Csak feltételekkel szerződnének

A fővárosi önkormányzat több feltételhez kötné az Arany Alkony idősotthonok épületeit birtokló Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) üzemeltetőjével, az Olajág Otthonokkal való ellátási szerződés megkötését. Az első és legfontosabb ezek közül az, hogy a fővárosnak ebből semmiféle fizetési kötelezettsége ne származzon.

Másrészt az Olajágnak, mint új fenntartónak minisztériumi mentességet kell szereznie a férőhely-korlátozás, illetve az egyházi kiegészítő támogatás öt évre számított átalányösszegének központi költségvetésbe történő befizetése alól, végül működési engedélyt kell kapnia a kormányhivataltól. Ám ehhez előbb újfent meg kellene vonni a jelenlegitől. Márpedig a Kálvin János Presbiteri Misszió (KJPM) maradna. Ráadásul az új működési engedély csak akkor adható ki a zsidó hitközségnek, ha előbb szerződést köt a fővárossal.

„Az épületeket ismeretlen hátterű és hasznosítási szándékú tulajdonosi kör kaparintotta meg”
„Az épületeket ismeretlen hátterű és hasznosítási szándékú tulajdonosi kör kaparintotta meg”

Az Arany Alkony idősotthonok ügye így hónapokig tartó körforgás után visszatért a kiindulópontjához: az épületek tulajdonosa, illetve az üzemeltető nem egy, ráadásul nincs egyezség köztük az ingatlanok használatáról. Vélhetőleg nem is lesz. Az új tulajdonos ugyanis saját maga működtetné tovább az intézményeket. Csakhogy februárban éppen ezen ellentét miatt vonta vissza az idősotthonok működési engedélyét a fővárosi kormányhivatal. Az otthonokat üzemeltető misszió akkor is csak bérelte az ingatlanokat az akkori tulajdonos Medicatus cégcsoporttól, de tavaly nyár óta nem fizetett.

A missziót alapító Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház Magyarországi Egyháztestét törölték az elismert egyházak köréből, így a KJPM elesett a lakók után járó egyházi kiegészítő támogatástól. Így már nem futotta az évi 44 milliós bérleti díjra. A Medicatus cégcsoport pedig minden követ megmozgatott, hogy hivatalosan is birtokon kívülre penderítse őket, amire az egyetlen jogi út a működési engedély visszavonatása volt.

Furcsa módon ebben a misszió előző elnöke is a kezükre játszott, hiszen a működési engedély visszavonását éppen ő kezdeményezte a kormányhivatalnál a misszió pénzügyi ellehetetlenülésére hivatkozva. Utódja nem látja olyan súlyosnak a helyzetet, és megtartaná az otthonokat. A pénzügyi helyzet azóta sem rendeződött. Legalábbis erre utal a lakók hivatalhoz írott levele, amelyben az ellátás színvonalának csökkenésére panaszkodnak. Sőt a hivatal sem tartotta kizártnak, hogy a misszió még 2012 vége előtt fizetésképtelenné válik.

A kormányhivatal igen kínos helyzetbe került. A Fővárosi Törvényszék november végén hatályon kívül helyezte a misszió működési engedélyének visszavonásáról szóló határozatot, és új eljárásra kötelezte a szociális és gyámhivatalt. Így jelenleg – az érvényes működési engedély birtokában – a misszió az idősotthonok fenntartója. Ám a per elkezdése óta nagyot fordult a világ az intézmények körül. A fővárosi önkormányzat a kezdetektől csak egyet akart: mentesülni az 1300 idős ember ellátási kötelezettsége alól, továbbá mentesülni a misszió által felhasznált ötmilliárdos egyházi kiegészítő támogatás visszafizetése alól.

Eleinte a Medicatust vagy partnercégét látta volna szívesen a fenntartói székben, a cég be is adott egy működési engedélykérelmet. A különféle szándékokat azután felülírta az EMIH ajánlata: megvenné és üzemeltetné az otthonokat. A fővárosi önkormányzat gyorsan támogatásáról biztosította a hitközséget, amely két brüsszeli zsidó alapítvány segítségével augusztusban meg is vásárolta az otthonoknak helyet adó épületeket, majd benyújtotta működési engedélykérelmét a hivatalhoz. A főváros pedig törvénymódosító javaslatot nyújtott be annak érdekében, hogy se a jelenlegi fenntartónak, se a fővárosnak ne kelljen megfizetnie az állami és egyházi normatíva különbözetének ötévi összegét.

Az Országgyűlés a szociális törvény módosításával együtt szavazta meg az indítványt. A főváros ekkor visszakozott. A közigazgatási per első tárgyalásán halasztást kértek, mivel még messze a megoldás. A második alkalommal pedig arra figyelmeztették a bíróságot, hogy „az épületeket ismeretlen hátterű és hasznosítási szándékú tulajdonosi kör kaparintotta meg”. S most itt az újabb fordulat: a Fővárosi Közgyűlés jövő heti ülésére készült előterjesztésben egy szándéknyilatkozat aláírását javasolják a képviselőknek. Ha a kormányhivatal visszavonná a misszió működési engedélyét, akkor – a korábban említett feltételek mellett – a főváros támogatná az Olajág engedélykérelmét. Hangsúlyozottan azért, hogy a fővárosnak semmi esetben se kelljen gondoskodnia az idős emberekről.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.