Győzhet a KDNP

Információnk szerint könnyen megtörténhet, hogy a Fidesz enged a KDNP-frakciónak, és a polgári törvénykönyv (Ptk.) tervezetéből törlik a bejegyzett élettársi kapcsolatra vonatkozó szabályokat. Forrásaink úgy vélik, hogy a fideszesek emiatt nem akarnak frontot nyitni a kereszténydemokratákkal szemben.

A javaslat általános vitája tegnap fejeződött be a parlamentben, de ez a kérdés a részletes vita során is bizonyosan napirendre kerül, mert az ellenzéki pártok egy része hevesen kikelt a KDNP szerintük súlyosan diszkriminatív felvetése ellen.

Az azonos neműek együttéléséről 2009 tavaszán fogadtak el törvényt, amely lehetővé teszi, hogy a párok az anyakönyvvezető előtt is kinyilváníthassák együttélési szándékukat, ugyanakkor szabályozza az ilyen párkapcsolat joghatásait. A vagyonjogi viszonyokat vagy az öröklést illetően egyébként alapvetően a házastársakra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.

A bejegyzett élettársi kapcsolatra vonatkozó legfontosabb rendelkezéseket az új Ptk. tervezete szerint a családjogi fejezetbe emelnék be, miközben a részletszabályok továbbra is a külön törvényben maradnak. A KDNP-frakció valamennyi tagja által aláírt módosító indítvány szerint viszont „a család a természetes személyek érzelmi és gazdasági közösségét megvalósító olyan kapcsolatrendszer, amelynek alapja egy férfi és egy nő házassága”. A bejegyzett élettársi kapcsolat pedig semmiképpen nem tekinthető családi kapcsolatnak, ezért nincs helye a Ptk. családjogi szabályai között – legalábbis így látják a kereszténydemokraták.

A párt azonban ennél többet akar: száműzné az élettársakra vonatkozó szabályokat is a családjogi részéből, és azokat a szerződéses viszonyokról – a kötelmi jogról – szóló fejezetbe helyezné át. A KDNP érvelése szerint aki az élettársi kapcsolatot választja, „nem kívánja magára nézve érvényesíteni a házasság és a család belső jogi rendjét, ezért e kapcsolatokhoz nem fűződhetnek családjogi joghatások”. A kereszténydemokraták úgy vélik: az élettársak között magánjogi, tehát a felek szerződésén alapuló jogviszony áll fenn.

Ide tartozik, hogy a KDNP javaslata jobbára szimbolikus jelentőségű, tényleges hátránnyal önmagában nem jár, ugyanakkor sokan attól tartanak, hogy ez lehet a kezdő lépés ahhoz, hogy a Gyurcsány-kormány liberális szabályozását is felülírja a koalíció.

A KDNP-nek a bejegyzett élettársi kapcsolatról kialakított álláspontja meglehetősen bornírt, s egyes társadalmi csoportok efféle kirekesztése teljességgel elfogadhatatlan – hangsúlyozza Steiner Pál MSZP-s képviselő.

Nem kevésbé különös a kereszténydemokraták véleménye az élettársi kapcsolatról – tette hozzá Steiner Pál –, hiszen aki ezt az együttélési formát választja, ugyanolyan „érzelmi és gazdasági közösség” tagja lehet, mint ha házasságban élne. Ha az ilyen együttélési formát a kötelmi jog keretei között szabályozzák, az Steiner szerint eléggé képtelen helyzeteket teremthetne. – A családi döntések meghozatala érdekében taggyűlést hívnak majd össze? –kérdi.

A Demokratikus Koalíció is tiltakozik a KDNP-s módosító javaslatok ellen. Niedermüller Péter, a párt alelnöke az MTI-nek azt mondta: „a KDNP a maga szűk, ideológiai pozíciójából kiindulva” akarja megmondani, mi a család, a neki nem tetsző családformákat pedig jogi hátrányokkal sújtaná.

 

Orbán két helyettese, Semjén Zsolt és Navracsics Tibor egyeztet a parlamentben
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.