Tausz Katalin dékán tegnapi bejelentése szerint a vizsgálóbizottság „jelentős mennyiségű szövegazonosságot állapított meg Semjén Zsolt szakdolgozata és Molnár Attila Károly később publikált írásai között”, ami súlyos szakmai és etikai vétség, de az egyetem nem tud szankcionálni. Nagy év volt 1992: ekkor szerzett szociológusi oklevelet Semjén az ELTE-n, s ugyanebben az évben született Schmitt Pál lemondott államfő 80 százalékban más munkákból összeollózott doktori disszertációja is.

A párhuzam nem merül ki ennyiben: kísérteties a hasonlóság, ahogyan a papírt kiállító intézmény, illetve a kormány kezelte, kezeli az ügyet. Schmitt és Semjén botlásáról az egyértelmű bizonyítékok ellenére a kormány kezdetben nem akart tudomást venni („bulvárkacsa”, „Semjén-ügy nincs”), a sajtót hazugsággal, a kormány és a kereszténység elleni támadással vádolta.

Az érintett egyetemek pedig mindkétszer nekifutottak annak a lehetetlen feladványnak, hogy egyfelől a tekintélyük megvédése érdekében kimondják a plágiumvétséget, másfelől távol tartsák magukat a kormánnyal való konfrontációtól.

A Semmelweis Egyetem esetében az igyekezet először olyan verdikthez vezetett, amely szerint Schmitt plagizált, de „eljárása megfelelt az egyetem akkori gyakorlatának”, Semjénről pedig most azt állapították meg, hogy átemelt ugyan részeket Molnár publikációiból, de ezt 1992-ben az ELTE szabályzata nem tiltotta.

Semjénnek a Pázmány Péter Hittudományi Akadémián írt doktorija hemzseg a jelöletlen idézetektől, s ezt a szöveget a szerző újrahasznosította szociológiai szakdolgozatként az ELTE-n. Az ELTE az eredeti plágiumváddal sem akkor, sem a mostani vizsgálatban nem foglalkozott – a vizsgálati jelentés szerint azért, mert a korabeli szerzői jogi törvény alapján az önplágium nem jogsértő.

Ezzel átdobták a labdát a Pázmánynak, hiszen a jelöletlen idézetek ott bukkantak fel először. A vizsgálóbizottság azt ellenőrizte, megfelel-e a valóságnak, hogy a dolgozatból készült egy második, bővített kiadás is, és abban 14-15 oldalnyi szöveg azonos-e Molnár két tanulmányának szövegrészleteivel.

Ezt bizonyítottnak találták, vagyis: Semjén plagizált. A dékán azonban úgy vélte, további lépésekre nincs jogi lehetőségük, mert a dolgozat megírása idején hatályos szabályozás nem írta elő az idézés és a hivatkozás pontos előírásait. (Az akkori szerzői jogi törvény és a magyar szabvány is egyértelműen rögzítette a jogszerű idézés kritériumait.)

„Sem az akkori, sem a most hatályos jogszabályok nem adnak eligazítást arra az esetre sem, ha az oklevél kiadását követően derül fény arra, hogy az oklevél kiadásának esetleges feltételei nem álltak fent” – tartalmazza a dékán közleménye.

A Miniszterelnöki Sajtóiroda közleményben tudatta: a miniszterelnök-helyettes tudomásul veszi az ELTE bizottságának állásfoglalását. „Semjén Zsolt így – az ELTE-vel egyetemben – véglegesen és hivatalosan is lezártnak tekinti a témát.” Tausz Katalin nyilatkozata szerint: „Más szerzők műveinek idézőjel és pontos hivatkozás nélküli átvétele a tudományos élet normái szerint 1992-ben sem volt megengedett, és ma sem az, súlyos tudományetikai vétségnek minősül. Ezért az eset megítélése a tudományos közélet, az egyetemi közösség, valamint az érintett személyek kompetenciája.”

Semjén Zsolt pártelnök – a hivatalos álláspont az, hogy a KDNP él és virul