„Igen, kérni fogunk előzetes normakontrollt, legalábbis ez a terv” – jelentette ki az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága előtt tavaly szeptemberben a fideszes Gulyás Gergely. Akkor még úgy gondolták, hogy az egyes kormánypárti politikusok szerint is aggályos regisztráció miatt érdemes a választási eljárási törvényt a hatályba lépése előtt az AB elé utalni. Ezt maga a parlament kezdeményezte volna, ám utóbb a kormányoldal meggondolta magát: a feliratkozásra vonatkozó szabályokat inkább az alaptörvény átmeneti rendelkezései közé emelték, hogy az alkotmánybírósági kontrollt eleve kizárják.

Az AB azonban tavalyi utolsó döntésével keresztülhúzta a hatalom számításait: az átmeneti rendelkezések közül mindazokat a pontokat, amelyek nem az új alkotmány hatályba lépésével kapcsolatos átmeneti szabályokat, hanem hosszabb távra érvényes passzusokat tartalmaznak, közjogi érvénytelenségre, vagyis formai okra hivatkozva, megsemmisítette. A jogalkotó tehát súlyosan hibázott, amikor az alaptörvényben csak annyit mondott ki, hogy „sarkalatos törvény a választójogot vagy annak teljességét magyarországi lakóhelyhez, a választhatóságot további feltételekhez kötheti”.

Ha a regisztráció szabályait is itt rögzítik, az AB mozgástere most lényegesen szűkebb lenne. Igaz, a testület – saját korábbi gyakorlatával is szakítva – tavaly már figyelmeztetett rá, hogy „adott esetben az Alkotmánybíróság a demokratikus jogállam alkotmányos tartalmi követelményeinek, garanciáinak és értékeinek a töretlen érvényesülését, alkotmányba foglalását is vizsgálhatja”. Vagyis: az alapjogvédelemnek az 1989-ben gyakorlatilag szinte teljes egészében újrafogalmazott „pártállami” alkotmányban elért szintjét tekintik mércének.

Ha pedig ez így van, a szavazáson való részvétel előzetes kérelemhez – feliratkozáshoz – kötése jelentős visszalépés, hiszen 1990 óta a választói névjegyzéket mindig a népesség-nyilvántartási adatbázis alapján állították össze. Aki abban szerepelt – s valamilyen legitim okból, azért például, mert jogerős börtönbüntetését töltötte, nem fosztották meg a választójogától –, automatikusan névjegyzékbe került, és akár a szavazás napján is eldönthette, kíván-e élni ezzel a jogával.

A regisztráció – ami a névjegyzékbe vételt személyes közreműködéshez kötné, ráadásul a választás előtt tizenöt nappal a feliratkozás határideje is lezárulna – ehhez képest biztosan jogkorlátozás, amire indítványában Áder János is felhívja a figyelmet. A köztársasági elnök ugyanis nemzetközi szerződésekre utal, jelezve, hogy alapelv a választójog általánossága, és bármilyen kivétel „alááshatja az így választott törvényhozás (...) demokratikus legitimációját”. Az államfő hivatkozik az ENSZ polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányára is, amely szerint „ahol a választópolgárok regisztrációjára van szükség, annak könnyen hozzáférhetőnek kell lennie”.

Áder a feliratkozás intézményét – miután azt az alaptörvény részét képező átmeneti rendelkezések között szabályozták – önmagában nem vizsgálta, vélelmezte azonban, hogy a választási eljárási törvény egyes rendelkezései alkotmányellenesek lehetnek. Így felvetette, hogy a magyarországi lakóhellyel rendelkezők esetében aggályos, ha ők kizárólag a lakóhelyükön személyesen, illetve az internetes ügyfélkapun keresztül kérhetik a választói névjegyzékbe vételt, levélben viszont – a külföldön élőkkel szemben – nem.

Az államfő a feliratkozás alaptörvényi rendelkezés rangjára történő emelése kapcsán tehát nem firtatta, hogy annak van-e ésszerű indoka. Az általa hivatkozott ENSZ-egyezményből viszont az következik, hogy a regisztráció bevezetéséhez a választójog ilyen korlátozásának szükségességét is igazolni kell. Ha nincs olyan népesség-nyilvántartás, amelynek alapján a választói névjegyzéket a hatóságok az egyes állampolgárok bevonása nélkül is összeállíthatják, az előzetes jelentkezés elengedhetetlen feltétel.

Nálunk viszont nem ez a helyzet: a Magyarországon lakóhellyel – illetve tartózkodási hellyel, tehát ideiglenes lakcímmel – rendelkező teljes népesség szerepel a központi adatbázisban. Az ombudsman egy korábbi vizsgálata szerint ez nem pontos – Áder utal is erre –, de a hatályos szabályok megfelelő jogorvoslati lehetőséget biztosítanak arra az esetre, ha valaki kimaradna a névjegyzékből.

A nyilvántartás hibája egyébként a szavazásra jogosultak töredékét érintheti, és ez a felnőtt népességből legfeljebb néhány tízezer főt jelenthet, ami nem indokolhatja, hogy nyolcmillió ember számára a választójogot – amelynek általánosságát az alaptörvény rögzíti – külön utánjáráshoz kössék. De az sem alkotmányosan elfogadható magyarázat, hogy a külföldön élő magyar állampolgároknak mindenképpen regisztráltatniuk kell magukat; akiket 2011 óta kedvezményesen honosítottak, azoknak a lakóhelyét nyilvántartják, a többiek esetében pedig az előzetes jelentkezés valóban elengedhetetlen feltétele a névjegyzékbe vételnek.

Könnyen lehet, hogy az AB kimondja: az általános választási regisztráció bevezetésének nincs legitim célja, és a választójog ilyen korlátozása arányosnak sem tekinthető, tehát nemzetközi egyezményekbe – és ezzel együtt az alkotmányba is – ütközik. Áder ennek vizsgálatát ugyan nem kérte, azt viszont igen, hogy a kifogásolt pontokkal „szoros tartalmi összefüggésben álló” más rendelkezéseket is tekintsék át. Ebből pedig az következik, hogy a kérelemre történő nyilvántartásba vételt egészében alaptörvény-ellenesnek minősíthetik.

Ha az AB valóban nemzetközi egyezményekre hivatkoznék, a jogalkotó azt sem teheti meg, hogy a feliratkozás szabályait az alaptörvénybe emeli be. Akkor marad a jelenlegi rendszer: a magyarországi lakóhellyel rendelkezők – illetve az adatbázisban szereplő határon túli magyarok – automatikusan bekerülnek a választói névjegyzékbe, és feliratkozásra csak azokat a magyar állampolgárokat kötelezhetik, akikről a hatóságok nem rendelkeznek megfelelő információkkal.

Alkotmánybíróság