Miniszteri biztos van, megoldás nincs
A szöveg legnagyobb részét a már ismert munkaerő-piaci tények felsorolása teszi ki, összevetve a magyar helyzetet az unióssal. Ennél jóval rövidebb az előző fél év eredményeit bemutató rész, ahogy a további irányokat számba vevő fejezet is. Vagyis a munkából, úgy tűnik, egyelőre a problémák jobban látszanak, mint a megoldások.
Ami a legfőbb gondokat illeti, összességében Magyarországon nyolc százalékkal kevesebb nő dolgozik, mint az uniós átlag, ami 58,5 százalék. Az unióban csak Máltán, Olaszországban és Görögországban rosszabb a helyzet. A 25 évesnél fiatalabb nők foglalkoztatási rátája itthon mindössze 30,2 százalékos, szemben az unió 46 százalékával. A másik fő probléma az 55 évesnél idősebb nők helyzete, nekik csak 50,7 százalékuk dolgozik, míg az EU 27 átlaga 55,2 százalék. További problémát jelent az alacsony iskolai végzettségű, érettségivel sem rendelkező nők 22,5 százalékos foglalkoztatottsága szemben az uniós 36,9 százalékkal.
Az eddig is leggyakrabban hangoztatott gond pedig a kisgyerekes anyák munkaerő-piaci helyzete. Azoknak a nőknek, akik hatévesnél fiatalabb gyereket nevelnek Magyarországon, csak a 34 százaléka dolgozik, míg az unióban 58,9 százalékuk. Erős lemaradásban vannak azok a legalább három gyereket nevelő nők is, akiknek legkisebb gyereke hat- és tizenegy éves kor között van – hívja fel a figyelmet a jelentés.
A szöveg kitér a hazai női foglalkoztatás erősségére is. Idetartozik, hogy a 40 és 49 év közötti nők foglalkoztatási rátája megegyezik az unió 74 százalékos átlagával, de a diplomások foglalkoztatottsága is alig, mindössze négy százalékponttal marad el az EU 27-es átlagtól. Azt is erősségeink közé sorolja, hogy azok az anyák, akiknek már a legfiatalabb gyereke is idősebb 12 évesnél, többen dolgoznak hazánkban (75,1 százalék), mint az uniós átlag (71,6 százalék). Emellett előnynek tartja, hogy a teljes munkaidőben foglalkoztatott nők aránya hat százalékkal magasabb, mint az uniós átlag.
A részmunkaidőt (heti 35 óránál kevesebb munka) vizsgálva, a magyar nők 4,5 százaléka, uniós társaik 18,5 százaléka dolgozik. Távmunkában szintén jelentős az elmaradásunk. Az alacsony részmunkaidős foglalkoztatás magas inaktivitással jár együtt. Míg az unióban a gyereket vagy ápolásra szoruló felnőttet ellátó nők fele részmunkaidőben dolgozik, és csak a fele inaktív, addig Magyarországon az érintett nők szinte teljesen kiszorultak a fizetett munka világából. Ennek okaként a szöveg a már ismert jelenségeket, a bölcsődei, óvodai férőhelyek, illetve a rászoruló idősek felügyeletének hiányát említi.
A megoldásokról szólva kiemeli a jelentés, hogy az Európai Bizottság értékelése szerint 2020-ig a szociális és egészségügyi területen, az infokommunikációban és a zöldgazdaságban lehet számottevő foglalkoztatottságbővülésre számítani, s ezek a területek jelentős hatásúak a nők helyzetének javításában. Hogy miért a női munkahelyeket növelné például a zöldgazdaság terjedése, az nem derül ki, ahogy arra sem ad választ a szöveg, hogy miként hatna az amúgy is jelentős női-férfi bérkülönbségre, ha még több nő dolgozna a rosszul fizetett szociális és egészségügyi területen.
Az eredményekről szólva a jelentés hangsúlyozza, hogy épp azokban a hónapokban nőtt „minden elemzői várakozásnál jóval kedvezőbben” a nők foglalkoztatottsága, amikor társadalmi egyeztetéseket végeztek a témáról. Május–júliusban két százalékkal magasabb volt a ráta, mint tavaly, a munkanélküli nők száma pedig 15 ezerrel csökkent. Azt azonban elhallgatják, hogy a növekedés sokkal inkább a közmunkaprogramnak köszönhető.
Szintén az eredmények között említik, hogy az idén júliusban hatályba lépett új munka törvénykönyve megteremtette azt „a keretrendszert, ami szükséges egy rugalmasabb, családbarát munkaerőpiac kialakulásához, s most ki kell alakítani a gyakorlatban jól használható modelleket a munkaadók számára”. Arról nincs szó, hogy éppen az új szabályozás miatt váltak könnyebben elbocsáthatóvá a kismamák, akik eddig a gyerek hároméves koráig úgynevezett felmondási védelmet élveztek. Ezután a védelem csak addig jár nekik, amíg vissza nem térnek dolgozni. Vagyis ha valaki úgy dönt, hogy gyermeke kétéves korában újra felveszi a munkát, ezzel rögtön elbocsáthatóvá is válik.
„A fiatalok égető problémájára”, mely szerint tíz év alatt az unióban három, míg itthon 14 és fél százalékkal csökkent a 20–24 éves nők foglalkoztatottsága, a jelentés a munkahelyvédelmi akciótervben és az olyan programokban látja a megoldást, mint a lakhatási és munkába járási támogatás a száz kilométernél távolabb lakóknak. Szintén a még mindig kérdéses anyagi hátterű munkahelyvédelmi akciótervtől várják a gyesről vagy idősgondozásból a munkába visszatérni vágyó nők helyzetének javulását.
„A nálunk fejlettebb gazdaságok jobban tudják foglalkoztatni alacsonyan iskolázottjaikat, mint mi” – állapítják meg. Éppen ezért az alacsony iskolázottságúak „munkaerő-piaci alkalmasságának fejlesztését” javasolják. S bár a jelentés többször megállapítja, hogy a diplomás nők foglalkoztatottsága alig marad el itthon uniós társaikétól, arról nem szólnak, hogy az államilag finanszírozott felsőoktatás, ezen belül is a sok nőt vonzó szakok (jog, közgazdaságtan) szűkítése hogyan hat majd a nők iskolázottságára, foglalkoztatottságára.
A kevés konkrét intézkedés egyike az a tízmilliárdos program (egyelőre nyolcmilliárdot hirdettek meg), melynek keretében családi napközik és más gyerekfelügyeleti szolgáltatások létrehozására, rugalmasabb foglalkoztatási formák kialakítására lehetett pályázni. Jellemző, hogy a pályázók által igényelt forrás több mint 30 milliárd forint volt, a rendelkezésre álló pénz sokszorosa.
Emellett később „biztosan lesznek” a hátrányos helyzetű és munkanélküli nők munkaerőpiacra történő belépését támogató, a rugalmas munkavégzési formák terjedését, valamint a munka és a család összehangolását segítő további programok is, bár ezekről több konkrétum nem szerepel a jelentésben.
