz: olyan, aki nyugodtan alszik a zavaros viszonyok között is, és olyan, aki nem, de ugyanaz a csapda szorítja őket.

– Az, hogy nem mindig aludt nyugodtan, nem menti fel az alól, hogy az MSZP egyik első embere volt a pártot elérő korrupciós hullámok idején.

– Ha van valamiért lelkiismeret-furdalásom az egyéves pártelnöki munkásságom miatt – amire tudhatóan nem én jelentkeztem –, az nem a választási vereség miatt van, hiszen az már 2006 őszén látható volt. Lelkiismeret-furdalásom azért volt, mert az MSZP erkölcsi renoméját nem tudtam megvédeni. Nem volt elég erőm vagy tehetségem, ügyességem hozzá. Azt nem mondom, hogy támogatottságom se lett volna, hiszen a tagság és a szimpatizánsok ezt nyilván ugyanúgy akarták, mint ahogyan én. De mindig csak szaladtunk az események után. Nem illik manapság a Hagyó-üggyel példálózni, hiszen már kiderült, hogy tízszer annyit próbálnak meg rányomni, mint amennyi a valóság, de ettől az még politikai knock-out volt, jelképévé vált (azzá is tették) a körülöttünk terjengő rossz érzésnek, rossz levegőnek. Pont három hónappal később mondott le a listás helyéről, mint ahogy kellett volna. Én épp három hónappal később beszéltem a budapestiekkel arról, hogy ebben az ügyben lépni kell, mint amikor kellett volna. Az MSZP-t körüllengő rossz szaggal, aminek egy része a korrupció gyanújából származott, nem tudtam mit kezdeni. Ezen persze nem segít az a tény sem, hogy nem az MSZP-ről, nem is csak a politikáról, hanem az egész rendszer erkölcsi védtelenségéről volt szó. Nem segít az az olcsó védekezés sem, hogy az elnöki időszakomban az azt megelőző ügyek pattantak ki, hiszen korábban is jelen voltam a vezetésben. Két mechanizmuson nem tudtam, nem tudtunk áttörni. Egyfelől azon, ahogyan a pártfinanszírozás működik az országban. És nem tudtam áttörni azon a mechanizmuson sem, ami éppen a nem felülről vezérelt, tehát demokratikusabb pártokban a személyi ügyeket jellemzi. Azon, hogy az embernek egy küldöttértekezleten, taggyűlésen kell átvinnie az akaratát, ahol a küldöttek nem feltétlenül ugyanúgy érzékelik egy döntés veszélyeit. Ezzel együtt azt hiszem, hogy ha arra az egy évre visszatekintek, egyvalami – nem az én érdememből –mindenképpen megszületett: annak felismerése, hogy ez a fajta pártpolitizálás nem mehet tovább. A pártok elutasítása veszélyes dolog, de hordoz fontos tanulságot is: azt, hogy más típusú pártműködésre van szükség. A pártoknak „civilesedniük”, nyitniuk kell, emberi nyelvet, friss levegőt, hétköznapi élettapasztalatokat felszívniuk. Vége van annak a világnak, hogy egy párt a maga képére rendezi be a politika törvényeit.

– Az új választási törvény keretei csak akkor adnak esélyt a jelenlegi kormánytömbbel szemben, ha szintén tömbként lépnek fel ellene. Ezért az együttműködési kényszer az ellenzéki oldalon. Az MSZP nélkül nincs kormányváltás, a szocialistákkal azonban eddig Bajnai Gordonék, Schmuck Andor, Gyurcsány Ferenc és Árok Kornél mutatkozik együttműködőnek. Az LMP, a 4K! vagy más erő nélkül nem érzi ezt karcsúnak?

