„Nem a mi nevünkben”

„Kortársnak lenni szexi” – ezzel a plakáttal vonultak fel tegnap a Humán Platform által szervezett tüntetésen, és – tehetnénk hozzá a demonstrálók szavaival élve – Fekete Györgynek lenni már kevésbé.

Ismét több ezren tüntettek tehát tegnap a kormány ellen, miután egyre több szakmai érdekképviselet elégelte meg a kultúrharcot, a hatalmi gőgöt, az erőpolitikát, a kézi vezérlést, az oktatás, a kultúra, az egészségügy leépítését – és úgy általában az Orbán-kormányt.

A Humán Platform (HP) elnevezésű tömörülés az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) budapesti, Szalay utcai épülete elé szervezett demonstrációt; a „gigaminisztérium” hatáskörébe tartozó területek (oktatás, kultúra, egészségügyi és szociális ellátórendszer) érdek-képviseleti szervezeteinek képviseletében. Az EMMI intézkedései – elsősorban a költségvetési zárolások – elleni tiltakozás olyan szervezeteket hozott össze, mint a múlt heti diáktüntetéseket szervező Hallgatói Hálózat, a Magyar Orvosok Szövetsége és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete.

A HP azért szervezett „összágazati” tüntetést az EMMI épületéhez, mert úgy látják, intézkedéseik következményeként végveszélybe került az állampolgári alapszükségletek ellátása, „nemzeti katasztrófa fenyeget”. Közleményük szerint széles tömegek élnek alapvető bizonytalanságban: nem tudják, milyen iskolákba járhatnak majd gyermekeik, lesz-e esélyük eladósodás nélkül diplomát szerezni, vagy minőségi orvosi ellátásra; otthonuk elveszítése esetén elkerülhetik-e a fagyhalált, élhetnek-e emberhez méltó körülmények között. A Humán Platform egyebek mellett a progresszív adórendszer visszaállítását és a szociális minimum bevezetését követeli, ahogy a kulturális, oktatási és egészségügyi intézmények függetlenségének biztosítását is. A Szalay utcát hétfő délután diákok, oktatók, orvosok és művészek lepték el, „Mi írjuk a történelmet, ti hamisítjátok”; „Az MMA kirekesztő, a művészet szabad”; „MMA is not sexy” és hasonló transzparensekkel.

„Eme míves épület előtt” Mendrey László (PDSZ) azzal hangolta a közönséget, hogy a hatalom fél a tudástól, ezért totális támadást indított ellene. Ennek tulajdonítja az oktatási rendszer átszabását, a kormány „tolerálhatatlan munkamódszerét”; az intézmények államosítását, ami miatt a PDSZ az Alkotmánybírósághoz fordul, és ha kell, sztrájkolni is fognak.

A Diákellenállás a Felsőoktatás képviseletében felszólaló Ábrahám Máté – a múlt heti diáktüntetések egyik még középiskolás sztárja – Orbán Viktornak üzent, a miniszterelnök ugyanis szerinte félreértette, amikor arra biztatták, hogy találkozzon a fiatalsággal. „Nem az Orbán-fiúkra gondoltam” – mondta a kormányfő és a Fidelitas romkocsmás „konzultációjára” utalva, ami után Orbán „megoldotta” azt, amire az egész apparátusa képtelen volt. Ez vagy az apparátus hozzá nem értéséről árulkodik, vagy a kézi vezérlésről – egyikről sem volt túl jó véleménnyel a szónok: „Nevezhetjük ezt unortodox demokráciának, de egyszerű diáknyelven ez diktatúra”. Ábrahám Máté szerdára országos középiskolai akciót hirdetett arra buzdítva a diákokat, hogy délután két órakor némán várják a változást – „ez lesz a csend hangja”.

„Nem fogjuk hagyni, hogy mások írják meg a jövőnket” – Turai Eszter (Hallgatói Hálózat) volt a tüntetés másik kedvence, különösen, mikor arról beszélt, hogy nem alkudoznak a hatalommal, és ragaszkodnak a demokráciához. Ő is utalt a miniszterelnök romkocsmás performance-ára, gratulálva Orbánnak a Fidelitasszal rendezett „konzultációjához”.

Az Oktatói Hálózat részéről Gács Anna az oktatásból két év alatt kivont 66 milliárd forint miatt szapulta a kormányt, amit olykor mellveregetve, olykor gyáván, sunnyogva hajtottak végre. Az EMMI-t pedig a végletesen centralizált hatalmi őrület ájtatos kiszolgálásával vádolta, kézi vezérlés helyett szakmai autonómiát követelve a felsőoktatásban. Szerinte mindannyian büntetésben vagyunk: diákok, pedagógusok, orvosok, művészek, hajléktalanok. Ezt nem tűrhetik tovább, elvégre a műfüves focipályák víziója nem kárpótol mindenért, amitől a kormány megfosztott bennünket. „Itt vagyunk, együtt vagyunk, nem alkuszunk”.

Nemcsak a demokráciát, hanem a jólétet is ellenségnek tekinti a hatalom Misetics Bálint szociálpolitikus szerint, aki a „nem a mi nevünkben” rigmusban sorolta végig a kormányzat bűneit, a munka törvénykönyvétől a választójog korlátozásán keresztül a szegényellenes szociálpolitikáig. Hozzá hasonlóan, nagy tetszést aratott Gulyás Márton (Független Előadóművészeti Szövetség) felszólalása: ő a kulturális komiszárokat sorolta fel, Kerényi Imrétől Markó Ivánon és Fekete Györgyön keresztül Vidnyánszky Attiláig – talán Fekete neve váltotta ki a legerősebb pfujolást.

A tüntetés a szónoklatok után „városnéző sétává” alakult: a Hallgatói Hálózat aktivistái dobokkal, sípokkal vonultak előbb a Parlament elé, majd tovább a Margit hídhoz, kisebb karnevállá változtatva a fagyban toporgó demonstrálók tapsolós-pfujolós tüntetését – a „legszexibb kortársak” még cikkünk írásakor is vonultak a belvárosban, akkor épp a Magyar Rádió elé.

Elegük van
Elegük van
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.