A legnagyobb kiadást – azoknak, akik nem otthonuk közelében tanulnak – a lakhatás jelenti. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) számára Czinderi Kristóf és Domján Zsolt a múlt nyáron – 38 oktatási intézmény 3151 tanulójának megkérdezése nyomán – felmérést készített a hallgatók szociális helyzetéről. Ebből kiderült, hogy a kollégiumokban átlagosan 12 811 forintot kell fizetni havonta, és a leggyakrabban 9–15 ezer forintos kiadással kell számolniuk a hallgatóknak.

Beköltözés. A diákok minimum egy tanévre keresnek albérletet

A kollégistáknál rosszabb helyzetben vannak azok, akik albérletbe kényszerülnek. Déry Attila, az Otthon Centrum vezető elemzője szerint a vidéki egyetemi városokban 50 és 90 ezer forint közötti havi bérleti díjakkal kell számolni, a fővárosban pedig 60-70 ezer forintnál kezdődnek az árak. Igaz, a szakember és a HÖOK felmérésének készítői egyaránt jelezték, hogy a költségek csökkentése érdekében többnyire két-három diák vesz ki egy lakást.

Csakhogy az albérletekben rezsivel együtt így is szinte lehetetlen havi 30-35 ezer forintnál kevesebből kihozni a szállást. Mindemellett élelmiszerre, utazásra, tankönyvekre, jegyzetekre, internetre is költenek a diákok, olykor pedig szórakozásra, kultúrára, sportra és ruházkodásra is áldoznának.

Ezeket a kiadásokat nehéz forintosítani, de a helyzetet jellemzi egy egyetemista kifakadása: „Mielőtt hazautaznék a vidéken élő szüleimhez, sokszor kiszámolom, mi éri meg jobban, Pesten maradni, és kajára költeni a vonatjegy árát, vagy menni, és otthonról hozni ennivalót.”

A HÖOK felmérésében megkérdezett diákok egyötöde mondta azt, hogy húszezer forintnál kevesebb pénzből gazdálkodhat egy hónapban, 55,7 százalékuk havi „büdzséje” pedig nem éri el a 40 ezer forintot. Arra a kérdésre, hogy végszükség esetén mennyivel tudnák csökkenteni kiadásaikat, volt, aki azt írta: „Ezt már nem lehet hova csökkenteni, öt forint is fájdalmas!” Mindezek tükrében aligha meglepő, hogy kétötödük egyáltalán nem tud szórakozásra vagy élvezeti cikkekre költeni. S hogy miből próbálják állni a költségeket? A megkérdezett hallgatók kevesebb mint negyede vallotta magát öneltartónak, vagyis bő háromnegyedük valamilyen külső anyagi támogatást kap, döntően szülőktől vagy rokonoktól. Anyagi forrásaiknak további fontos részét jelenthetik a különféle ösztöndíjak.

Hatvan százalékuk legalább egy – leggyakrabban tanulmányi – ösztöndíjban részesül. Ennek átlagos összege nem egészen 16 ezer forint. Az ösztöndíj mellett többen kénytelenek diákhitelt is felvenni: a válaszadók 17 százaléka élt ezzel a lehetőséggel, többnyire havi 40 ezer forintos kölcsönt kértek. Azt, hogy az esetleges szülői támogatás, az ösztöndíj és a diákhitel mellett is elkél a pénz, jelzi, hogy a HÖOK felmérése szerint a hallgatóknak már közel fele, 48,1 százaléka dolgozik. Jobbára alkalmi munkát vállalnak tanulmányaik mellett.

Bár a dolgozó hallgatók zöme levelező tagozaton tanul, jelzésértékű adat az is: minden harmadik nappali tagozatos hallgató egy elvileg teljes idejű képzés mellett dolgozik. Az egyetem mellett dolgozók 39 százaléka arról számolt be a kutatás készítőinek, hogy „elsősorban létfenntartási okból” kellett munkát vállalnia. Hasonló tapasztalatokról számolt be Kott Zoltán, az Universitas Iskolaszövetkezet igazgatósági tagja, aki úgy fogalmazott: sokan tapasztalatszerzés vagy épp karrierjük megalapozása miatt helyezkednek el már a diploma megszerzése előtt, de a hallgatók zöme kifejezetten a megélhetés miatt vállalna munkát.

Ez azonban az utóbbi években nem volt egyszerű feladat. A gazdasági válság kirobbanása után csökkent ugyanis az egyetemistáknak kínált munkalehetőségek száma, ráadásul ezzel egy időben a korábbinál többen kerestek állást. A szakember szerint mára némileg javult a helyzet, így az, aki dolgozni akar, gyorsan találhat magának állást – igaz, nem nagyon válogathat, elsősorban betanított fizikai munkát végezhet, például csomagolhat a legalacsonyabbnak számító, nettó 475 forintos órabérért. A magasabb óradíjakat fizető és a tanulással könnyen összehangolható, azaz esténként, hétvégenként végezhető munkából még mindig kevesebb akad a szükségesnél.

Elsősorban azok számíthatnak egyetem melletti gyors elhelyezkedésre és jó fizetésre, akik később diplomásként is keresettek lesznek. A programozónak tanulók például már első- vagy másodévesként is találhatnak olyan céget, amely 800-900 forintos órabérért foglalkoztatja őket. Igaz, több megkérdezett egyetemista is arra panaszkodott: kapnának az átlagosnál jobban fizető munkát „szakmájukban”, de ezért heti két-három napot kellene dolgozniuk, ami viszont már megoldhatatlan nappali tagozaton. Emiatt szerintük a megélhetésük miatt munkát kereső fiatalok többségének két rossz közül kell választania: ha nagyon kell a pénz, akkor a tanulás rovására már-már főállásban kezdenek dolgozni, vagy vállalják „éhbérért” az éjszakai és hétvégi „rabszolgamunkát”.