Hoffmann: Senki sem lepődhetett meg

Az oktatási államtitkár szerint senki számára sem meglepetés, hogy „meg kell húzni a nadrágszíjat”. Hoffmann Rózsa a lapunk szombati számában megjelentekre reagálva az MTI-nek azt nyilatkozta: úgy látja, a felsőoktatási intézmények, ha nehézségek árán is, képesek kigazdálkodni a most elrendelt 7,33 milliárd forintos zárolást.

Előzőleg, még pénteken, az államtitkár tagadta, hogy válsághelyzet lenne a felsőoktatásban, mint ahogy azt lapunk írta, de a rektori konferencia elnöke, Mezey Barna szombati számunkban erre úgy reagált: túlzás azt állítani, hogy nincs válsághelyzet.

A Debreceni Egyetem rektora, Fábián István pedig azt mondta, átgondolatlan, kiszámíthatatlan, kezelhetetlen a helyzet. Hoffmann Rózsa minderre úgy reagált: az érintett intézmények a zárolt összeget a saját bevételeikből pótolni tudják.

„A jól gazdálkodó intézmények számára, bár természetesen fejtörést okoz, megoldhatatlan gondot nem jelent” – fogalmazott. Hoffmann Rózsa kitért arra is, hogy az egyetemek saját bevétele – a költségvetési támogatáson túl – mintegy 270 milliárd forint, a zárolt összeg ennek mindössze kevesebb mint három százaléka, amely ésszerű takarékossági intézkedésekkel pótolható.

Orbán: Segítjük az egyetemeket

A kormánynak szándékában áll segíteni az eladósodott egyetemeknek annak érdekében, hogy megvalósulhassanak az önerő híján elakadó fejlesztéseik –egyebek mellett ezt közölte Orbán Viktor miniszterelnök a hétvégén az MTI-nek nyilatkozva. A kormányfő hozzátette: azt szeretnék, hogy a fiatalok úgy tekintsenek felsőoktatási tanulmányukra, mint valamiféle befektetésre a későbbi életükbe. Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette ugyanakkor, hogy szeretnék az eladósodott felsőoktatási intézményeket is megsegíteni – legalábbis azokat, amelyekben a diákok látnak jövőt – úgy, hogy valamilyen módon kimenekítik őket az adósságból. (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.