Horthy park: az érvényesség dönt

A választópolgárok legalább felének részvétele szükséges ahhoz, hogy érvényes legyen a népszavazás Gyömrőn. A Pest megyei városban most vasárnap arról döntenek, viselje-e közterület Horthy Miklós nevét. Valószínű azonban, hogy a procedúrával nem érnek véget a település életét felkavaró viták.

A gyömrői önkormányzat – amelynek képviselői között alig találni pártpolitikust – korábban jobbikos javaslatra megszavazta, hogy Horthy Miklósról nevezzék el a város főterét. A felháborodás hatására később a testület felülvizsgálta saját határozatát, és beérte annyival, hogy a volt kormányzó csak a téren lévő parknak legyen a névadója. A tiltakozók azonban a Horthy park létét is elfogadhatatlannak tartják.

Helyi civilek – baloldali pártok: az MSZP és a Demokratikus Koalíció támogatásával – népszavazást kezdeményeztek. A Fidesz hivatalosan nem foglalt állást, a szélsőjobboldali Jobbik értelemszerűen egyetért az önkormányzat döntésével. A kisebbik kormánypárt, a KDNP gyömrői szervezetének elnöke arra kérte a helybélieket, hogy ne menjenek el szavazni. Ha mégis, akkor a feltett kérdésre válaszoljanak „nem”-mel.

Ami azt jelentené, hogy marad a Horthy park. A kérdés így szól ugyanis: „Egyetért-e Ön azzal, hogy Horthy Miklósról, a vitatott történelmi személyiségről ne nevezzenek el közterületet Gyömrőn?” Annak tehát, aki elutasítja a Horthy-kultusz ápolását, „igen”-nel kell voksolnia.

Kevés esély van rá, hogy összejön az érvényességhez szükséges ötven százalék plusz egy fő. Ezt még a legutóbbi önkormányzati választáson sem sikerült elérni (2010 őszén a részvételi arány csak nem egészen 47 százalék volt Gyömrőn.) Kérdés, az önkormányzat mennyiben veszi majd figyelembe a lakosság akaratát, ha a népszavazáson kiderül, hogy a szavazók többsége ellenzi ugyan a Horthy parkot, de nincs meg az érvényességi küszöb. Mezey Attila alpolgármester szerint a népszavazás arról szól, hogy a lakosság meg kívánja-e változtatni a képviselő-testület döntését. Ha a részvételi arány elmarad attól, amit a törvények előírnak, akkor a gyömrőiek közvetett módon szentesítik a Horthy parkról szóló döntést.

Az alpolgármester úgy véli, a lakosság alapvetően elutasítja a botrány- és hangulatkeltést. Lehet, hogy egy maroknyi csoportnak ez nem tetszik – jegyezte meg a tiltakozókra utalva. Mezey Attila – hangsúlyozva, hogy a magánvéleményét mondja – kifejtette: nem lenne etikus, ha az önkormányzat a többség véleményével szemben más döntést hozna. Mint mondta, be kell tartani a demokratikus játékszabályokat.

A Horthy-ellenes népszavazás egyik kezdeményezője, Kavalecz Gergely, a KIGYE (Környezet-, Ifjúság- és Gyermekvédelmi Egyesület) elnöke szerint is a részvételi arány a legfőbb kérdés. Abból kiindulva, hogy néhány hét alatt összegyűjtötték a népszavazáshoz szükséges több ezer aláírást, biztosra veszi, hogy a gyömrőiek nagy többsége nem kér Horthyból. De ettől még nem biztos, hogy el is mennek szavazni. „Akkor sem adjuk fel, ha nem jön össze az ötven százalék” – jelentette ki Kavalecz Gergely. Tekintettel azokra, akik aláírták a népszavazási ívet, és azokra, akik „igen”-nel szavaznak, mindenképpen beadvánnyal fordulnak az önkormányzathoz. A civil szervezet vezetője bízik abban, hogy erre végül nem lesz szükség, és érvényes népszavazás eredménye kötelezi majd az önkormányzatot a Horthy park nevének eltörlésére.

A főtér – Szent Valentin óvatosságra int
A főtér – Szent Valentin óvatosságra int FOTÓ: MÓRICZ SIMON
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.