Nem kegyelmez a kormány

Nyilvánvalóvá vált, hogy a kormány nem enged a tiltakozó hallgatóknak. Ma újabb demonstrációt tartanak a hallgatók Budapesten, a Műszaki Egyetemen.

Sajátos megoldást választott tegnap a kormány arra, hogy ígéretéhez híven meggyőzze a hallgatói szervezeteket a felsőoktatás átalakításának szükségességéről. E megoldással egyúttal azt is jelezte, hogy tisztában van a helyzet komolyságával. Az ugyanis már sokszor megesett, hogy hallgatók tüntettek egy-egy intézkedés – például a tandíj bevezetése – ellen, de olyan még sosem fordult elő, hogy a kormány teljes oktatási reformjának visszavonását követeljék, miként arra sem volt példa, hogy ideiglenesen megbénítsák a fővárost, mint ahogy azt hétfőn tették.

A demonstrációk kedden is folytatódtak, Miskolcon a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal épületét foglalták el a tiltakozó hallgatók. Győri egyetemisták pedig a kollégiumi hallgatókat biztatták arra, este kilenckor gyertyagyújtással és a „koliszobák” elsötétítésével fejezzék ki nemtetszésüket a felsőoktatást érő intézkedésekkel szemben.

Az ellenállás hevességét a kabinet nyilvánvalóan alábecsülte, úgyhogy keddre lépéskényszerbe került. Csakhogy, ami korábban a munka törvénykönyve ellen tiltakozó szakszervezetek esetében sikeres eljárás volt, most csődöt mondott: hiába hívta tárgyalásra Balog Zoltán oktatásért is felelős miniszter a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) vezetőségét, tudatosan kihagyva így az egyeztetésekből a hétfői diákmegmozdulást szervező Hallgatói Hálózatot (HaHa), a HÖOK nem ment el. A kormánynak az a kísérlete, hogy megossza a hallgatókat, kudarcot vallott. A tárca lapunk kérdésére eljuttatott válaszában azt írta, azért csak a HÖOK-ot hívták meg, mert őket tekintik a hallgatóság reprezentatív, országos szervezetének, ezért ezt a szervezetet tekintik partnernek. (A Hallgatói Hálózat a tárca megítélése szerint „spontán szerveződött, bejegyzetlen szervezet, tagjainak száma és támogatottsága nem ismert”.)

Nagy Dávid, a HÖOK elnöke Balog invitálására azt válaszolta: megköszöni „a gesztusértékű” meghívást, de azon nem áll módjukban részt venni, mivel az oktatásban érintett többi szakmai szervezettel – köztük a Magyar Rektori Konferenciával, a pedagógus-érdekképviseletekkel, a hallgatói hálózatokkal – egyeztetni kívánják álláspontjukat. Ugyanakkor „örömmel állnak” egy későbbi egyeztetés elé, hiszen céljuk az oktatás „valóban építő jellegű reformjának konszenzusokon nyugvó megteremtése”. Az legalábbis kétséges, hogy lesz-e mód konszenzus kialakítására. A HÖOK ugyanis a mai napra szervezendő demonstrációjára elvárta Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy az ő szájából hallhassák, valójában mi a célja a kormánynak a felsőoktatási rendszer brutális szétverésével.

De Orbán Viktor nem megy el. A kormányfő írásban válaszolt. Azt írta, hogy „döntéseinkkel semmilyen meglepetést sem okoztunk”, a hallgatók pedig szakmai egyeztetés céljából „keressék bizalommal” Balog Zoltánt. Hoffmann Rózsa államtitkár ugyan tett egy kétségbeesett kísérletet, amikor a Népszabadságnak hétfőn azt nyilatkozta, hogy a kormány szerdai ülésén még előkerülhetnek a keretszámok, de ennél nyomósabb ellenérv, hogy minisztere, Balog Zoltán tegnap ezt a leghatározottabban tagadta. Azt mondta, a keretszámokkal nem foglalkoznak, sokkal inkább a diákhitel-konstrukción belül várhatók olyan kisebb módosítások, amelyek „komoly meghívást jelentenek azoknak”, akik most még úgy gondolják, eladósodnak, ha élnek ezzel a lehetőséggel. „Az állammal szemben hitelt vállalni két százalékért vagy még kevesebbért, egészen más dolog, mint a bankokkal” – tette hozzá, jelezve: az is napirendre kerül, hogy a magánszférának milyen kedvezményeket adhatnak majd abban az esetben, ha olyan munkavállalót foglalkoztatnak, aki korábban diákhitelt vett fel.

