„Tesszük a dolgunkat”
− Mit remél a lobbigróf, Mensdorff-Pouilly ellen indított osztrák bírósági eljárástól? Az ügyész ugyan arról beszélt az első tárgyaláson, hogy bizonyosan volt korrupció a különböző hadiipari beszerzések kapcsán, de mivel nem tudja bizonyítani, ezért „csak” pénzmosás, hamis tanúzás és okirat-hamisítás szerepel a vádiratban. Természetesen fenntartva az ártatlanság vélelmét, egy kicsit olyan ez az ügy, mint Al Capone esete, akit végül adócsalás miatt tudtak csak lecsukni.
− Ha őszinte akarok lenni, akkor azt kell mondanom, nem tudom, mit várok ettől az eljárástól. Az mindenképpen figyelemre méltó, hogy a visszás hadiipari beszerzésekben érintett személyek nem nagyon szoktak a bíróságon kikötni. E tekintetben pozitívan állok a fejleményekhez. Amiatt viszont már csalódott vagyok, hogy – ahogyan ön is említette – Mensdorff-Pouillyt csak pénzmosással vádolják, holott az alapján, amit én tudok, és amit meg is írtam az ő szerepéről a kelet- és közép-európai hadiipari üzletek kapcsán, korrupció és vesztegetés miatt kellene a vádlottak padján ülnie.
− Korábban a visszás ügyekben főszereplő brit BAE Systems hadiipari konszernt úgy jellemezte: az a cég, amelynek nemcsak a brit miniszterelnök londoni házának, irodájának hátsó ajtajához, de a hálószobájához is van kulcsa. Hogy értette ezt?
− Ezt először nem én, hanem a munkáspárti kormány külügyminisztere, Robin Cook írta le egyik visszaemlékezésében. Vagyis hogy a BAE vezetője olyan közel van a kabinethez és a miniszterelnökhöz, hogy szinte kulcsa van a hátsó bejárathoz a Downing Street 10.-ben. De egy másik munkáspárti politikus, Clare Short, aki a nemzetközi fejlesztésekért felelős államtitkár volt a Blair-kormányban, szintén többször egyértelművé tette – egyebek között a nekem adott nyilatkozataiban –, hogy Tony Blair vállaltan nem akart semmi olyat tenni, ami kellemetlenséget okozott volna a szóban forgó cégnek. Ennek pedig igen egyszerű az oka, és tulajdonképpen a hidegháború óta szinte mindegyik hadiipari üzletre igaz. A kormányoktól származó megrendelések mértéke és a törvényességet felügyelő hatóságok érdekeltségei miatt senkinek sem áll érdekében, hogy az illegális tevékenységeket számon kérje.
− Kétségtelenül érdekes, hogy bár Nagy-Britanniában érdemi, bizonyos eredményeket is felmutató nyomozás indult a korrupció felderítésére, mégis az eljárásokat hirtelen leállították és lezárták egy gyorsan megkötött vádalkunak köszönhetően. Ennek értelmében a BAE súlyos százmilliókat fizetett a brit és az amerikai államnak is, s ezzel a vesztegetés kérdését le is vették a napirendről. A tisztesség tehát mind össze pénz kérdése lenne?
