Bőven premizált állami vezérek

Az MNV-hez tartozó cégvezetők átlagosan 730 ezret keresnek, erre jöhet a maximum 80 százalékos jutalom.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. által kezelt cégeknél jelenleg csupán négy kiemelt társaság – a Magyar Posta, a Magyar Villamos Művek, a MÁV és a Szerencsejáték Zrt. – vezérigazgatójának van havi bruttó kétmilliós fizetése. Közülük a posta jelenlegi vezérigazgatója lemondott a 2011. évi prémiumáról.

A fennmaradó közel 100 cég vezérigazgatóinak átlagalapbére 730 ezer forint körül helyezkedik el, és ennek figyelembevételével jogosultak a legfeljebb 80 százalékos prémiummértékre – válaszolta lapunknak az MNV kommunikációs igazgatósága. A Népszabadság azért kereste meg a vagyonkezelőt, mert újabb információkat kértünk az MNV-hez tartozó cégek vezetőinek premizálásáról. Miután Orbán Viktor 2010 nyarán kétmilliós bérplafont hirdetett meg a közszférában, az állami és önkormányzati cégek többségében tartják magukat ahhoz, hogy a topvezetők bére nem lépheti át ezt a határt.

Munkaszerződésükben azonban rögzítették, hogy meghatározott feladatok végrehajtása esetén a fizetés mellé az éves alapbér bizonyos részét – akár 80 százalékát is – kitevő prémiumot kaphatnak. Lapunk október elején közölte, hogy jelentős összegű jutalmakat fizettek ki egyes állami cégvezetőknek a vállalatok 2011-es eredményei alapján. A MÁV korábbi vezérigazgatója 13,4 milliós prémiumot kaphatott, Baji Csaba, az MVM, Szentpétery Kálmán, a Szerencsejáték Zrt. és Baranyay László, a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgatójának jutalma fejenként 19,2 millió forint volt.

Az MNV Zrt. válaszlevele szerint a cég által „2010 óta hozott, takarékosabb működést eredményező intézkedéseknek köszönhetően 2010. évet követően az állami társaságoknál kifizetett prémiumok összege drasztikusan csökkent, jutalom kifizetésére 2011-ben és 2012-ben a vezérigazgatók döntő többségénél pedig nem került sor!” Emlékeztetnek arra, hogy míg 2008–2009-ben több állami cégvezér havi alapbére lényegesen meghaladta a havi kétmillió forintos jelenlegi bérplafont, ezen felül részesültek még az éves alapbér 80 százalékának megfelelő prémium, valamint jutalom kifizetésében.

A konkrét cégekre vonatkozó kérdésünkre azt válaszolták, hogy a Concordia Közraktár Kereskedelmi Zrt. vezérigazgatója esetében az éves személyi alapbérének 40,5 százaléka került elfogadásra 2011. évi prémiumként. A Concordia által közzétett közérdekű adatok szerint a vezérigazgató havi bruttó fizetése 848 ezer forint, így Bártfai Márton 4,1 millió forintot kapott prémiumként. A Tokaj Kereskedőház Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója 2011. évre éves személyi alapbére 72 százalékának megfelelő összegű prémiumban részesült. A havi 980 ezer forintot kereső Kiss István így 8,4 milliós prémiumban részesült. Az MNV tájékoztatása szerint a Volánbusz Közlekedési Zrt. vezérigazgatója esetében 2011. évre vonatkozóan időarányos éves alapbére 50,4 százalékának megfelelő mértékű prémium került megállapításra.

Mészáros Lászlót 2011. március végén nevezték ki a cég élére, ahonnan 2012 tavaszán távozott. Havi bruttó fizetése 1194 ezer forint volt, így 2011-re több mint ötmillió forint jutalmat vehetett fel. Az MNV tájékoztatása szerint Geszti László, a 34 ezer főt foglalkoztató Magyar Posta Zrt. jelenlegi vezérigazgatója lemondott 2011. évi prémiumáról, így kifizetés sem történt, és 2012. évre vonatkozóan pedig a kiírást sem kérte. A Mahart Magyar Hajózási Zrt. vezérigazgatójának 2011. évre vonatkozóan nem volt prémiumkitűzése, ennek megfelelően nem is részesült kifizetésben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.