Orbán Viktor válaszleveléből és a Balog Zoltán által mondottakból nyilvánvaló tehát, hogy a kabinet a lényegi pontokon nem enged a hallgatóknak. Egyelőre tehát egymásnak feszül mindenki. A hallgatók ma a HÖOK szervezésében tartanak demonstrációt a Budapesti Műszaki Egyetemen.

Szegeden felfüggesztették az ülősztrájkot

Fűtött helyen aludtak azok a szegedi egyetemi hallgatók és oktatók, akiknek hétfő este a nappali ülősztrájk és az esti hallgatói fórum után a megyeháza biztonsági szolgálata engedélyezte az éjszakai demonstrációt. A parlament költségvetési vitájáról hazatérve este 9 óra körül meglátogatta őket B. Nagy László kormánymegbízott, aki vitába elegyedett a hallgatókkal, és úgy érvelt, hogy a felsőoktatási reform racionális és ösztönző megoldásokat hoz a rendszerbe.

Mint arról beszámoltunk, hétfő este mintegy 400-an vettek részt a bölcsészkar auditorium maximumában rendezett hallgatói fórumon, ahol egy a szervezők által véglegesített nyilatkozatot fogadtak el. Ezt kedd reggel Medvegy Gábor, a Miérthallgatók csoport vezetője átadta B. Nagy László kormánymegbízottnak, aki megígérte, hogy eljuttatja azt a kormányhoz, és közbenjár azért, hogy választ is kapjanak a diákok. Az SZTE hallgatói sztrájkbizottsága „jóindulata jeléül”, kedd reggel 8 órakor felfüggesztette az ülősztrájkot: az éjszakát a megyeházán töltő demonstrálók hazamentek.

A megmozdulásoknak azonban nincs vége. Az egyetemisták újabbakra készülnek, de erről részleteket nem árultak el. 

Mesterházy: Eltöröljük a röghöz kötést

A hazai felsőoktatásban 1947 óta nem volt olyan brutális forráskivonás, mint az elmúlt két évben. Az Orbán-kormány 2010 óta a korábbi összegek 45 százalékát, azaz mintegy 186 milliárd forint támogatást vont el a felsőoktatástól.

Ez hadüzenet a kormány részéről a fiatalok felé, ráadásul 180 fokban ellentétes azzal, amit a tandíjról Orbán Viktor miniszterelnök pár évvel ezelőtt, még ellenzékben mondott – közölte Mesterházy Attila, az MSZP elnöke keddi sajtótájékoztatóján Debrecenben. Kijelentette: az MSZP szolidáris a tüntető egyetemistákkal, ugyanakkor a józan párbeszéd híve, mert a párt hisz abban, hogy a fontos dolgok tárgyalások során dőlnek el. Mint mondta, ennek szellemében arra kérik a kormányt, hogy ne módosítgassa és ne toldozgassa-foldozgassa a felsőoktatási keretszámokról szóló javaslatot, hanem vonja vissza. Elmondta azt is: ha 2014-ben a szocialisták kormányra kerülnek, akkor eltörlik a hallgatók úgynevezett „röghöz kötését”, a tandíjat pedig az elsőévesek számára megszüntetik. Fizetési kötelezettségük csak azoknak lesz, akiknek az anyagi helyzetük ezt megengedi, ám a jó tanulók és a szociálisan rászorultak mentesülnek a tandíj alól. Az egyetemeken és főiskolákon azonban az első év mindenki számára ingyenes lesz. 

A Miskolci Egyetem hallgatói kedden elfoglalták a helyi kormányhivatal épületét
A Miskolci Egyetem hallgatói kedden elfoglalták a helyi kormányhivatal épületét
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.