Tarlós utazásai a világ körül

A választások óta eltelt két év alatt csaknem három hónapot töltött külföldön Tarlós István főpolgármester. A fővárosi önkormányzat első embere hivatásos utazókat megszégyenítő iramban járja Európa, Ázsia és Amerika városait.

A szomszédos országok fővárosai – Bécs, Ljubljana, Pozsony, Belgrád – mellett a tágabb régióba is szívesen ellátogat. Így felkereste többek között Berlint, Cannes-t, Zágrábot, tárgyalt Varsóban, Isztambulban, Újvidéken és Szófiában. Rómában pápai áldást kért Budapestnek, míg Kazahsztánban, Kínában és Izraelben inkább pénzt. Néha még ennél is meglepőbb kiruccanásokra is elszánja magát a főpolgármester. Így ellátogatott Mongólia és Kirgizisztán fővárosába is.

Az Amerikai Egyesült Államokban kétszer is járt: előbb Fort Wortht, majd New Yorkot kereste fel. A keleti parti metropolisba Michael Bloomberg polgármester meghívására utazott, de a programból nem maradhatott ki Rudolph W. Giulianival, a város korábbi vezetőjével folytatott „hosszas szakmai beszélgetés” sem, hiszen köztudott, hogy példaképének tartja az amerikai városvezető rendteremtését.

Mindent összevetve: két év alatt Tarlós István 88 munkanapot töltött hivatalosan külföldön. Az utazásokra összesen 52 millió forintot költött a fővárosi önkormányzat. Természetesen Tarlós sohasem utazik egyedül. De a fővárosi kommunikációs igazgatóság megnyugtat mindenkit: ha a felesége is vele tart, akkor az ő utazásainak költségeit a főpolgármester mindig előre kifizeti. A hivatalos kísérők költségeit természetesen a főváros kasszájából fedezik. 2011-ben az önkormányzat képviseletében 249 fő képviselte Budapestet a nagyvilágban mintegy 27 582 000 forintért.

A főpolgármesteren kívül külföldi látogatásokon vettek részt a főpolgármester-helyettesek, a fővárosi képviselők és a hivatali dolgozók is. Az idén október 25-ig összesen 197-en tettek hivatalos látogatást összesen 24 772 000 forintért különféle külföldi városokban. Tarlós István minden évben messze a Fővárosi Közgyűlés által engedélyezettnél kevesebbet költött erre a célra – hívja fel a figyelmet a fővárosi sajtóosztály, mint ahogy azt is fontosnak tartják rögzíteni, hogy a főpolgármester egy kivétellel mindig turistaosztályon repült. Továbbá: Tarlós István általában olyan városok meghívásának tett eleget, amelyekkel elődje, Demszky Gábor korábban együttműködési megállapodásokat kötött.

Az úti célok mindegyikével hangsúlyozottan a korábbi ciklusokban alakítottak ki munkakapcsolatot. A részvételi és a szállásköltségeket egyébként általában a fogadó fél, az útiköltséget és a napidíjat a városháza fizette. Az igazgatóság tájékoztatása szerint a külföldi utakról minden esetben úti jelentések készültek, amelyek az utazások eredményeit is rögzítik. Ám ezek tartalmáról lapunknak hosszas levelezés és kérdezősködés után sem sikerült információt kapnia.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.