A három férfi éjjel uborkát akart lopni a kertből, amikor áramütést szenvedtek. Az idős embert, akit első fokon gondatlanságból elkövetett emberölés és életveszélyt okozó testi sértés vétsége miatt egy év, két évre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélt a Borsod megyei bíróság, a debreceni ítélő tábla jogerős ítéletével végül megrovásban részesített. A perköltség egy részét – több mint hatszázezer forintot – azonban meg kell fizetnie: a nyugdíjából havonta vonják a törlesztést.

Emiatt egy hónapban nagyjából negyvenezer forintot kell beosztaniuk a feleségével: az asszony világéletében kacsát, libát, tyúkot tartott, ezeket adta el a piacon, ám mivel nem volt munkaviszonya, nyugdíjat sem kap. Szepessy Zsolt volt monoki polgármester a kesznyéteni eset után szárnyai alá vette a férfit, akit csak Barna bácsiként emleget. A polgármesteri hivatal emeletén lakást biztosított a falujukat az eset miatt hátrahagyó házaspárnak. Még a választási törvényt is felhasználta, hogy menedéket biztosítson a szerinte méltatlanul meghurcolt férfinak: az általa alapított Összefogás Párt miniszterelnök-jelöltként indította el a nyugdíjast, így a férfi automatikusan mentelmi jogot kapott, s a bírósági eljárást hónapokra fel kellett függeszteni.

Szoboszlai Barna és felesége 2010 őszén tért vissza Kesznyétenbe: pártfogójukat nem választották újra Monokon, az új, fideszes polgármestertől pedig nem reméltek megértést vagy támogatást.

– A monoki nép barátságosabb, mint a kesznyéteni, pedig minket itthon is nagyon szerettek – mondja az idős asszony, aki még most is elsírja magát, amikor arról beszél, hogy négy éve itt kellett hagyniuk a házukat. „Más végett” – teszi hozzá, ami azt sugallja: a kertjükbe beosonó cigányokat teszi felelőssé minden elszenvedett kényelmetlenségért.

Barna bácsi ma is jogosnak érzi, amit tett. Azt mondja, nem fogadja el, hogy mások a munkája gyümölcsét büntetés nélkül elvehetik, ellophatják. Az időközben megszületett, a magántulajdon védelméről szóló új törvényt is mentségül hozza fel, mondván: ma már senki nem büntetné meg azért, amit 2008-ban tett. A házaspár szerény körülmények között él a régi házban. Sparhelttel fűtik a konyhát, ahol idejük nagy részét telente most töltik, vezetékes vizük nincs, a kútról hordanak. A kertjük felszántva, felásva: cukorborsót még november elején is szedtek a veteményesből, pár szál hagyma, zöldség most is virít még az ágyásokban.

– Régebben házhoz jöttek hozzánk zöldségért, gyümölcsért, de az „áramozás” óta már nem csengetnek annyian – fogalmaz az asszony. Így most már a templom előtti kis piactérre járnak eladogatni, amit megtermeltek.

Barna bácsi azt mondja: sok az elkeseredett ember, aki az állandó lopások miatt ugyanúgy szeretné megvédeni a portáját, mint ő. – Senkinek se az égből hányják azt a krumplit, amit megtermel, keserves munka van azzal – mondja. Elárulja, hogy nemrég két asszony kereste Miskolcról, s azt kérték: magyarázza el, hogyan kell megépíteni és árammal ellátni egy drótfonatot.

– Elmagyarázta nekik? – kérdezem.

– Nagyjából – válaszolja. Aztán kissé indulatosan azt taglalja, hogy senkinek nem lenne félnivalója, ha mindenki egyformán dolgozna. S ha ő egyszer az életben parlamenti képviselő lehetne, ez volna a legfőbb célja. – Mindenki dolgozzon! Minden magyar és minden cigány – nyomatékosít. Amikor közbevetem, hogy munkát szerezni manapság egyre nehezebb, s lám, többen is külföldön keresik a boldogulást, azt mondja: egy hét alatt bárhol találna munkát magának, mert ő nem fél megfogni az ásót, a kapát, a szerszámot. Aztán azzal hökkentjük meg: bújjon képzeletben egy cigány ember bőrébe, és induljon el úgy munkát keresni, vajon tárt karokkal várnák-e a munkaadók? Azzal vágja ki magát, hogy a faluban két cigányt is ismer, aki dolgozik. Az egyik a diósgyőri focicsapatban, a másik Németországban keresi a kenyerét.

Miniszterelnök már nem lenne, ahhoz túl idős, de országgyűlési képviselőként még el tudná magát képzelni – mondja. Komótosan a konyhaszekrény fiókjához ballag, s két régebbi szórólapot is elővesz: az egyiken kapál, a másikon Szepessy Zsolttal szerepel. Látszik az arcán: élvezte azokat az időket. – Szerencsen vettünk öltönyt, a monoki polgármester meg adott kölcsön nyakkendőt. Még a szemöldökömet is kiigazítottam csipesszel meg kisollóval, hogy ne legyen olyan bozontos. Voltunk a tévében, jártuk a falvakat, hordtuk a nyomdából a plakátokat. Az is szóba került, hogy tanuljak egy kicsit angolul, de arról aztán letettem, van nekem nyelvem, a magyar – idézi fel a boldog kampányidőszakot.

Monokon elmondta az ottani romáknak, hogy nem kell tőle félniük, a légynek se tudna ártani. A kesznyéteni cigányok az eset óta kerülik: köszönnek ugyan, de a korábbi szívélyesség elmúlt. Velünk sem szívesen beszélnek a 2008-ban történtekről, pedig többeket megállítunk a faluban. Próbáljuk megkeresni azokat, akik részben okozói, részben áldozatai voltak az áramütésnek. Az elhunyt Veres Zoltán veje, Irhás Iván egy kis házban él az egyik faluszéli utcában, de szomszédai azt mondják, napok óta nem látták, talán rokonoknál lehet. Takács Richárd előzetes letartóztatásban, börtönben ül: ő a gyanú szerint egyike lehetett annak a négy támadónak, akik idén januárban úgy megvertek egy nyolcvankét éves idős asszonyt Kesznyétenben, hogy később belehalt sérüléseibe.

Miniszterelnök már nem lenne...