Felmondott Rockenbauer Zoltán

Megkezdték csütörtökön a kirúgásokat a közmédiában. Annak ellenére, hogy a szakszervezetek kedd este bejelentették a sztrájkbizottság megalakítását. Ez pedig a szakszervezetek álláspontja szerint jogellenes, mert a sztrájkbizottság bejelentése után hét napig a munkáltató köteles újra tárgyalóasztalhoz ülni, és ez idő alatt nem lehet megkezdeni vagy folytatni a leépítést.

Az MTVA novemberben jelentette be, hogy további 250 dolgozótól akar megválni. Ezt a számot kedden korrigálták, az eredetileg tervezetthez képest mintegy negyvennel kevesebb dolgozó munkaviszonyát szüntetik meg. (Az eddigi két nagy leépítés során 900 embert küldtek el, jelenleg 2300 dolgozója van az MTVA-nak.)

A mostani elbocsátás főként a műsorkészítőket érinti. A rádiós területről olyan, szakmájukban ismert és neves újságírókat is elbocsátanak, mint Sándor Erzsébet, M. Dénes Tamás, Király István Dániel, Horváth Judit, Várkonyi Bence. A tévések közül megválnak Hajagos Andrea műsorvezetőtől, Balla Györgyi riportertől és Czinege László szerkesztőtől. Megkapta az előzetes értesítést a Megoldások Magazinja nevű fogyasztóvédelmi műsort készítő stáb csaknem hetven százaléka. Felmondtak az Aranymetszés, a Kultikon több riporterének és szerkesztőjének is.

A Népszabadság információi szerint a kulturális területen végrehajtott nagyarányú elbocsátás elleni tiltakozásul mondott fel Rockenbauer Zoltán főszerkesztő. Rockenbauer az első Orbán-kormány kulturális minisztere volt, a 2010-es kormányváltás után nevezték ki a médiaszolgáltatási alap kulturális főszerkesztőségének élére. Lapunk információi szerint az MTVA vezetését nem érte meglepetésként Rockenbauer felmondása. A főszerkesztő ugyanis már korábban, a kirúgási listák összeállításakor jelezte, hogy ha a kulturális szerkesztőség zömét elbocsátják, akkor ő is távozik. Úgy tudjuk, Rockenbauer Zoltán csütörtökön már el is búcsúzott kollégáitól.

Az MTVA sajnálattal vette tudomásul Rockenbauer Zoltán távozását, és megköszönte eddigi munkáját. Az alap szerint a kulturális főszerkesztőség korábban is érintett volt a csoportos létszámleépítésekben, „ám ahogy ezt a 2011/2012-es év is bizonyítja, minőségi romlásról a leépítések után sem lehet beszélni”.

Már hétfőn nyilvánvalóvá vált, hogy megállapodás nélkül zárul a csoportos leépítésről folytatott tárgyalássorozat az MTVA és a központi üzemi tanács között. Az üzemi tanács azért nem írta alá a megállapodást, mert álláspontja szerint a munkáltató a több mint 15 napig tartó tárgyalás végére sem tudta meggyőzni a testületet a csoportos létszámleépítés ilyen arányú szükségességéről. Az MTVA szerdán bejelentette, hogy a megállapodás nélkül is kész megvalósítani a csoportos létszámleépítésben érintett munkavállalók segítésére tett enyhítő ajánlatait. Ennek részeként az eredeti tervekhez képest mintegy negyvennel kevesebb dolgozó munkaviszonyát szünteti meg, a közös megegyezéssel távozóknak pedig plusz egyhavi távolléti díjat ítél meg. A munkaviszony megszűnésének időpontját rugalmasan kezelik, valamint tizennyolcmillió forint indulótőkével segélyalapot hoznak létre a csoportos létszámleépítésben érintett munkavállalók megsegítésére, amellyel elsősorban a családos, nagycsaládos munkavállalók helyzetén igyekeznek segíteni.

A szakszervezetek kedden levelet küldtek Böröcz Istvánnak, az MTVA vezérigazgatójának. Ebben jelentették be a sztrájkbizottság megalakítását. Céljaik között szerepel az elbocsátásmértékének érdemi csökkentése, valamint az esetleg leépítésre kerülő dolgozók helyzetének enyhítése. A szakszervezetek kezdeményezték a tárgyalások mihamarabbi megkezdését. Az érdekvédők szerint az MTVA nem közszolgáltató cég, ezért az elégséges szolgáltatásról nem szükséges megállapodnia a munkáltatóval. Felkérték az MTVA-t, hogy az egyeztetések ideje alatt ne kezdjen bele a csoportos leépítésbe.

Mégis megtették. Lázár András, az Egyesült Médiaszakszerezet vezetője lapunknak azt mondta: álláspontjuk szerint az MTVA jogellenesen kezdte el a leépítési folyamatot, mert a sztrájktörvény szerint a munkáltatónak minimum hét napig egyeztetnie kellett volna a sztrájkbizottsággal. Erre az időre pedig fel kell függesztenie az elbocsátásokat. A sztrájkbizottság vezetője közölte: minden egyes kirúgásban érintett dolgozó esetében a munkaügyi bírósághoz fordulnak.

Rockenbauer Zoltán csütörtökön el is búcsúzott kollégáitól
Rockenbauer Zoltán csütörtökön el is búcsúzott kollégáitól
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.