Nem szakad az LMP, de a feszültség sokáig fennmaradhat

Új frakcióvezetőt választ pénteken a Lehet Más a Politika parlamenti képviselőcsoportja, miután a múlt hét végi kongresszuson – az ott hozott döntés „morális vállalhatatlansága” miatt – lemondott az eddigi első ember, Jávor Benedek.

Mint ismert, a pártfórumon 84:77 arányban úgy döntöttek, hogy az LMP nem csatlakozik az Együtt 2014 mozgalomhoz, de más típusú együttműködésre nyitott; ugyanakkor olyan pártstratégiát is elfogadtak a küldöttek, amely az ökopártot önálló pólusképző erőként jeleníti meg, és kizárja az érdemi szövetségkötést. Ez pedig Jávor Benedek szerint nemcsak az LMP, de az ország számára is káros.

A frakcióvezető lemondását két helyettese, Karácsony Gergely és Szabó Tímea is követte. A „Jávor-szárny” ezt követően megalakította a Párbeszéd Magyarországért Platformot, amelynek meghirdetett célja, hogy „motorja és élő lelkiismerete legyen a kormányváltáshoz vezető folyamatnak”. A platformhoz elsőként nyolc parlamenti és három fővárosi LMP-képviselő csatlakozott, az azóta a legnagyobb közösségi oldalon is meghirdetett tömörülésnek eddig közel kétszáz követője van; igaz, közöttük olyanok is, akik egyébként deklaráltan a Schiffer András által képviselt külön utas politikát támogatják.

Az mindenesetre jól kirajzolódott, hogy a képviselőcsoport tagjai között azok vannak többségben, akik a Jávor által vázolt irányt tartják megfelelőnek. Vagyis a kongresszuson kisebbségben maradtak nélkül nem lehet új frakcióvezetőt választani. Viszont Jávor azt mondta: vigye a feladatot az, aki a megszavazott stratégiát hitelesen képviseli.

Így a többség vélhetően támogatni fogja a többi képviselő által ajánlott új vezetőt – aki, bár ez a kérdés még erősen nyitott, feltehetően Schiffer András lehet. Igaz, vannak olyan frakciótagok is, akik egyelőre nem bíznak az érdemi és megnyugtató rendezésben.

Tény, hogy az LMP képviselőcsoportjában (is) meglehetősen nagy a feszültség, mindkét oldal morális kötelességre hivatkozik saját álláspontja érvényesítése kapcsán, de az ellentétek mintha a személyes viszonyokat is megrágnák. Többen kifogásolják például, hogy Jávorék eddig mindig a döntések betartása mellett kardoskodtak, most pedig kisebbségből már külön utas módszereket választanak; sőt a törekvéseikről is inkább a sajtóból, mintsem belső egyeztetésekből értesülnek.

Legutóbb például a platformot szintén támogató Kaltenbach Jenő fővárosi frakcióvezető beszélt arról az ATV-ben, hogy tömörülésük célja egy olyan többség létrehozása, amely arra szavaz, hogy vizsgálják felül a korábbi döntést, hozzátéve, hogy az LMP támogatói szerinte valójában együttműködés-pártiak, és a január–februári kongresszuson még változhat a helyzet.

Értesüléseink szerint a mai frakcióülés hasonlatos lehet majd a legutóbbi, maratonira sikerült januári tanácskozáshoz, amikor minden addigi sérelmet és nehézséget kibeszéltek a politikusok. Most is az lenne sokak célja, hogy kerüljön minden ismét az asztalra, és mindent beszéljenek ki. Az biztos, hogy az LMP képviselői meglehetősen zárkózottak, szinte alig akadt olyan politikus, aki tartalmilag kívánt volna beszélni a helyzetről; Schiffer András is elzárkózott a nyilatkozattól. A Népszabadság kérdéseire egyedül a külön utasságot támogató Vágó Gábor, a párt volt szóvivője válaszolt érdemben. Elmondta, hogy szerinte most mindenkinek az érdeke az, hogy világos és tiszta üzenetekkel álljanak elő.

„Ezért mihamarabb meg kell választani a frakcióvezetőt. Nekem személyes ambícióim nincsenek, csak azt szeretném, hogy olyan ember álljon a csoport élére, aki a párt által megszabott irányt sikeresen tudja képviselni, és a többiek is fel tudjanak sorakozni mögé” – fogalmazott. A párton és frakción belüli emberi viszonyok esetleges megromlásával kapcsolatban kérdésünkre azt mondta: egy párkapcsolatban is előfordul, hogy egy vita után az egyik fél „duzzog”.

„Remélem, csillapodnak az indulatok, és sikerül közös mederbe terelni azokat az alkotó erőket, amelyek az LMP-ben vannak. Nem tehetjük meg Orbán Viktornak azt a szívességet, hogy egymással civakodunk, és nem a Nemzeti Együttműködés Rendszerének lebontásáért dolgozunk” – tette hozzá.

Vágó Gábor a párton belül megalakult új platformmal kapcsolatban arról beszélt, hogy a kongresszuson is amellett érvelt: hozzanak egyértelmű döntést, mert a lebegtetés a párt lassú lecsúszását jelentette volna. „Bármelyik stratégiai irány csak akkor lehet sikeres, ha mindenki odaáll mögé, még akkor is, ha nem ért vele egyet. Ellenkező esetben én is hasonlóan tennék.

A tárgyalások folytatása és az együttműködés az ellenzéki erőkkel az elfogadott stratégia része. Remélem, csak az iránti aggódásukban hozták létre a platformot, hogy ezek a tárgyalások érdemben elinduljanak, nem azért, hogy elfogadott kérdéseket újra és újra kinyissunk” – fogalmazott a politikus, hozzátéve: Bajnai Gordon megjelenésével elfoglalta a balközép teret, így azoknak a szavazóknak kell politikai otthont építeni középen, akiknek elegük van a régi arcokból, de kormányváltást akarnak.

„Ezek a kormányváltó szavazatok és az LMP mandátumai kincset fognak majd érni 2014-ben a demokrácia helyreállításának folyamatában. A meghatározó erővé válás alapfeltétele, hogy az állampolgárok problémáival, és ne saját magával legyen elfoglalva az LMP. A kormányzóképesség bebizonyításához pedig új, hiteles emberek LMP melletti kiállása nyújt segítséget” – tette hozzá a lapunknak nyilatkozva Vágó Gábor.

Karácsony Gergely és Jávor Benedek gondban, a háttérben Schiffer András nevetgél
Karácsony Gergely és Jávor Benedek gondban, a háttérben Schiffer András nevetgél
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.