A létszámtól függ az egyetemek pénze
A Népszabadság birtokában lévő törvénytervezet október 19-én készült, úgy tudjuk, még formálódhat, bár az is igaz, hogy sok idő nincs a véglegesítésére. Az oktatási kormányzat ugyanis a finanszírozási modellel kapcsolatos jogszabálytervezettel már nyár óta adós, azt a felsőoktatási intézmények nagyon várják.
Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár számtalanszor elmondta már, hogy miért van szükség új felsőoktatási törvényre. Az államtitkár indokainak egyik legfontosabbika, hogy a hallgatói létszámra érzékeny finanszírozás helyett „feladatalapú intézménytámogatási rendszert” vezetnek be, mert ezzel az intézményeket arra ösztönzik, hogy ne a hallgatók létszámát duzzasszák, hanem a minőséget erősítsék. A felsőoktatási törvénytervezetből azonban ennek ellenére mégis az olvasható ki, hogy éppen egy olyan finanszírozási modellt sikerült kidolgozni, amely a korábbinál erőteljesebben tenné függővé a finanszírozást a hallgatói létszámtól.
A korábbi felsőoktatási törvényben az intézmények három különböző jogcímen kaptak költségvetési támogatást. Az egyetemek, főiskolák költségvetésének ötven százalékát adta a hallgatók után érkező támogatás, az úgynevezett képzési normatíva. Huszonöt százalék volt a kutatási-tudományos normatíva, ezt a doktoranduszok, kutatók száma és a tudományos kapacitások alapján határozták meg. A költségvetés maradék huszonöt százalékát pedig az infrastruktúrájuk fenntartására kapták az intézmények.
Ebben a rendszerben az intézményeknek érdekük volt sok hallgatót gyűjteni, emiatt hangzott el számtalanszor az a kritika, hogy felhígult a képzés. Elvileg ez ellen akart küzdeni Hoffmann Rózsa. Mégis: a törvénytervezetből az olvasható ki, hogy – a képzési normatíván kívül – a tudományos, fejlesztési, kulturális támogatást is létszám alapján osztanák el. „Az éves tudományos, kulturális, fenntartói és fejlesztési célú támogatás felosztása az intézmények között a megelőző év országos és intézményi hallgatói létszám arányában történik” – áll a tervezetben.
Az elképzelések szerint az intézményeknek nyilatkozniuk kellene arról, hogy mekkora tandíjat számláznak ki az önköltséges hallgatóiknak. Ez az összeg lenne az „állami ösztöndíj”, vagyis ennyit utalna át az államilag finanszírozott helyekre felvett hallgatók után az állam. Ez a támogatás az intézményi költségvetés 50-70 százalékát tenné ki.
Csakhogy az általunk megkérdezett szakértők szerint ez az elképzelés rendkívül zűrzavaros, az önköltséget ugyanis megfelelő módszertani elvek hiányában nem lehet kiszámolni. Egy közgazdász alapdiploma nem ugyanannyiba kerül Miskolcon, mint a Corvinuson (mások a bérek vidéken és Budapesten). Felmerül tehát az a kérdés: az állam ugyanazon képzésben másként finanszírozza majd a hallgatót attól függően, hogy hol tanul?
Mindezeken túl megjelenik egy tízmilliárdos tétel is a felsőoktatási költségvetésben, amit kiemelt kutatói feladatokra osztanának szét. Ebből az összegből elvileg a legjobbak kapnának, csakhogy ez nem valamiféle plusztámogatás – a meglévő költségvetési kereteken belül alakítottak ki egy „kalapot”, amelybe így mindenki beleadott. A visszaosztás során azonban kevesebbet fognak kapni a nagy egyetemek, mint amennyit a kalap kialakításánál elvontak tőlük. Ez talán még nem is volna akkora probléma, viszont úgy tudjuk, hogy a rektorokat kifejezetten zavarná, ha a kiemelt egyetemek közé kerülne a Fidesz által létrehozott Nemzeti Közszolgálati Egyetem is, tehát ebből a tízmilliárdból értelemszerűen számukra is visszaosztanának.
Vagyis: ezen tízmilliárd forint kivételével az összes állami forrást a hallgatói létszám arányában osztanák el. S mivel ez a támogatási forma kiesik, fölmerül a kérdés, hogy ha nem lesz intézményfenntartásra külön keret, akkor a kis létszámú főiskolákkal mi lesz. Hiszen vannak épületeik, kollégiumaik – hallgatójuk azonban kevesebb. A jogszabálytervezet kitér az egyetemekhez tartozó klinikák sorsára is. A törvénytervezet írói olyan jogszabályi környezetet teremtettek, amelyben az orvosi egyetemeknek nem éri majd meg megtartani az oktató kórházaikat.
Magyarországon az orvosi egyetemek húzóintézmények, nemzetközileg elismertek. Azért képesek a nemzetközi ranglistákon szerepelni, mert azokat a publikációk, kutatási kapacitások alapján állítják össze, amelyek a klinikán és az egyetemen együtt zajlanak. Ha a klinikák leválnak, a kutatási kapacitás 60-70 százaléka eltűnhet az egyetemekről.
Túlburjánzó szakok
A Magyar Rektori Konferencia elnöke szerint nem magas a felsőoktatási intézmények száma Magyarországon. Mezey Barna egy hét végi konferencián kifejtette: ami probléma, az a szakok túlburjánzása, amiért a politikát tette felelőssé. Elmondása szerint ugyanis szinte minden kulturális kormányzat arra sarkallta az intézményeket, hogy minél több hallgatót „hozzanak be”. Az ELTE rektora arról is beszélt, hogy az önfenntartó felsőoktatás modellje nem európai, hanem inkább amerikai, ahol az intézmények többsége magánegyetem. (MTI)
