Nagyobb büntetést kér a garázda jobbikosra az ügyészség

A Szegedi Városi Ügyészség a szegedi közgyűlés jogi, ügyrendi és közbiztonsági bizottságának jobbikos elnöke ügyében hozott elsőfokú ítélet súlyosbításáért fellebbezett – közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.

Szanka Ferenc elmondta: az ügyészség hosszabb szabadságvesztést és annak hosszabb próbaidőre való felfüggesztését kérte.

Emlékeztetőül: Keresztúri Farkas Csabát első fokon négy hónap, egy évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Városi Bíróság december 21-én. A bíróság társtettesként, nyilvános rendezvényen, folytatólagosan elkövetett garázdaság bűntettében mondta ki bűnösnek a politikust, aki fellebbezett, majd az ítélethirdetés után újságíróknak azt mondta: képviselői mandátumáról nem mond le, de bizottsági elnöki posztjáról azóta távozott.

Az eset tavaly november 25-én, a Szegedi Tudományegyetemen történt, ahol jogászbált tartottak. A képviselő ittasan közeledett egy testvérpár húgához, „udvarolni” próbált neki, majd bement utána a női mosdóba, ahonnan a biztonsági őrök tessékelték ki. Az első tettlegesség ezután történt a lány egyik bátyja és a képviselő között, az összetűzést a politikus kezdeményezte.

Hajnali három óra körül a képviselő – aki Kádár Gábor bíró megfogalmazása szerint elfogadhatatlanul viselkedett – ismét megpróbált beszélgetésbe elegyedni a lánnyal. Amikor annak másik bátyja ezt szóvá tette, a politikus meglökte a férfit, majd dulakodni kezdtek. Az inzultus az épület előtt is folytatódott, a tettlegesség kezdeményezője ott is a jobbikos képviselő volt.

Keresztúri Farkas Csaba először tagadta a bűncselekmény elkövetését, a bíróságon azonban már elismerte bűnösségét. Azt mondta, hogy nem emlékszik a történtekre, de bocsánatot kért az érintettektől.

Ádám Sándor, a politikus védője a vádlott előzetes mentesítését kérte a büntetett előélethez fűződő joghátrányok alól. A bíró szerint azonban erre a vádlottat a szándékos bűncselekmény elkövetése és az, hogy időközben egy szabálysértési ügyben újabb eljárás indult ellene a Szegedi Városi Bíróságon, nem teszi érdemessé.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.