Schiffer kontra Jávor: a kibeszélés elmarad

Továbbra is bizonytalan, hogy miként oldódhat fel az esetenként mély személyi konfliktusokkal is terhelt politikai vita a Lehet Más a Politika (LMP) falain belül. Annyi bizonyos, hogy a múlt héten e szerdára meghirdetett – zártkörű, csak a párttagoknak szervezett –, a politikai irányokat kibeszélő vita Schiffer András és Jávor Benedek közt elmarad.

Ezzel együtt sem lesznek eseménytelenek a következő napok: ma ülésezik a párt országos választmánya, s várhatóan elfogadja majd a platformok működését szabályozó határozatot, tegnap esti lapzártánk idején pedig a nyitottság politikája mellett érvelő Párbeszéd Magyarországért Platform (PMP) hívott össze tanácskozást.

Ami az előzményeket illeti: az Együtt 2014 októberi zászlóbontása érezhető zavart okozott az LMP-ben, miután a párt korábbi potenciális szövetségesei (a Milla és a Szolidaritás) nem velük, hanem az ökopártiak által is rendszeresen bírált Bajnai Gordonnal alkottak külön pólusképző erőt. Ez a tény, illetve az ellenzéki összefogás vélt vagy valós kényszerének kiéleződése csak tovább feszítette a párton belül amúgy is régóta tudható stratégiai ellentéteket. A novemberi kongresszuson végül eszkalálódtak az események: 84-77 arányban a küldöttek az Együtt 2014 elutasítása és a külön utas politika mellett foglaltak állást. Jávor Benedek frakcióvezető helyben lemondott tisztségéről, mert nem tudná tisztességgel képviselni az elfogadott irányelvet; ezt két helyettese, Szabó Tímea és Karácsony Gergely is követte. A nyitottság politikája mellett érvelők végül külön platformot alakítottak (PMP), ennek Jávor, Karácsony és Szabó mellett alapítói lettek a parlamenti frakcióból még Dorosz Dávid, Scheiring Gábor, Szabó Rebeka, Szilágyi László és Szilágyi Péter, illetve a fővárosi képviselőcsoportból Kaltenbach Jenő, Somfai Ágnes és Hanzély Ákos. Csatlakozott hozzájuk a korábbi parlamenti képviselő Kaufer Virág is. A PMP deklarált célja, hogy többséget szerezzen az Orbán-kormány leváltása érdekében szükséges párbeszéd és nyitottság politikájának az LMP-ben.

A belső feszültségek mélységét jelzi, hogy Jávor helyére csak második alkalommal sikerült új frakcióvezetőt választani. Hosszas vita után végül arányos képviselet mellett döntöttek – Schiffer, Karácsony, Osztolykán Ágnes, Dorosz –, igaz, ez végül Ertsey Katalinnál verte ki a biztosítékot, mondván, nem a tehetség, hanem az alkuk számítanak.

A kialakult törékeny, de átmenetileg működőnek látszó egyensúly végül ismét borult: a párt etikai bizottsága, majd erre hivatkozásul az országos választmány a múlt szerdán felfüggesztette a PMP működését. Érdekesség, hogy a felfüggesztéssel kapcsolatos beadványt egy olyan régióküldött jegyzi, aki vállaltan a Schiffer-szárny támogatója, a rendszerváltás idején pedig – internetes források szerint – még a Fidesz egyik kerületi csoportjában politizált.

Az etikai testület kimondta, hogy önszerveződő csoportokat létre lehet ugyan hozni, de csak az LMP alapító nyilatkozatával nem ellentétes vélemények képviseletére, ami alól csak a lelkiismereti meggyőződéssel ellentétes ügyek lehetnek kivételek. A platformok vagy más szerveződések nem játszhatják ki a testületi döntéseket, nem akadályozhatják azok végrehajtását, és nem szolgálhatnak a „párton belüli belső ellenállásra” vagy a párton belüli demokratikus jogokkal való egyéb visszaélésre – írta az etikai testület, amelynek alapján a választmány fel is függesztette a platform(ok) működését. Ehhez kapcsolódó érdekesség, hogy az LMP-ben korábban is működött egy platform Összefogás néven, de akkor azzal nem foglalkozott az etikai bizottság. Az MTI később közölte Schiffer András egyik ezzel kapcsolatos belső levelét, amelyben azt írta: szabályozott keretek hiányában a „jelenlegi platformozás” alapszabály-ellenes, a PMP alapító levele pedig „félreérthetetlenül kinyilvánítja lojalitásának hiányát” a kongresszus korábbi döntéséhez. Ezzel kapcsolatban több forrásunk is arra hívta fel a figyelmet, hogy éppen azért nem megalapozott a platform felfüggesztése (vagyis valójában inkább pusztán politikai döntésről van szó), mert nincs a platformokra vonatkozó érvényes szabályozás. A Népszabadság úgy tudja, hogy a választmány elé már bevittek egy testes javaslatcsomagot a platformok elvárt működéséről – ugyanaz a személy jegyzi a dokumentumot, aki a felfüggesztetésről szóló előterjesztést is –, de ezt végül valamiért mégis visszavonták. Ezért nem is lehet tudni, hogy ma a választmányi ülés milyen tartalmú döntést hoz a kereteket illetően. Az mindenesetre beszédes, hogy a választmányban két delegált is lemondással fenyegetőzött arra az esetre, ha a testület felfüggesztené a PMP működését, végül azonban a döntés után ezt mégsem tették meg. Szintén idetartozik, hogy a legutóbbi frakcióülésen Ertsey Katalin napirendre vette volna a platform felfüggesztésének megvitatását, de Schiffer nem engedte tárgyalni azzal, hogy időn túl érkezett a javaslat.

