Magyarország részben elmarasztalva

Magyarországnak tízezer eurót kell fizetnie, és három hónapon belül új személyazonosságot is kell adnia a sajtóban Robert Yugovich néven ismert szerbiai születésű magyar elítéltnek, akinek a családját a hatóságok törvénysértő módon „kitették” a tanúvédelmi programból, és ezzel súlyosan veszélyeztették életüket, biztonságukat – így döntött kedden kihirdetett ítéletében a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága.

Ugyanakkor Robert Yugovich esetében, akit szintén kitettek a magyar hatóságok a tanúvédelmi programból, a bíróság nem találta törvénysértőnek a magyar eljárást.

Yugovich a délszláv polgárháború elől menekült Magyarországra, más lehetőség híján kezdett dolgozni az itteni szerb maffiának. Évek alatt a rotterdami szerb drogkereskedő bűnszervezet biztonsági főnökévé nőtte ki magát. Egy idő után családjára tekintettel ki akart szállni. Úgy döntött, Magyarországon adja fel magát, és együttműködik a hatóságokkal.

A célja az volt, hogy közel legyen a családjához, magyar feleségéhez és gyermekeihez, a határ túloldalán élő szüleihez. Kérte felvételét a tanúvédelmi programba. Felvették. A családját is. Számos nagy horderejű, kábítószerrel kapcsolatos és más ügyekben működött együtt a rendőrséggel, számítása szerint legkevesebb 27 sikeres nyomozást segített információival. Ám amikor Szerbiában a szüleit támadások érték, állítása szerint nem segítették abban, hogy megszervezhesse a védelmét. Megoldotta hát illegálisan.

Lebukott, és mivel a hatóságok tudta és engedélye nélkül lépett kapcsolatba volt bűnözőtársaival (őket kérte meg az interneten keresztül, hogy olykor látogassák meg a szüleit), megsértette a tanúvédelmi program szabályait, amiért megszüntették a védelmét, egyidejűleg a családjáét is.

A döntés nem jogerős. Ráadásul nem is érinti Yugovich keresetének egészét, ő ugyanis annak megállapítását is kérte, hogy Magyarország az ő ügyének kezelése során megsértette a bűnbánó maffiózókról szóló palermói egyezmény előírásait azzal, ahogy bíróság elé állította és elítéltette. Ügyvédje, Palotai Dániel szerint erről később dönthet a bíróság.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.