Nagy Navarróék szedhetik a sátorfájukat?

Hat héten belül negyedszer próbálták eltávolítani a közmédia hírmanipulációi ellen tüntetőket az MTVA Kunigunda útjai gyártóbázisa elől.

„SOS! Megtámadtak minket! Kordonok! Bontják a sátrat!” – ezt üzenték csütörtök hajnali ötkor az Éhségsztrájk a tisztességes közmédiáért Facebook-csoportban a Kunigunda útjai MTVA-székház elől.

„Az MTVA biztonsági emberei bontották el a sátrakat, ezután kihívtuk a rendőröket, hogy védjék meg a bejelentett tüntetésünket” – ezt már Nagy Navarro Balázs tévés szakszervezeti vezető mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján. Beszámolója szerint az őrök a lakókocsikban tartózkodókat megakadályozták abban, hogy meggátolják a sátorbontást. A tüntetők rendőröket hívtak, akik – a szakszervezeti vezető tudomása szerint – mintegy 30 biztonsági őrt előállítottak; a tüntetők pedig feljelentették őket (az MTVA szerint viszont csak tanúként hallgatták ki az őröket). Nagy Navarro szerint mindez nem történhetett meg a hatalom hozzájárulása nélkül.

A tüntetők továbbra is kitartanak: addig folytatják a tiltakozást, „amíg a jogsértő állapot nem szűnik meg, amíg a bűncselekményeket elkövetőket nem vonják felelősségre, és amíg Böröcz István MTVA-elnök és bűntársai nem távoznak”.

Nagy Navarro és társai több mint egy éve kezdtek éhségsztrájkba a közszolgálati média hírmanipulációi (elsősorban Lomnici Zoltán volt főbíró arcának kitakarása, illetve a Daniel Cohn-Benditről készített riport meghamisítása) miatt.

Az éhségsztrájk azóta „gördülő” tüntetéssé alakult, és annak ellenére is folytatódott, hogy az MTVA számtalan eszközt bevetett ellenük, az elviselhetetlen zenétől a karhatalomig, továbbá a szoborállítástól a fotókiállításig számos indokkal próbálták a területet „visszafoglalni”. Eddig csak a járdáig tudták kiszorítani a tüntetőket.

Az újabb eltávolítási kísérletet az MTVA-nál kérdésünkre azzal indokolták, hogy szeretnék megvédeni gyártóbázisukat és a körülötte lévő területeket mind esztétikai, mind biztonsági szempontból. Álláspontjuk szerint ugyanis a tüntetők jogszerűtlenül foglalták el az MTVA előtti területet. A biztonsági őröket pedig tájékoztatásuk szerint nem előállították, hanem ötfős csoportokban tanúként hallgatják ki a III. kerületi rendőrkapitányságon.

Arra a kérdésünkre nem kaptunk választ az MTVA-tól, hogy ki adott utasítást az őröknek. Arra a felvetésünkre pedig, hogy ha jogszerűtlennek tartják a tüntetést, tettek-e panaszt, feljelentést, az MTVA kommunikációs osztályán azt felelték: az MTVA számos esetben tett bejelentést, panaszt és feljelentést az illetékes szerveknél, ezért volt lehetősége a sorozatos intézkedésekre, hiszen „szeretnék megvédeni az ingatlan együttesét a megélhetési tüntetőktől és attól a látványtól, ami a székházba érkező látogatókat fogadja”.

Az MTVA továbbá szeretné biztosítani dolgozói számára a nyugodt munkakörnyezetet és a bejárati porták akadály mentes megközelíthetőségét – tették hozzá. Az MTVA továbbra is keresi azokat a lehetőségeket, „természetesen a jogszabályok betartásával, amelyek lehetővé teszik hogy a magukat spontán demonstrálóknak nevezett csoportosulás minél hamarabb minél messzebbre kerüljön a székháztól”.

Nagy Navarro Balázsék pakolnak
Nagy Navarro Balázsék pakolnak
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.