Milliók röpködnek oda-vissza

Hűtlen kezelés gyanújával nyomoz – úgy tudjuk, hogy ismeretlen tettesek ellen – a Repülőtéri Rendőri Igazgatóság (RRI) a Budapest Airport Zrt. és a Főtaxi Zrt. között létrejött szerződésekkel összefüggésben – erősítette meg a Népszabadság más forrásból szerzett értesülését a Fővárosi Főügyészség.

Lapunk azért fordult a nyomozással kapcsolatos kérdésével az ügyészséghez, mert bár a rendőrség központi sajtószolgálata korábban hivatalosan az RRI vezetőjét jelölte meg az ügyben nyilatkozóként, ő megkeresésünkre előbb egy nap felkészülési időt kért, lévén, hogy nem naprakész az ügyben, másnap viszont már azt közölte, hogy nem nyilatkozhat, csak az ORFK. Újabb nap telt el, mire kiderült, az ORFK sem adhat felvilágosítást, csak a Belügyminisztérium, majd még egy nap, mire megkaptuk a végleges választ: „senki nem mond semmit az ügyben”.

A feljelentés szerint a BA kompenzálja a Főtaxi bevételkiesését, amit a „hiénák” miatt szenved el
A feljelentés szerint a BA kompenzálja a Főtaxi bevételkiesését, amit a „hiénák” miatt szenved el

Hogy hallgatásával kit véd vagy milyen érdekeket szolgál a rendőrség, nem tudni. Biztosan nem a nyomozás érdekeit, mert szokásuktól eltérően most arra nem is hivatkoztak. Hardy Mihály, a BA Zrt. részéről is csak annyit közölt, semmiféle hűtlen kezelésről és nyomozásról nem tud, szerinte forduljunk Veres Istvánhoz, repülőtérrel egykori szerződéses partnerének, a Zóna Taxinak a volt tulajdonosához, „ő szokott mindenféle jelentéktelen ügyben feljelentést tenni”.

Veres, aki ellen jelenleg is tart egy büntetőeljárás a „zónás időkből” (azzal a gyanúsítják, hogy prostituáltakkal, 11 millió forint kenőpénzzel és egy autóval fizetett a reptéri taxitender győzteseként 2009-ben a repteret üzemeltető cég több vezetőjének), elismerte, hogy ő a feljelentő, bár szerinte korántsem jelentéktelen ügyről van szó. A Főtaxinak dolgozó egyéni vállalkozó taxisokat ugyanis felháborította a hír, hogy miközben tőlük súlyos pénzeket szed be a társaság a reptéri fuvarok után, ők egy fillért nem kapnak abból a pénzből, amit a külön szerződések alapján a BA visszajuttat a Főtaxinak.

Veres azt mondta: általa ismert, valamint ismeretlen személytől olyan dokumentumokat kapott, amelyek arról tanúskodtak, hogy a repülőtéren a Zónát váltó Főtaxi a nyilvános pályázaton elnyert tenderben foglaltakon túl külön szerződéseket kötött a BA Zrt.-vel utastájékoztatásra és közelebbről meg nem határozott biztonsági szolgáltatásokra, s a fenti címeken állítólag több tízmillió forintot fizetett már ki a BA Rt. a Főtaxinak. (E dokumentumokat röviddel azután, hogy ő megkapta, feltették a Hallotaxi.hu portálra is, igaz, ott már nem elérhetőek.)

A feljelentés szerint azonban valójában nem a felsorolt tevékenységek ellenértékét fizeti ki a külön megállapodások keretében a BA Zrt., hanem azt a bevételkiesést kompenzálja némiképp, amit a Főtaxi a reptéren dolgozó nagyszámú „hiéna taxis”, valamint a más taxitársaságokhoz tartozó „rendelt taxik” működése okozott a tender megnyerése óta a Főtaxinak. Az ügyészség a részletekbe nem ment bele. Tájékoztatásuk szerint a Budapesti XVII. és XIX. kerületi ügyészség még szeptember 17-én feljelentéskiegészítést rendelt el, amit az RRI le is folytatott.

Ezt követően, október 18-án hűtlen kezelés gyanújával megindította a nyomozást, ami azt sejteti, hogy a feljelentéskiegészítés közben a rendőrség olyan adatokra, körülményekre bukkant, amelyek megalapozzák a hűtlen kezelés gyanúját. Ennek fényében a más repülőtérhez köthető bűncselekmény ügyében korábban készségesen és korrektül tájékoztató rendőrségi hallgatás még kevésbé érthető. A nyomozás határideje február 17-én jár le, de szükség esetén meghosszabbítható.

Főtaxi-reakció

Cikkünk megjelenését követően a Főtaxi az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünkbe: "A Főtaxi Zrt. transzparensen és tisztességesen működött az elmúlt közel 100 évben, működik jelenleg is, és ezt a jövőben is megtartja. Így a Főtaxi, mint Magyarország legrégebbi és az egyik legnagyobb taxitársasága, nyíltan áll bármilyen vizsgálat elé, annak biztos tudatában, hogy működését a korrekt üzleti eljárás jellemzi. A Főtaxival szemben hűtlen kezelés gyanúja miatt eljárás nem folyik."

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.