– Egyet ne felejtsünk el: az Együtt 2014 jelenléte azért is fontos, mert egyelőre ezen a csatornán tud a pártokba nem szerveződött erő és gondolkodás a tárgyalóasztalhoz férni. Agybajt kaptam sokszor a Milla és a Szolidaritás politikaellenes megnyilvánulásaitól, de azért fontos a részvételük, mert ők adják a történet szexiségét, vagyis azt, hogy ez az egész ellenzéki együttműködés ne az MSZP-t újraegyesítő kongresszus vagy a szokásos pártkoalíció legyen. Nemcsak arra van szükség, hogy létező pártok egymásra találjanak, hanem arra is, hogy a nem pártokba szerveződő düh a jelenlegi rezsimmel szemben találja meg a maga kereteit. Legyen akármi is a véleményem a „tüskés” civilekről, jelenleg csak ők tudják becsatornázni ezt az indulatot. Lett volna erre esélye a Lehet Más a Politikának is, de sajnos úgy tűnik, hogy ebben a tekintetben az utolsó jó ötletük a névválasztás volt. Mivel az LMP a „nem pártos” tömegek behozatalát nem tudta megoldani, ezért másnak kell. Örülnék persze, ha az LMP is ott lenne az asztalnál, mert az ő gondolkodásukra is szükség lenne. Ugyanakkor szomorúan kell megjegyeznem: ma már pótolhatók. A most aktivizálódó civil mozgalmak idővel párttá fognak alakulni, méghozzá remélhetőleg úgy, hogy nem fogják levetni a civilség charme-ját.

– Az MSZP-t miként lehet e térbe hitelesen behúzni? A civil mozgalmárok köszönik, de nem kérnek a „hatalomba visszakapaszkodni akaró büdös komcsikból”.

– Akik büdös komcsiknak tartanak, úgysem ránk szavaznak. Az illúzió, hogy bármilyen új képződmény el tudja szívni a tősgyökeres fideszes szavazókat. Az még nem most lesz. Jelenleg arról a tömegről van szó, amelyik nem szereti az eddigi pártokat, és nem szereti a jelenlegi kormányt sem. Ez a tömeg, ha fanyalogva is, de egy széles összefogásban el fogja fogadni a szocialistákat. Az MSZP közel másfél milliós, már most sem fanyalgó szavazóbázisa megkerülhetetlen. A „büdös komcsit” meg a „tolvajbandát” a pártelitre szokták (nem túl igazságosan) rásütni, de ezt nem lehet megtenni ezzel a másfél millió emberrel. E két tábornak, a növekvő szocialista tömbnek és a pártok iránt bizalmatlanabbaknak kell egymásra találniuk, az MSZP régi és új pártelitje pedig akkor jár el a legjobban, ha hagyja egymásra találni őket.

– Egy kongresszusi beszédében kissé fanyarul azt mondta: szívesen átadja a stafétát, csak ahhoz a következő futónak utol kellene érnie. Az MSZP mostani vezetése utolérte?

– Ahogy az lenni szokott, van, aki igen, van, aki nem. A pártelnök és még néhányan mindenképpen hatalmas munkát végeztek. Sohasem hittem, hogy egy régi csodacsapatot egy csupa kutyaütő kezdőből álló válogatott váltott volna. És persze minden pártelitben vannak lesántult versenyzők is, akiket könnyedén le lehet hagyni. Mindig szükség van a vérfrissítésre, különösen egy általános pártellenes hangulatban. Természetes, hogy e mostani elnökségben is vannak olyanok, akiknek a nevét el fogjuk felejteni. De vannak köztük olyanok is, akik már bizonyították, hogy komoly politikusok lesznek, vagy már most is azok. Mesterházy Attilának új embereket kellett keresnie, és nagykanállal merített az akkoriban fortyogó pártból. A levesbe kétségkívül került hús is, lé is. Az igazi kérdés nem is az, hogy a pártvezetők közül ki marad fenn a közmegítélés szűrőjén, ki nem. Sokkal inkább az, hogy ha sikerül együtt kormányra jutnunk, akkor az MSZP képes lesz-e átlépni a régi árnyékát, és kormányzati szerepkörben is eleven mozgalomként működni. Akkor fontos lesz, hogy a régi-új csapatból van-e néhány olyan politikus, aki nem feltétlenül csak államtitkárként képzeli el magát, hanem képes és akar szellemi és politikai életet szervezni. Az államtitkárokat máris látni, de merem remélni, hogy a mozgalmárok sem csak a maradékelv alapján választódnak majd ki.

