Szabó Tímea: Látunk egyfajta riszálást

Hiába lett volna mondanivalója, az LMP képviselője nem léphetett színpadra a vasárnapi, neonáci-ellenes demonstráción. Magyar György ügyvéd, a tüntetést szervező Mindannyian Együtt Jeruzsálemért Alapítvány egyik kurátora a Blikknek nyilatkozva azt mondta: azért szabták szűkre a megszólalók körét, mert csak egy-egy szónokot akartak a kormánypártok, az ellenzék és a civilek részéről.

A Népszabadság információi szerint az LMP képviselőit eleve föl sem kérték szónoknak a szervezők, és Schiffer András frakcióvezető, valamint Karácsony Gergely frakcióvezető-helyettes ezzel kapcsolatos kérését is udvariasan elutasították. A szervezőktől származó értesüléseink szerint eredetileg többen is úgy gondolták, hogy politikusok helyett csak kulturális program legyen, végül mégiscsak a „politikai nagyágyúk” szerepeltetése mellett döntöttek.

Az egyik szervező kérdésünkre elmondta: a demonstráció bejelentése után az Együtt 2014 jelezte elsőként csatlakozási és felszólalási szándékát, az LMP pedig már csak akkor szólt hasonló szándékáról, amikor a program kész és végleges volt.

„Kicsit sajnálom, hogy a demokratikus frakciók képviselőiként nem volt lehetőségünk megjelenni a színpadon. Ha elmondhattam volna a véleményünket, egyértelművé tettem volna, hogy míg Gyöngyösi Márton kijelentése a szégyen napja volt, addig a vasárnapi demonstráció a remény napját jelentette. Kivételes pillanata volt a magyar demokráciának, hogy a napi csatározásokon felülemelkedve fel tudtunk lépni az erőszak és a gyűlölet ellen. Ha felállhattam volna a színpadra, akkor azt is elmondtam volna: nincs kétségem afelől, hogy másnap folytatódni fognak a társadalmi és gazdaságpolitikai csatározások. Ugyanakkor felemelő volt látni, hogy amikor a demokratikus minimumot kell lefektetni, akkor nincsen köztünk vita” – így kommentálta a neonáci-ellenes tüntetésen történteket az Országgyűlés emberi jogi bizottságának ökopárti alelnöke, Szabó Tímea.

Kérdésünkre hozzátette: abban, hogy ilyen beszédek egyáltalán elhangozhatnak a parlamentben, az elmúlt két év vastagon felelős. „A kormány némán tűrt kirekesztő és gyűlöletkeltő felszólalásokat, elég csak a tiszaeszlári vérvád felhozását említeni vagy a gárdák különböző vonulásait. (A Tiszaeszlárról szóló beszédet Fónagy János rendkívül szenvedélyesen, azonnal visszautasította – A szerk.) Az, hogy a devecseri, a ceglédi vonulásokkal kapcsolatban szava nem volt sem a kormánynak, sem a kormánypártok romaügyi felelőseinek, mind-mind magáért beszél. Amikor Pintér Sándortól arra vártam választ, hogy meddig tűrik még a kirekesztő tevékenységeket, mindössze azt mondta: a rendőrség teszi a dolgát. Ki kell jelenteni, hogy látunk a kormány részéről egyfajta »riszálást« a szélsőjobboldal felé. Arról nem is beszélve, hogy ameddig ilyen szegényellenes gazdasági és társadalompolitikát folytat a kabinet, addig ezek az indulatok tovább fokozódnak. Alapvető fordulatra lenne szükség, a szegényellenes politika helyett inkább szegénységellenes politikát kellene vinni, ez jelentene megoldást” – fogalmazott kérdésünkre Szabó Tímea.

Az ökopárti politikus lapunknak elmondta, hogy személy szerint a jövőben nem fog a Jobbikkal még ügyek mentén sem együttműködni. A párt országos választmánya egyelőre még nem döntött arról az egyébként a Demokratikus Koalíció által kezdeményezett bojkottfelhívásról, amely teljes politikai karanténba zárná a Jobbikot, így az LMP központi állásfoglalása még nem ismert. Szabó Tímea álláspontja szerint ugyanakkor ennek lelkiismereti kérdésnek kell lennie. „Az biztos, hogy én nem kívánok semmilyen formában együttműködni a Jobbikkal. Ehhez tartani fogom magam” – tette hozzá a Népszabadságnak nyilatkozva az LMP képviselője.

„A vasárnapi demonstráció a remény napját jelentette”
„A vasárnapi demonstráció a remény napját jelentette”
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.