− Két nagy ügyet állítottak meg. Egyfelől a valaha volt legnagyobb fegyverbizniszt, illetve az azzal kapcsolatos nyomozást, amelyet még Nagy-Britannia (a BAE) és Szaúd-Arábia kötött. Az úgynevezett Al-Yamama-deal egy negyvenhárommilliárd fontos üzlet volt, a világtörténelem legnagyobb fegyverüzlete. A különböző jutalékok hatmilliárd angol fontot tettek ki, ezt elsősorban a szaúdi királyi család tagjai kapták. Tudható például, hogy az akkori védelmi miniszter fia, Bandar herceg – aki nem mellesleg az idő tájt Szaúd-Arábia amerikai nagykövete volt – egymillió fontot kapott egy neves washingtoni bankban lévő számlájára. De hogy érthető legyen a feltárás nehézsége: ezt is csak azért tudjuk, mert ebből a pénzből később átkerült némi összeg Bandar feleségéhez, onnan pedig valahogyan a szeptember 11-i merénylők egyikéhez. Ez utóbbi nyomozás kapcsán fejtették vissza ennek a pénznek az útját. Tony Blair pedig, amikor az utolsó heteit töltötte miniszterelnökként, személyesen állíttatta le az SFO (a brit korrupcióellenes nyomozóhivatal) eljárását, amelynek eredményeként megvádolták volna a BAE akkori vezetőit a szaúdi pénzmozgások miatt. A legszebb, hogy Blair először azzal az indokkal akarta leállíttatni a nyomozást, hogy nincs elég bizonyíték. Az SFO viszont ezt nem fogadta el, mondván, éppenséggel sok bizonyítéka van. Tony Blair ezt követően az Egyesült Királyság nemzetbiztonsági érdekeire hivatkozva parancsolt megálljt az eljárásnak. Azt állította, ha folytatják a nyomozást, előfordulhat, hogy sérül Szaúd-Arábia és Nagy-Britannia olyannyira értékes titkosszolgálati együttműködése. A másik eljárás, amelyet leállítottak, az a dél-afrikai, a tanzániai, a cseh, a magyar és az osztrák beszerzések kapcsán indított ügy volt. Ebben ötszázezer fontra büntették őket az egyébként milliárdos megrendelések kapcsán, de arra is kötelezte őket menet közben egy brit bíróság, hogy fizessenek huszonkilencmillió fontot a tanzániai kormánynak. Ebben az a szép, hogy annak a kormánynak kellett büntetésül fizetniük, amelynek egyszer már korábban kenőpénzt adtak. Látni kell, hogy az egészet azért nézik és intézik el, mert a hadiipar és a cég értelemszerűen fontos szerepet játszik a brit gazdaság működtetésében. Nemrég kapott több tízmilliárdos megrendelést például tengeralattjárókra. A cég és a kormány közötti összefüggést az is mutatja, hogy a BAE vezetőinek pontosan olyan biztonsági ellenőrzésen kell átmenniük, mint a védelmi miniszternek, a kormányfőnek vagy a hadsereg vezetőinek. Nem beszélve arról, hogy utóbbiak a politikai vagy katonai karrierjük végén gyakran a cég vezetői között landolnak.
− Mit tud és mit gondol a magyarországi Gripen-beszerzésekről?
− A tényfeltáró kötetem készítése során szerzett információk és tapasztalatok alapján azt gondolom, hogy a magyar üzlet klasszikus példája volt annak, hogy a cég miként működött együtt egy közvetítővel, jelen esetben Mensdorff-Pouillyval a siker érdekében. Bevetették magukat egy olyan országban, amely világossá tette beszerzési igényét. Abban nem vagyok egészen biztos, hogy ez az igény akkor megalapozott volt-e. Ahogyan azt is látni, hogy a megállapodás – mondjuk úgy – nem a legtökéletesebb módon passzolt ahhoz a nemzetbiztonsági és katonapolitikai érdekhez, amelyet az érintettek akkor megfogalmaztak. Ismerve a döntéshozatal természetét, nekem úgy tűnik, hogy a beszerzést inkább kenőpénzek befolyásolták, mintsem az aktuális nemzeti érdek. De tulajdonképpen ugyanez mondható el mindegyik olyan hadibeszerzés kapcsán, amelyet volt szerencsém közelről megismerni.
− A Times korábban CIA-jelentésekre hivatkozva azt írta: „a két legnagyobb magyar párt”, amely ez idő tájt a Fidesz és az MSZP volt, körülbelül tíz-tízmillió dollárt kapott a Gripen-szerződés elősegítése érdekében. Az érintettek cáfolták ezt. Ön szerint mennyire hihetünk ezeknek az állítólagos CIA-jelentéseknek? Hiszen az amerikaiak a BAE versenytársai, és ekként – erre hivatkozott egyébként Mensdorff-Pouilly védőügyvédje is az első tárgyaláson – vesztesei a beszerzéseknek, vagyis lehet, hogy csak a sértett fél vádaskodásáról van szó.
− Egyfelől azt tudom erre mondani, hogy mindez abban az időszakban történt, amikor a BAE és a vele ekkor együttműködésben lévő Saab komoly kenőpénzeket fizetett ki világszerte. Miért épp a magyar üzlet lett volna más? Számomra ennek nincs értelme. Vagyis szerintem nagyon valószínűnek tűnik, hogy a hivatkozás hiteles. Másfelől azt kell mondanom: függetlenül attól, hogy ki van a vesztes oldalon, a hadiipari üzletekben mindig van korrupció. Ebben az időben Lengyelországban volt hasonló tender, amelyen pedig az amerikai Lockheed Martin nyert. Itt épp a BAE harsogta azt, hogy az amerikaiak kenőpénzekkel nyerték el előlük a megrendelést. Én még nem láttam olyan bizniszt, amelyben ne lett volna korrupció. A Transparency International számolta ki egyszer, hogy a hadiipari üzletek a világban történő összes korrupció több mint negyven százalékát teszik ki. Éppen ezért nehezen tudom elképzelni, hogy épp a magyar beszerzés maradt volna ki ebből.
