Elhallgattak a vészharangok

Jövőre is megkapja az idei 700 milliós állami támogatását az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ). Ezenfelül azt az ígéretet kapták, hogy még várhatóan a rendőrségtől is kapnak száz „levetett”, de a polgárőrök céljaira még biztonságosan használható rendőrautót. Túrós András, az OPSZ elnöke szerint mindez azt bizonyítja, hogy a kormány továbbra is számít az önkéntes közbiztonsági járőrök munkájára, és ahogy eddig, úgy lehetőségeihez képest a jövőben is kész anyagilag is támogatni őket.

Nem véletlen. A legfrissebb adatok szerint az országosan 77 ezer tagot tömörítő polgárőr-egyesületek az idén mintegy nyolcmillió munkaórányi szolgálatot adtak a közterületeken. Ennek jelentős részét olyan kistelepüléseken, ahol nincs állandó rendőri jelenlét vagy a kívánatosnál kisebb erővel vannak jelen a rendőrök. Mintegy másfél millió szolgálati órát rendőrök segítőiként, járőrtársaiként teljesítettek.

A polgárőrök járőrözéssel, térfigyelő kamerák monitorjainak megfigyelésével töltött nyolcmillió órányi szolgálata a gyakorlatban annyit tesz, mintha négy-ötezerrel több egyenruhás rendőr lett volna a közterületeken. Az év elején még sokan vészharangokat kongattak, és a húsz éve az önkéntesség elvén működő polgárőrség államosításáról beszéltek, amikor a kormány szigorította a polgárőrségre vonatkozó előírásokat.

Az új szabályozás értelmében csak azok az egyesületek működhettek polgárőrségként, amelyek tagjai az OPSZ-nek, és együttműködési megállapodást kötöttek a működési területük szerint illetékes rendőrkapitánysággal. Túrós elismerte, sokan tartottak a szervezet államosításától, az idő azonban szerinte azt bizonyítja, hogy az állam a vészharangkongatók várakozásával ellentétben nem telepedett rá a polgárőrségre, sőt a szabályok egyértelműsítésével kifejezetten jót is tett vele. Nyilvánvalóvá tette, hogy nincs szükség és nem is tűr el szabadcsapatokat az utcákon.

Akik önkéntes munkát kívánnak végezni a közterületeken lakóhelyük biztonsága érdekében, azok ezt továbbra is megtehetik, de csak a helyi rendőrséggel együttműködve. Az együttműködés azonban nem azt jelenti, hogy a rendőrség helyi vezetői kedvük szerint átvehetik a polgárőrség irányítását – szögezte le Túrós, hozzátéve, hogy ilyen próbálkozást eddig nem tapasztaltak. – Továbbra is a polgárőrség helyi vezetője felel a szolgálat szervezéséért. Azt pedig, hogy mikor merre járőröznek az önkéntesek, a helyi lakosság igényeit, elvárásait és a rendőrség kérését egyaránt figyelembe véve határozzák meg a polgárőr-egyesületek vezetői. Országosan a polgárőrök 2750 bűnelkövetőt értek tetten és adtak át a rendőrségnek. További 1619 elfogást pedig a rendőrökkel közösen hajtottak végre. A december eleji adatok szerint országosan 2012-ben mintegy 300 ezer intézkedést hajtottak végre a rendőrség civil segítői.

Húsz éve, a polgárőrség megalakulásakor éppen Túrós András fogalmazott úgy, hogy a polgárőrség léte a közbiztonság kritikája. Ma azt mondja: sok településen még mindig a polgárőrség az az erő, amely állandóan jelen van, és a helyi körzeti megbízottal vagy nélküle, önállóan, képes és kész fenntartani a rendet, megakadályozni a kisebb-nagyobb bűncselekményeket, a lakosságot leginkább irritáló vagyon elleni szabálysértéseket. A múlt héten jelentette be Papp Károly, az országos rendőrfőkapitány általános helyettese, hogy januártól az interneten bárki megnézheti, mennyire biztonságos szűkebb-tágabb környezete, milyen bűncselekményektől kell tartani, mi ellen célszerű védekeznie. Túrós elmondta: 2013-ban az OPSZ a bűnügyi térkép adatait is figyelembe véve a száz leginkább megerősítésre szoruló polgárőr-szervezetnek összesen mintegy 25-30 milliós többlettámogatást nyújt eszközökre, a jelentős létszámnövekedés reményében agresszív toborzásra.

A romaellenességéről elhíresült Szebb Jövőt Polgárőr Egyesületről szólva, amelyet első fokon az ügyészi indítvány ellenére sem szüntetett meg a bíróság, Túrós kifejtette: a törvény egyértelmű, csak az a polgárőr-egyesület számít polgárőrségnek, amely tagja az OPSZ-nek, és együttműködik a működési területe szerint illetékes rendőrkapitánysággal. – Nem tisztem a bíróság nem jogerős döntését kommentálni. Bízom abban, hogy a másodfokon eljáró bíróság majd helyesen értelmezi a vonatkozó törvényt – mondta.

Túrós András
2750Túrós AndrásFOTÓ: BIRTALAN ZSOLT
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.