Ezt akkor szűkszavúan indokolta: „Az önbecsülésem többet ér, mint pár millió forint, ráadásul a kiemelkedő művészek és tudós emberek között nem lennék méltó ilyen elismerésre” – nyilatkozta. Hozzátette azt is, hogy roma emberként a jelöléssel összefüggésben számos megaláztatásban volt része, ezért is döntött úgy, hogy inkább a háttérben marad, egyúttal elnézést kért mindazoktól, akik addig rá voksoltak.

A most 50 éves Rostás Árpád állami gondozottként gyermekotthonokban nevelkedett, kitanulta az asztalosszakmát, majd felnőttként bejárta az országot, később egész Európát. Több mint harminc éve dolgozik restaurátorként: megfordult a Vatikánban és Versailles-ban, itthon a Parlament, a Dohány utcai zsinagóga és számos más műemlék épület felújításán jutott feladathoz.

Mivel sem érettségije, sem restaurátori papírja nincs, hivatalosan egyetlen ilyen épület rekonstrukcióján sem dolgozhatna. Félhivatalosan – alvállalkozóként elbújtatva – azért fel-felbukkan itt-ott, ahol intarziás ajtókat, parkettát, lépcsőt, korlátot vagy fabútorokat kell újjávarázsolni, de a legtöbb megrendelést magánszemélyektől kapja.

A marcali vándorasztalost a díjra történő jelölése után Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke úgy mutatta be, hogy Rostás „életútja és karrierje minden hozzá hasonló, nehéz sorsú fiatalnak példát mutathat, s erőt adhat ahhoz, hogy megküzdjön a kitörésért.” A vándorasztalos azonban utóbb elhátrált a díj elől.

– Nagyon sokan kritizáltak a lépés miatt, ám most is úgy gondolom, hogy helyesen döntöttem – mondta kérdésünkre Rostás Árpád. A különböző internetes fórumokon, illetve a vándorasztalosnak küldött elektronikus levelekben többen is kifogásolták, hogy cigány származású jelöltként fontos lett volna, ha nem mond le a jelöltségről, egyúttal arról az esélyről, ami a díj esetleges elnyerésével nemcsak neki, hanem az egész roma kisebbségnek elismerést jelenthetett volna.

Rostás szerint azonban a Prima Primissima nem dicsőséget, hanem további megaláztatást hozott volna számára, hiszen már a jelölésének nyilvánosságra kerülésekor támadások kereszttüzébe került. Névtelen bírálói kóklernek, szélhámosnak, sőt csaló tolvajnak titulálták. Szemére vetették, hogy előszeretettel reklámozza sajátjaként mások munkáját. Rostás Árpád szerint ezekből a vádakból egyetlen szó sem igaz. A vándorasztalos csak találgatni tudja, miért váltott ki heves reakciókat a Prima Primissima díjra jelölése.

Abban biztos, hogy ezúttal is sokakban felhorgadt az a szakmai féltékenység, amely egész eddigi életében végigkísérte. Mint mondta, a szakmában nehezen viselik el, hogy romaként és restaurátori papír nélkül magasabb színvonalú munkát végez, mint sokan bizonyítvánnyal. Kollégái azt sem nézik jó szemmel, hogy éppen a papírok hiánya miatt a piaci áraknál olcsóbban dolgozik, amivel nyilván üzleti érdekeket is sért.

– Persze nekem is jól jött volna a díjjal, illetve a jelöléssel járó pénz – mondta Rostás Árpád. – De a reakciókból azt szűrtem le, hogy rajtam keresztül a Prima Primissima alapítóit is támadások érték volna, amit mindenképpen el akartam kerülni. Felzaklattak a történtek, most egy kis csendre vágyom. Tavasszal egy kastélyfelújításon veszek részt, utána külföldre megyek. Pénzt akarok keresni, és egy vándorasztaloshoz illően tanulni is szeretnék. Azt tervezem, hogy évekig kint maradok. De ez nem menekülés, én nem vagyok mártír. És nem haragszom senkire.

Rostás Árpád vándorasztalos most egy kis csendre vágyik