Bajnaiék ereje: 'Egy mérés nem mérés'

Bajnai Gordon Együtt 2014 mozgalmának repülőrajtja meglepte nemcsak a politikusokat, hanem a közvélemény-kutatással foglalkozó szakmát is. A HVG számára készített Medián-felmérés eddig nem használt metódust vezetett be azzal, hogy a pártok mellett rákérdezett az október 23-án alakult mozgalom lehetséges társadalmi támogatottságára.

Az elmúlt húsz év politikai közvélemény-kutatásai csak a pártokat mérték, az újonnan alakult mozgalmakat, egyesületeket nem, mindaddig, amíg azok párttá nem alakultak. A Medián mindamellett óvatosan járt el, mert a mozgalom nélkül is vizsgálta a politikai erőviszonyokat. E szerint ha csak az eddig is csatasorban álló pártokra lehetne szavazni, október végén a Fideszre a szavazókorúak 22 százaléka voksolna, ami megfelel az utóbbi hat hónap átlagának. Az MSZP mostani 17 százalékos támogatottsága viszont az elmúlt időszak legjobb eredménye lenne, miután a párt ezt a szintet 2009 eleje óta mindössze egyszer érte el, meghaladni pedig egyszer sem tudta. Egészen más viszont a helyzet, ha a kérdésfeltevés során a szavazócédulára felkerül az Együtt 2014 mozgalom is. Bajnaiék szervezete a Medián szerint máris a teljes választókorú népesség 14 százalékának támogatására számíthat, ami a választani tudó „biztos” szavazók csoportjában 22 százaléknyi voksot jelent, és ezzel az Együtt 2014 mozgalom lett a legjelentősebb ellenzéki erő, az MSZP csak a második 10 százalékkal.

A Medián előtt a Nézőpont Intézet a Heti Válasz megbízásából már megmérte az Együtt 2014-et. A mozgalom október 23-i zászlóbontásának másnapján kezdett kutatás azt hozta ki, hogy Bajnai Gordon mozgalma nem módosította a nagy pártok erőviszonyait, mert a parlamentbe jutáshoz szükséges ötszázalékos támogatottsággal rendelkezik. A Medián adatfelvétele azonban október 26–30. között történt, ennek eredményét nyilvánvalóan befolyásolta, hogy a Milla-nagygyűlést követő napokban Bajnai Gordon több sajtóorgánumnak adott interjút, a média nagy terjedelemben foglalkozott a mozgalommal, az ellenzéki együttműködés szorosabbra fűzésének lehetőségével.

Somogyi Zoltán politikai elemző szerint minden közvélemény-kutató intézet számára nagy lehetőség, amikor a többiektől eltérő adatokat talál, ráadásul annak komoly politikai mondanivalója is van. Somogyi szerint ilyenkor az intézet vezetőjének a feladata eldönteni, hogy ellenőrzi az adatokat, vagy egyből a nyilvánosság elé áll velük. Az eddigi közvélemény-kutatások adatai egymásnak igen ellentmondók, mutatott rá az elemző, gondoljunk csak arra, hogy az egyik épp csak „bemérte a parlamentbe” a Juhász–Kónya–Bajnai fémjelezte hármast, a Medián pedig egyből a legerősebb ellenzéki helyre rakta őket.

– Azt javasolnám, hogy januárig várjunk, mert akkor lehet már trendről beszélni – mondta Somogyi, hozzátéve, ha mégis azt kérik tőle, hogy értékelje a Medián adatait, akkor arra azt mondja, hogy az ellenzéki erők közti belső átrendeződés a kormányváltás szempontjából nem érdekes. Nagyjából 400 ezer szavazó jött át eddig az ellenzéki oldalra az Együtt 2014 mozgalom megjelenésével, ami még nem elég ahhoz a célhoz, amelyet Bajnai Gordon meghirdetett. A volt kormányfő összesen 2,5-3 millió ellenzéki választó szükségességéről beszél, ami esélyt jelenthet a mostani demokratikus ellenzék számára. Ehhez azonban még jóval több, mint egymillió új belépőre lenne szükség.

A Medián felmérésével kapcsolatban csütörtökön megszólalt Bajnai Gordon is. A volt miniszterelnök szerint egy mérés nem mérés, a tendenciákat kell nézni, azt viszont örömtelinek mondta, hogy a bizonytalanok hatszázalékos táborát sikerült aktivizálniuk. Úgy vélekedett, a Medián méréséből az is kiderült, hogy az Együtt 2014 tagsága a paletta bal oldalán, a Demokratikus Koalíciótól jobbra, a centrumhoz legközelebb álló LMP-től balra helyezkedik el.

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a parlamenti frakció simontornyai ülését követő sajtótájékoztatón a Mediánnal kapcsolatos kérdésre azt válaszolta, számukra két pozitív és fontos üzenete van az eredménynek: egyrészt, hogy az MSZP 2009 óta nem volt ilyen erős országos szinten, másrészt az, hogy a demokratikus ellenzéki erők társadalmi támogatottsága már meghaladja a Fideszét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.