– Ha kormányra kerülne is az ellenzéki szövetség, kulcspozíciókban maradnak a Fidesz emberei, s ha az új országvezetés nem hozza el a „Kánaánt”, újra jönnek majd a tömegek.

– 2010 előtt azt gondoltam, hogy nincs szörnyűbb és nehezebb a koalíciós kormányzásnál. A Fidesz teljhatalma óta viszont azt gondolom: egy koalíciós kormányzás még mindig jobb, mert egyeztetési kényszert nevel az emberbe. Most el sem jutnak a különböző vélemények a kormányig, így megteheti, hogy csak a békemenettel tárgyal. Kétségtelen, hogy az új kabinet nehéz válságkezelési leckét örököl, amelyhez nem árt az egységes akarat. De ugyanez a válsághelyzet azt is megköveteli, hogy a lehető legszélesebb társadalmi bázisra támaszkodjanak. Ha ennek az az ára, akkor csak ordítozzanak a kormányülésen, de merüljön föl minden jogos érdek. Hallani olyasmit, főleg az LMP-ben, de talán olykor nálunk is: minek kell 2014 után kormányozni, abba csak belebukni lehet. De azt csak a hülye hiheti, hogy ha Orbán marad, akkor 2018-ban lesz kinek és lesz miről hasonló meditációt folytatni.

– Hogyan látja a jobboldali tömb jövőjét? Van Orbán nélküli Fidesz?

– Nem biztos. Csakhogy a józanabb fideszes vezetők egyelőre nem ismerték fel, hogy Orbánnal viszont biztosan nincs jövője a Fidesznek. Ha a Fidesz romjaiból kell kinőnie egy tisztességes jobboldalnak, akkor az csak Orbán bukása után lehetséges. Vele viszont csak bukni tudnak. Ha Orbán marad, akkor egyre kisebb tornatermekben üvöltik majd, hogy a haza nem lehet ellenzékben, de tisztességes és erős jobboldal abból nem lesz. Nem várom, hogy a választások előtt leveszik Orbánt a tábláról, mert a Fidesz valláspótló szervezet, ha nincs próféta, szétesik. Fura, de éppen azt gondolom: el kell veszíteniük a választást és ezzel Orbán egyszemélyi kultuszát ahhoz, hogy a Fideszből hosszú távon is élet- és hitelképes jobboldali párt legyen. Egy ilyen Fideszre pedig mindannyiunknak szüksége volna, mert baloldaliként sem gondolom, hogy az ország képes lenne fél tüdővel lélegezni.

Névjegy

LENDVAI ILDIKÓ Országgyűlési képviselő, 2002 és 2009 között az MSZP frakcióvezetője, 2009 és 2010 között a párt elnöke volt.

1946. július 20-án született Debrecenben. Az ELTE-n szerzett magyar–történelem szakos tanári oklevelet, később filozófiából is diplomázott. 1974-től 1981-ig a KISZ Központi Bizottsága kulturális osztályán dolgozott. 1974-től az MSZMP, majd 1989-től az MSZP tagja. Vezette a párt budapesti szervezetét, tagja a szociáldemokrata platformnak. Gyurcsány Ferenc lemondása után az MSZP elnökévé választották, amely tisztséget a 2010-es választási vereségig töltött be.

Lendvai Ildikónak az MSZP elnökeként azért volt lelkiismeret-furdalása, mert nem tudta megvédeni a párt erkölcsi renoméját