Amikor a tanácsadó tévhiteket terjeszt

Anyák, magzatok, csecsemők megmentőivé lépjenek elő közösen – ezt kérte Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára a Semmelweis Egyetemen. Az I. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika a múlt héten ünnepelte 200 éves fennállását, ezen az ünnepségen beszélt az államtitkár, arra kérve a dolgozókat, hogy segítsenek abban, hogy megszülethessenek a nem tervezett gyermekek.

A társadalmi felfogás ugyan mást üzen az orvosoknak, védőnőknek is, és ezen nehéz áttörni, de ha sikerül, akkor büszkék lehetnek az eredményeikre – mondta Szócska. Emlékeztette a résztvevőket, hogy ők azok, akik segíteni tudják azokat az anyákat, akiket „ez a gondolat (az abortuszé) kerít hatalmába”. – Az adoptálás révén küzdeni az abortusz ellen, ezt szeretnénk Magyarországon – hangsúlyozta. Azt is bejelentette, hogy a minisztérium ötmillió forinttal támogatja a szülészeti klinika alapítványát.

Nőjogi civil szervezetek szerint viszont a védőnők a kötelező tanácsadásokon már most is bőven eleget tesznek a fenti kívánalmaknak. A Patent Egyesület munkatársai a nyáron készítettek nem reprezentatív felmérést arról, hogy pontosan mit mondanak, milyen információkat adnak és milyen hangnemet használnak a terhességmegszakítás előtti beszélgetéseken a védőnők. (Két ilyen tanácsadásra kell menniük az abortusz mellett döntő nőknek, az elsőn bejelentik a szándékukat, majd meghallgatják a védőnőt, ezt három nap gondolkozási idő és egy újabb beszélgetés követi.)

A Patent munkatársai egyrészt interjúkat készítettek a tanácsadáson nyáron átesett nőkkel, másrészt egyikük terhesnek adva ki magát személyesen is tesztelt hét budapesti és két vidéki családvédelmi szolgálatot. „Arra voltuk kíváncsiak, hogy mennyire hatott a védőnőkre a kettős beszéd, amely a kormányt jellemzi abortuszügyben. Vagyis egyfelől kijelentik, hogy nem lesz szigorítás, másfelől alaptörvénybe foglalják a magzati élet védelmét, és rendszeresen arról nyilatkoznak, hogy erősebb védelem kell a magzatoknak” – mondja Szabó Gabriella, a Patent munkatársa.

Elmondása szerint a kilenc általa felkeresett tanácsadáson hét esetben terelték határozottan a magzat megtartása felé. „Az abortusz lehetséges legsúlyosabb fizikai és lelki következményeit sorolták fel, úgymint a méhfal kilyukadása, és kifejezett tévhiteket is terjesztettek, például hogy az abortusz meddőséget okozna, amiről bebizonyosodott, hogy nem igaz. Arról viszont nem beszéltek, hogy bármiféle szövődmény igen ritkán fordul elő” – emlékszik.

Volt olyan tanácsadás is, ahol azt mondták neki, hogy ha az abortusz mellett dönt, akkor nyugodtan nevezheti magát ezentúl gyilkosnak. „Máshol háborúkban ölik egymást az emberek, nálunk meg az anyák ölik meg a gyerekeiket” – Szabó Gabriella szerint ezt is hozzáfűzte a védőnő, amikor megpróbálta lebeszélni az abortuszról. A legtöbb helyen megemlítették, hogy a magzat szíve már dobog, hogy már egy kis emberről van szó, így próbáltak bűntudatot kelteni benne. A falakat pedig kisbabás plakátok, cikkek borították.

Ugyanakkor volt két olyan védőnő is, akik Szabó Gabriella szerint teljesen korrekt tájékoztatást nyújtottak, elmondták az egészségügyi és lelki kockázatokat, de nem eltúlozva, és nem próbáltak az érzelmeire hatni. Ők nemcsak az abortusz lehetséges következményeire hívták fel a figyelmét, hanem arra is, hogy gondolja végig, hogy ki hogyan fog gondoskodni a gyerekről, ha mégis megszületik.

Meglepő módon az abortusz kockázatait is másképp mutatták be a különböző tanácsadásokon, van, ahol súlyosabbnak, van, ahol enyhébbnek láttatva. A Patent munkatársai által megkérdezett nők hasonló tapasztalatokról számoltak be. „Sokakat leszidtak közülük, amiért nem gondoltak a védekezésre, amit ők jogosnak is éreztek. Az fel sem merült, hogy a védekezés nem csak a nő dolga” – teszi hozzá. Az örökbe adás lehetőségét is felvetették a védőnők, de Szabó Gabriellának csak egyikük fejtegette hosszabban, hogy ha nem ezt választja, akkor mennyire önző dolgot követ el.

Az egyesület szerint nem véletlen, hogy egyre több magyar nő dönt úgy, hogy inkább Ausztriában végezteti el az abortuszt, ahogy az sem, hogy több tucat páciense volt annak a nemrég elítélt várpalotai orvosnak, aki a tanácsadás megkerülésével, a hivatalos árnál jóval drágábban végzett abortuszokat. „Ennek így nem sok értelme van, hiszen olyanokat győzködnek a gyerek megtartásáról, akik már eldöntötték, hogy el szeretnék vetetni” – mondja Szabó Gabriella. Emlékeztet, hogy az ÁNTSZ adatai szerint a tanácsadáson megjelenő nők 85-90 százaléka kitart a döntése mellett, és akik nem, azokat sem biztos, hogy a tanácsadás győzi meg.

Hasonlók az adatok azokban az amerikai államokban, ahol van kötelező tanácsadás. Ugyanakkor az amerikai adatokból világos, hogy a tanácsadás és a várakozási idő miatt jóval később végzik el a nőkön a beavatkozást, ami növeli az egészségi kockázatot. Összességében a nőjogi szervezet szerint tanácsadás és a várakozási időszak helyett az állam azzal tudja csökkenteni az abortuszok számát, ha bevezeti a partnerek emberi jogaival is foglalkozó iskolai szexuális felvilágosítást, széles körben elérhetővé teszi és támogatja a jelenleg egyáltalán nem tb-támogatott fogamzásgátló eszközöket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.