Több egymástól független forrásunk is arról számolt be: az LMP frakciójában Schiffer András két képviselőre támaszkodik leginkább: Mile Lajos az északi, Vágó Gábor a déli megyékből hozza a szükséges támogatást. Néhányan úgy vélik, hogy a jelenlegi status quo mellettiek „nem sajnálnák”, ha a platformisták előbb-utóbb feladnák, és akár vissza is adnák a mandátumukat; hallani, hogy a második vonalból többen is ez irányba „fűtik” Schiffert. Úgy hírlik, a platformisták sem mondtak még le arról, hogy végül a többséget maguk mellé állítsák.

A schifferi vonalat képviselő Vágó Gábor a platform kapcsán kérdésünkre azt mondta: a tömörülések működési kereteit szabályozni szükséges, de ez nem jelenti azt, hogy szabályozott keretek között ne legyen mindenkinek joga a „belső, szervezett véleménynyilvánításhoz”. Hozzátette: szerinte ezt azonban csak közösen elfogadott normák alapján lehet megtenni. Schiffer András hasonlóképp nyilatkozott lapunknak: nem a platformmal, hanem annak szabályozatlanságával van baj. Schiffer a politikai nézetkülönbségekre vonatkozó kérdésünkre hozzátette: az elfogadott kongresszusi stratégia is „érdemi játékteret” biztosít a párt számára, amelynek azonban meg kell erősödnie a sikerhez.

„Én bízom benne, hogy a helyzet megoldódik, és nem elmérgesedik, mert az az LMP széteséséhez vezetne. Abban bízom, hogy mindenkinek fontos annyira a múlt és az LMP-ben való hite, hogy ez senkinek sem célja” – ezt Osztolykán Ágnes mondta. Szabó Rebeka, az LMP egyik „platformistája” kérdésünkre úgy fogalmazott: a kisebbségi vélemények képviseletére és a belső vitákra is lehetőséget kell biztosítani. Rámutatott, hogy a felfüggesztő választmányi döntés szavazásakor bár nem volt jelen, de annak tartalmával választmányi tagként Schiffer András is egyetértett. „Mi a párton belüli párbeszédre szerveződtünk meg, és továbbra is ezt szeretnénk. Nagyon rossz üzenet, hogy adminisztratív eszközökkel akarnak minket ellehetetleníteni. Folytatjuk a párbeszédet a stratégiai irányokról is, és továbbra is azon leszünk, hogy az LMP hatékonyabb és sikeresebb legyen” – tette hozzá Szabó Rebeka.

Jávor Benedek volt frakcióvezető a Népszabadság megkeresésére azt mondta: a PMP továbbra is a párbeszédet szorgalmazza, a belső feszültségeket pedig szerintük párton belül kell lerendezni. Jávor úgy véli, fontos mielőbb tisztázni, hogy az LMP valójában mennyire tartja fontosnak az Orbán-kormány leváltását.

Kiszivárgott levél

Az alábbi részletet egy olyan levélből idézzük, amit Mile Lajos küldött:

„A kongresszuson született egy többségi döntés a követendő stratégiai irányról. Azok közül, akik kisebbségben maradtak, egy csapat azonnal elfogadhatatlannak tartotta a kongresszusi döntést. (...) Érkezik egy hadüzenet a platformosok részéről, amelyben gyakorlatilag minden frontot megnyitnak, ha belegebed az egész LMP, akkor is. (...) Láttam már egy pár dolgot közepesen tartós életem folyamán, de hogy egy kisebbségbe került csapat ilyen erőszakosan viselkedjen, az azért pártját ritkítja. Normaképzésről, normakövetésről zengenek, és a legalapvetőbb, közösen elfogadott szabályokat sem hajlandók betartani. A kiváltságosok gőgjével tahóznak le mindenkit, akinek éppen eltér a véleményük az övéktől. Ha ezeket a viselkedésjegyeket összesítjük, virtigli bolsevik mentalitás áll össze. Így sikerül szívós munkával az elmúlt időszak legígéretesebb politikai ajánlatából a legsilányabb politikai gyakorlatot kialakítani.” (Sz. T. L.)

Békés pillanat – tegnap a karácsonyi LMP-fogadás előtt Schiffer András és Jávor Benedek
Békés pillanat – tegnap a karácsonyi LMP-fogadás előtt Schiffer András és Jávor Benedek
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.