Folytatják a kirúgásokat

Folytatták a csütörtökön megkezdett kirúgásokat a közmédiában. A DTK Show stábjának háromnegyede kapott pénteken előzetes értesítést arról, hogy nem tartanak igényt a munkájukra. Két szerkesztőt és két riportert mentenek fel. A DTK a médiaszolgáltatási alap belső gyártásában készül, nem úgy, mint a többi nagy produkció, a Magyarország, szeretlek!, a Maradj talpon!, a Marslakók vagy a Fábry, amelyeket külső cégek szállítanak be a közmédiának.

A műsorkészítő stábmegvágása azért meglepő, mert a show átlagosan 500 ezer nézőt vonz a képernyők elé, ez az egyik legsikeresebb belső produkciója a köztévének. Alföldi Zoltán híradós műsorvezető is megkapta az előzetes értesítést arról, hogy megválnak tőle. Alföldi a 2010-es választások után lett a köztévé híradójának arca. Korábban az ATV-nél, azt megelőzően pedig az RTL Klubnál dolgozott műsorvezetőként. Az elbocsátásokkal összefüggésben már csütörtökön felmondott Rockenbauer Zoltán, az MTVA kulturális főszerkesztőségének vezetője. Rockenbauer az első Orbán-kormány kulturális minisztere volt, a 2010-es kormányváltás után nevezték ki a kulturális főszerkesztőség élére.

A főszerkesztő már korábban, a kirúgási listák összeállításakor jelezte, hogy ha a kulturális szerkesztőség zömét elbocsátják, akkor tiltakozása jeléül maga is távozni fog. A hírügynökségi, a rádiós és a televíziós területről is több neves, a szakmában elismert riportert, szerkesztőt, műsorvezetőt rúgtak ki. A MÚOSZ elnöksége tiltakozó közleményt adott ki. Az újságírószervezet vezetése „megdöbbenéssel tapasztalja, hogy a közmédia megújítását ígérő program megvalósítása helyett az MTVA további egyoldalú és erőszakos lépéseket tesz a közmédia átalakítására”.

A MÚOSZ közleménye szerint a minőségi és független közmédia működtetésének esélyétől a rendszerváltás óta soha ilyen távol nem szorította a magyar állam a közmédia alkotóit és közönségét. A legújabb csoportos létszámleépítést az eddig megismert információk alapján csak a szakma szétverésének lehet minősíteni – vélik. A dolgozókat képviselő szervezeteknek sikerült elérni, hogy a MTVA vezetése és a Központi Üzemi Tanács vezetői között újrainduljanak a tárgyalások – mondta Lázár András, a sztrájkbizottság elnöke. „Rossz néven vesszük, hogy a munkáltató elkezdte átadni az értesítéseket a csoportos létszámleépítésben érintett újságíróknak, holott a munkavállalók szervezeteivel megkezdett tárgyalások még nem zárultak le mindkét fél számára elfogadható módon” – közölte.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.