Nyitottak az összefogásra

A Haza és Haladás Egyesület, a Milla Egyesület és a Magyar Szolidaritás Mozgalom alkotta Együtt 2014 választói mozgalom nyitott az MSZP által javasolt összefogásra. Közleményükben emlékeztettek, a mozgalmat az a felismerés hívta életre, hogy a „kudarcot kudarcra halmozó kormánytól” csak széles választói össze fogással lehet megszabadulni.

„Összefogásra van szükség a mai kártékony rezsim lebontásához és a normális politika új korszakának elindításához is. Fontos fejlemény, hogy ma már az MSZP is osztja ezt a felismerést. Nyitottak vagyunk minden olyan kezdeményezésre, amely ezt a célt szolgálja, és amelynek alapja egy reális, összehangolt program” – írták. Hozzátették, hogy korábban már kidolgozott elvi, erkölcsi alapelveik alapján fogják kialakítani véleményüket a konkrétumokkal kapcsolatban.

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció alelnöke lapunknak elmondta, hogy a DK mindig is az összefogás pártja volt, ők mondták ki először, hogy az Orbán-kormány leváltásához ellenzéki összefogás, ahogy azt is, hogy kétharmados összefogás kell. Hozzátette, hogy ahogy támogatták az Együtt 2014-et, ugyanúgy az MSZP kezdeményezését is támogatják. Molnár Csaba szerint a szocialisták belátták, hogy egyedül nem képesek leváltani a kormányt, részvételük az összefogásban pedig jelentősen megnöveli a kormányváltás esélyeit. Emlékeztetett, hogy a DK egy éve dolgozik a programján, melyet februárban a kongresszusuk fog elfogadni, így kész szöveggel, felkészülve mehetnek a tárgyalásokra.

Istvánffy András, a 4K! elnöke is szükségesnek tartja a megállapodást az ellenzéki erők között, már csak azért is, mert az Orbán-féle választási rendszer erre kényszerít. Ugyanakkor ennek a megállapodásnak – a párt korábban megfogalmazott álláspontja szerint –alapvetően a köztársaság helyreállítására, új alkotmány és új választási törvény elfogadására kell koncentrálnia. – Az ellenzékben nagyon különböző világnézetű erők vannak, már csak ezért sem arra kellene törekedni, hogy teljesen egybegyúrjuk az ellenzéket, inkább abban a minimumban kellene megállapodni, amiben egyébként konszenzus van az ellenzéki oldalon, a köztársaság helyreállításában – nyilatkozta lapunknak a 4K! vezetője. A 4K! a közelmúltban elutasította az Együtt 2014 mozgalomhoz való csatlakozást – ezzel kapcsolatos felvetésünkre Istvánffy András azt felelte, ennek a programjaik különbözősége miatt nem látták értelmét, a köztársaság helyreállításában viszont mindenkivel együtt akarnak működni, Bajnaiékkal is.

Az LMP lapzártánkig nem reagált a felvetésre. A párt kongresszusán nemrég 84:77 arányban megszavazták azt a határozatot, amelyik szerint a párt nem csatlakozik az Együtt 2014-hez, de bármilyen más típusú együttműködésre nyitott. Emellett elfogadták a párt stratégiáját is, amelyik kimondja, hogy az LMP nem köt választási együttműködést a jelenlegi parlamenti pártokkal, és olyan kormányban sem kíván részt venni, amelyiket valamelyik volt miniszterelnök vezeti.

Pozícióharc indult a demokratikus ellenzéki erők között

Magyar Kornélia szerint az ellenzéki erők közötti pozícióharcról szól Mesterházy Attila kezdeményezése. A Magyar Progresszív Intézet elemzője szerint a szocialisták is az ellenzéki összefogás élére akarnak állni, de ennek egyelőre nem kell különösebb jelentőséget tulajdonítani, hiszen nincs döntés-kényszer a választási együttműködést illetően. Fél év múlva már sokkal nehezebb lesz a helyzet, amikor majd arról kell dönteni, hogy milyen formában induljanak a 2014-es választásokon, kinek a logója lesz a szavazócédulákon. Az együttműködésük lehet szorosabb vagy lazább: az MSZP által preferált közös lista vagy kapcsolt lista, esetleg „koordinált indulás”, amikor önállóan indulnak ugyan, de nem állítanak jelölteket egymás ellenében. Az ellenzéki oldalon jövő tavaszra tisztulhatnak le az erőviszonyok, azt pedig a támogatottságuk alakulása határozza majd meg, hogy ki is lesz a karmester.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.