A Novo pedig elfogadta, hogy jövőre csak az idén forgalmazott inzulinmennyiség 85 százalékáért számlázhat az egészségbiztosítónak, a következő ötszázaléknyi fogyás az egészségbiztosító kockázata lesz, az összes többi eladott adag árát pedig a gyártónak magára kell vállalnia. Az ügy előzményei bonyolultak. A spanyol modell augusztusi bevezetése erős indulatokat és ellenkezést váltott ki az inzulingyártók körében. Ezzel az újabb gyógyszerpiaci megszorító eszközzel ugyanis augusztus elsejétől azon originális készítmények után, amelyek több mint hat éve kaphatók társadalombiztosítási támogatással, és nincs generikus változatuk, tízszázalékos többletadót vetett ki a kormány a gyógyszercégek újabb körére, köztük az inzulingyártókra.

Az intézkedés ellen az érintettek szinte azonnal tiltakoztak, mondván, a termékük egyedi készítmény, nem helyettesíthető generikus változattal. Miután már van egy 20 százalékos befizetési kötelezettségük, a modell kiterjesztése azt jelentené, hogy Magyarországon 30 százalékkal kényszerülnének olcsóbban adni az életmentő gyógyszert, mint bárhol másutt a világon. Csakhogy a nemzetközi árreferencia-hálózat működésének következményeként, ha az árakat itt még lejjebb viszik, másutt sem tehetnének másként.

A Novo arról értesítette a kormányt, hogy ebbe tönkremennének, így inkább veszni hagynák a piacot. A Novo jelezte azt is, ha nem sikerül november 21-ig megállapodásra jutni, bejelenti: január elsejétől kivonja a támogatotti körből a Magyarországon forgalmazott három inzulinját. Ennek egyenes következménye lett volna, hogy szinte néhány hét alatt körülbelül 30 ezer beteget kellett volna átállítani a versenytársak termékeire. Az akció nemcsak a betegek szervezetét, de a kormány tárcáját is megterhelte volna mintegy 400 millió forinttal. Végül a hét elején sikerült megállapodnia Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkárnak a Novo dán menedzsmentjével.