Képüket adják

Összesen 65 millió forint állami támogatást vontak el egyik napról a másikra a Magyar Képzőművészeti Egyetemtől (MKE). Az összeg akkora lyukat vágott az intézmény költségvetésében, hogy most már a közüzemi számlák kifizetése is problémát jelent, ezért a festő tanszék jelenlegi és egykori diákjai összefogtak, megpróbálják legalább részben pótolni a kiesést. 141 év 141 kép címen pénteken kiállítást és vásárt tartanak az egyetemen, a bevételt pedig teljes egészében az intézményben folyó képzőművészeti oktatás támogatására ajánlják fel – tájékoztatta lapunkat az intézmény.

Ahogyan Kósa János, az egyetem festő tanszékének vezetője korábban MTI-nek elmondta, a tanszék összes tanára, 18 művész és mind a 120 hallgatója, valamint a korábban náluk végzett festők, köztük maga a rektor, Kőnig Frigyes festőművész is adott képet a vásárra csakúgy, mint Bukta Imre, a neves képzőművész. Figyelembe véve a jelenlegi műkereskedelmi viszonyokat, most mindenütt alacsonyabbak az árak, így az egyetemen is olcsóbban lehet kortárs mester- vagy tanoncfestményhez, -alkotáshoz jutni – mondta Kósa János. Az eladásra kínált festmények és grafikák az MKE honlapján is megtalálhatók.

A művészeti oktatásban tapasztalható pénzhiány láttán nem meglepő, hogy a Diákhitel Központ nemrég lezárult „Képző” festészeti, grafikai és fotóművészeti pályázatára közel 300-an jelentkeztek a társadalmi egyenlőtlenségeket megjelenítő közel 900 alkotással. A legnívósabb művek december 9-ig a tekinthetők meg az A38 Hajó kiállítótermében. A Képzőn az első helyezett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a második és a harmadik pedig a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatója lett. Utóbbi alkotók az intézményük megsegítésére szervezett akcióban is részt vesznek.

A Diákhitel Központ pályázatára közel háromszázan jelentkeztek. A félmillió forintos első díjat elnyerő alkotás – Fekete Lívia: Gabrielle d’Estrées
A Diákhitel Központ pályázatára közel háromszázan jelentkeztek. A félmillió forintos első díjat elnyerő alkotás – Fekete Lívia: Gabrielle d’Estrées
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.