− Többször is hivatkozott már az Árnyékvilág – A nemzetközi fegyverkereskedelem kulisszái című könyvére, amelyben a magyar vadászgépbeszerzésről is ír. Feltételezem, kapott már fenyegetést az abban leírtak miatt.
− Alkalmanként kaptam egypárat, elsősorban a hadiiparban érdekelt személyektől. Jogi fenyegetést vagy pert még nem. Volt egy fickó, aki rendszeresen írt nekem leveleket, John Bredenkamp, aki vastagon benne volt a dél-afrikai bizniszben, és közeli ismerőse a diktatórikus zimbabwei elnöknek, Robert Mugabénak. A levelekben, amelyeket közvetlenül az otthonomba hoztak, azt írta: ne merjek a jövőben egy sort sem írni róla, de beszélni sem nyilvánosan vagy társaságban. Én meg erre fogtam a leveleket, és a könyv újranyomtatott kiadásában közöltem őket. Sok fegyverkereskedővel beszéltem – többek között Mensdorff-Pouillyval is –, és az a benyomásom, hogy egyfelől nem érdekli őket, hogy mit teszek és mit írok, mert szerintük a hadiipari üzleteket úgysem befolyásolom érdemben. Másfelől azért nem perelnek be, mert nem akarnak bíróságra menni. Tudják, hogy a végén előkerülnének olyan dokumentumok, amelyeket nem szeretnének megosztani a nyilvánossággal.
− A dél-afrikai Fokvárosban nőtt fel, de most Londonban él. Úgy tudni, most is számos projektet készít elő a korrupcióellenesség jegyében.
− Van egy kis civil szervezetem, amely a Corruption Watch nevet viseli, s amely jelenleg is számos nyomozást folytat különböző hadiipari üzletekkel kapcsolatban. Járom a világot, elsősorban az Egyesült Államokban tartok előadásokat; most pedig – hiszen itt találkoztam önnel is – személyesen hallgatom meg a Mensdorff-Pouilly-tárgyalás fejleményeit. Ezzel párhuzamosan egy New York-i produkciós irodával közösen egész estét dokumentumfilmet forgatunk a könyv alapján, ez várhatóan 2014 elejére készül el. Tesszük a dolgunkat.
Névjegy
Andrew Feinstein író, politikus, politikai aktivista 1964-ben született a dél-afrikai Fokvárosban. A King’s College-ban, Cambridge-ben, a kaliforniai Berkeley-n és a fokvárosi egyetemen is diplomát szerzett. 1997-ben a Nelson Mandela nevével is fémjelzett Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) színeiben beválasztották a dél-afrikai parlament alsóházába, a sajtó a legígéretesebb és legtehetségesebb politikusként jellemezte. 1998–1999-ben a brit kormányfő, Tony Blair az afrikai országba látogatott, és egy erősen vitatott fegyverüzletért is lobbizott. Feinstein nyomozásba kezdett a beszerzés körülményeit illetően, és hamar magas rangú kormányzati vezetőkhöz jutott el. Kezdeményezte az ügy vádhatósági feltárását, de azt megakadályozták, a politikus pedig lemondott mandátumáról, mielőtt – ahogy fogalmaz – kidobták volna a parlamentből.
After the Party címmel könyvet is írt az ANC korrupt működéséről és „politikai kultúrájáról”. A kötet sokáig bestseller volt Dél-Afrikában. Második könyve, amely az Árnyékvilág – A nemzetközi fegyverkereskedelem kulisszái címmel jelent meg, sokadik kiadását éli meg, és a nemzetközi sajtó egybehangzóan elismerően írt róla. Feinstein Jelenleg Londonban él a családjával, és korrupcióellenes projekteket igazgat. Ezzel együtt egy az AIDS-beteg és HIV-fertőzött emberek jogaiért küzdő alapítvány elnökeként is tevékenykedik. Tíz éve házas, két gyermeke van. Szabadidejét olvasással és rögbimérkőzések nézésével tölti.
