A kárt kötelesek megtéríteni?

Lapunk jogászok véleményét is kikérte, hogy valóban nincs-e már jogi eszköz a Klubrádió kezében a bíróság jogerős döntéseinek kikényszerítésére.

Hasonló helyzetbe egyébként bárki kerülhet, ha valamely hatósággal jogvitába keveredik, és pert nyer, de a hivatal nem hajlandó a bíróság döntésének megfelelő intézkedés megtételére, egy építési engedély kiadására például. Az ügyfelek általában szerencsére kevésbé vannak kiszolgáltatott helyzetben. Az Alkotmánybíróság (AB) egy 1995-ös határozatában rámutatott ugyanis: „nincs alanyi joga a kérelmezőnek arra, hogy a közigazgatás hallgatása esetén ügyének eldöntése érdekében valamilyen jogorvoslattal élhessen”.

Nyilván ennek hatására is a 2004-ben született közigazgatási eljárási törvény (Ket.) már tartalmaz rendelkezéseket arra, ha a hivatal nem lép. Ebben az esetben a felettes hatóság „nyolc napon belül kivizsgálja a mulasztás okát, és a mulasztó hatóságot az eljárás soron kívüli lefolytatására utasítja”. Ha ez a határidő eredménytelenül telik el, a mulasztóval azonos hatáskörű más szervezetet jelölnek ki, ugyanakkor fegyelmi eljárást kezdeményeznek.

A Klubrádió esetében ezek a szabályok legfeljebb elviekben alkalmazhatók – állítja Kolláth György alkotmányjogász –, mert a Médiatanácsnak nincs felügyeletet gyakorló felettes szerve. A tanács kizárása sem kezdeményezhető, pedig a Ket. kimondja, hogy egyetlen ügy elintézésében sem vehet részt az a személy, akitől „nem várható el annak tárgyilagos megítélése”.

Itt pedig Kolláth szerint – amit a pályázatok körüli másfél éves huzavona is bizonyít – egyértelműen ez a helyzet, nincs azonban másik, azonos hatáskörökkel rendelkező hatóság sem. Az alkotmányjogász szerint ez bizarr jogi helyzet, s a megoldásra maga sem tud igazán jó ötletekkel szolgálni. A Klubrádió azonban mégsem teljesen eszköztelen, bár a műsorszolgáltatási szerződés azonnali megkötésének kikényszerítésére nemigen van mód. Érdemes lehet viszont az AB-nél próbálkozni, hiszen könnyen lehet, hogy mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség áll fenn, mert a jogalkotó bizonyos ügytípusok esetében nem teremtette meg a tisztességes és pártatlan eljárás feltételeit – állítja Kolláth.

A rádió egyébként ugyanerre a parlament elnökének figyelmét is felhívhatná. Szóba jöhet még az ügyészség is, amely a rá vonatkozó törvény szerint „a közérdek védelme érdekében közreműködik annak biztosításában, hogy mindenki betartsa a törvényeket” – tette hozzá az alkotmányjogász.

A fellépésére minden olyan esetben lehetőség van, amikor egy hatóság a „törvényben és más jogszabályban vagy közjogi szervezetszabályozó eszközben meghatározott kötelezettsége ellenére a szükséges intézkedést nem teszi meg”. Más kérdés, hogy Szalai Annamária az ügyészségtől épp ahhoz kért segítséget, hogy ne kelljen végrehajtania a jogerős bírósági döntésekben foglaltakat. Nem a leggyorsabb, de talán a leginkább sikerrel kecsegtető megoldás, ha a Klubrádió államigazgatási jogkörben okozott kárra hivatkozva pert kezdeményez – véli Kolláth.

Erre a polgári törvénykönyv (Ptk.) lehetőséget teremt, hiszen „aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni”. E kötelezettség alól – függetlenül attól, hogy magánszemélyről, gazdálkodó szervezetről vagy valamilyen hatóságról van szó – csak az mentesülhet, aki „bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható”. A Médiatanács eljárása viszont vélelmezhetően rosszhiszemű. A Ptk. szerint „államigazgatási jogkörben okozott kárért a felelősséget csak akkor lehet megállapítani, ha a kár rendes jogorvoslattal nem volt elhárítható, illetőleg a károsult a kár elhárítására alkalmas rendes jogorvoslati lehetőségeket igénybe vette”. Kolláth állítja: a Klubrádió esetében ezek a feltételek teljesültek, és az is bizonyítható, hogy a hatóság törvénysértő mulasztása, tehát a műsorszolgáltatási szerződés megkötésének halogatása miatt – például a hirdetési bevétel elmaradása okán – kár keletkezett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.