Egyelőre nem zár be éjfélkor a Szimpla

Nem zár be a Szimpla Kert éjfélkor –közölte Kátai Gábor, a szórakozóhely munkatársa a Népszabadság kérdésére. Bár a hetedik kerületi jegyző határozata korlátozná a hely éjfél és reggel hat közötti nyitva tartását, a szimplások fellebbeznek a döntés ellen, így egyelőre reggelig mehet a menet.

Nem a Szimpla az egyedüli hely a Kazinczy utca környékén, amely nem tarthatna nyitva éjfél után ezentúl. Kátai tudomása szerint körülbelül hetven szórakozóhely kapja meg a közeljövőben az erről szóló jegyzői határozatot. Ők csütörtökön vették át a végzést, amelyben az áll, hogy közbiztonsági, személy- és vagyonbiztonsági okokból a jegyző nem járul hozzá, hogy a Szimpla éjfél és reggel hat óra között is nyitva tartson. „Vannak biztonsági kameráink, őreink, akik felügyelnek a rendre. A Szimpla nem arról híres, nem arról ismerik a világban, hogy közbiztonsági, személy- vagy vagyonbiztonsági szempontból veszélyt jelent bárkire is” – mondta a lapunknak Kátai.

A határozat szerint az utcán tartózkodó vendégekkel van a fő baj, ők jelentenek veszélyt. Kátai ugyanakkor jogi nonszensznek nevezte, hogy ezt rajtuk próbálják leverni. „Nincs olyan szereplője az ügynek, aki meg tudná állapítani, ki kinek a vendége, mielőtt még bemegy egy szórakozóhelyre” – mondta. Az utcán várakozó, a környék nyugalmát zavaró taxik problémáját szerinte úgy lehet megoldani, hogy nem engedik őket behajtani. A szórakozóhelyek viszont – szemben a hatóságokkal – nem helyezhetnek ki efféle táblát. A jegyzői végzés alapjául szolgáló kereskedelmi törvényt Rogán Antal belvárosi polgármester, a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjének javaslata alapján módosították. Rogán nemrég azt mondta, hogy a törvény hivatkozott részeit csak minősített esetekben lehet szórakozóhelyeken alkalmazni, vagyis ha prostitúcióról vagy drogkereskedelemről van szó.

Egyebekben a szabály alkalmazása túlkapás szerinte, s azt mondta, „készen áll” arra, hogy februárban sor kerüljön a törvény pontosítására. Kátai abban bízik, valóban pontosítják majd a törvényt, és visszaáll az eredeti állapot. A szórakozóhelyek érdekvédelmi szervezete, Az Élő Erzsébetvárosért Egyesület (Azért7) hétpontos petíciót tett nyilvánossá a Facebookon. Ebben egyebek mellett például azt követelik, hogy az Országgyűlés vonja vissza a törvénymódosítást, valamint hogy jöjjön létre a Belvárosi Egyeztető Fórum a problémák orvoslása érdekében. Kátai az egyik legfontosabb pontnak az 5-ös számút nevezte. „A hatóságok éjszaka is tartassák be a meglévő jogszabályokat: legyen éjjel is legalább néhány rendőr az utcán, reggelre pedig legyen tiszta a város! Erre bőségesen ad fedezetet a vendéglátók, szállodák, fapadosok, taxik által befizetett adó” – így a petíció.

A Szimplán kívül hetven szórakozóhely kaphat korlátozó határozatot
A Szimplán kívül hetven szórakozóhely kaphat korlátozó határozatot
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.