Pár hónappal a parlamenti választások után a Magyar Gárdát nyilvánosan bíráló Pősze Lajost zárták ki a frakcióból, idén tavasszal Szegedi Csanád borsodi ellenlábasát, Endrésik Zsoltot. A Jobbik hivatalos álláspontja szerint Endrésik „valótlan információkkal a párt megosztására törekedett”. Nem sokkal később már Szegedi Csanád, a „párt ökle” volt soron. Az EP-képviselőtől a Jobbik azt követően vonta meg a bizalmat, hogy kiderült róla: zsidó származású (és ezzel kapcsolatban zsarolási ügybe keveredett).

Az utcán, karakteresen

A Jobbik felszólította a kegyvesztetteket, adják vissza mandátumukat, de ennek egyikük se tett eleget. A párt vezetői most békésebb vizekre eveztek: nincs kifogásuk az ellen, hogy Lenhardt függetlenként képviselő – és a Jobbik tagja – maradjon. Csak a frakcióból kell mennie.

Szemére vetik, hogy a párt elnökségének jóváhagyása nélkül tett feljelentést Szegedi Csanád ellen, és korábban többször is megszegte a frakciófegyelmet. Lenhardt úgy érzi, példát statuáltak vele: Vona Gábor pártelnök így üzent a „renitenseknek”, húzott egy vonalat, amit a többieknek nem szabad átlépniük.

Novák Előd alelnök azzal magyarázza a frakción belüli ellentéteket, hogy a Jobbik új szereplő a nagypolitikában. A párt az első ciklusát tölti az Országgyűlésben: korábban nem volt módjuk felmérni, hogy az egyes képviselők milyen együttműködési készséget tanúsítanak e munka során.

Nyilvánvaló, hogy ennél súlyosabb konfliktusokról van szó. Előzőleg Vona Gábor is utalt rá, hogy Lenhardt távozásába erősen belejátszottak a párt jövőjével kapcsolatos nézetkülönbségek. A pártelnök ezzel közvetve mintha elismerte volna, amit a Jobbik vezetői amúgy rendre cáfolni próbálnak: létezik törésvonal az úgynevezett „radikális” és „mérsékelt” irányzat között.

A Fidesz állította csapda

A „mérsékeltek” egyik vezéregyéniségeként Balczó Zoltánt szokás emlegetni. Kilépése indoklásakor Lenhardt Balázs külön is megemlítette Balczót, annak a felfogásnak a képviselőjét, hogy a „parlamentben máshogyan kell viselkedni”. Lenhardt ezzel szemben karakteresebb utcai politizálást várt pártjától. Támogatta volna például, ha a devizahitelesek problémáira azzal hívják fel a figyelmet, hogy országszerte „blokád alá” vesznek bankfiókokat. A Jobbik vezetői viszont úgy látják, ilyesfajta akciókkal már nem lehet növelni a szavazóbázist.

A szélsőjobboldalon a tartalékok kimerülni látszanak, ugyanakkor a szélsőjobbos húrokat is pengető Fidesz mindent elkövet, hogy a Jobbikot kicsit se engedje közelebb a centrumhoz. Csapdahelyzet.

A Jobbik leginkább annak örülhet, hogy eddig megúszta a pártszakadást. Bár az elmúlt években több mozgalom is alakult a Jobbikból kiábrándult szavazók begyűjtésére, ezek súlytalanok maradtak. A Jobbiktól is jobbra álló szervezetek egy része legutóbb a Szegedi Csanád körüli balhé után látta elérkezettnek az időt, hogy összefogást hirdetve zászlót bontson, de a belső viszálykodás miatt a kezdeményezés kudarccal végződött.

Idézzük fel, mit mondott a nyáron egy Bács-Kiskun megyei fórumon Vona Gábor: pártjára sorsdöntő év vár, „ha ezt túléljük, akkor mindent túl fogunk élni. De nagyon nehéz lesz”. Csakhogy a szakadás elkerülése és a túlélés kevés a Jobbik szimpatizánsainak. A 2010-es kampányban a párt szónokai túl magasra tették a lécet.

A szélsőjobboldal hiába ért el sokkolóan jó eredményt, a tábor csalódottan fogadta a sikert: a magabiztos ígéretek ellenére a Jobbik nemhogy „eltakarítani”, megelőzni sem tudta az MSZP-t.

A Jobbik pillanatnyilag távol áll attól, hogy a puszta fennmaradásáért kelljen küzdenie, s egyre távolabb kerül attól is, hogy a második legerősebb párttá léphessen. Nehéz lesz áthangolni a mindinkább frusztrált hívek várakozásait. Miközben a párt igyekszik zárni a sorokat, az Országgyűlés létszámának csökkentése és a választójogi rendszer átszabása önmagában is újabb konfliktusokat szül. Borítékolható, hogy a következő ciklusnak lényegesen kisebb jobbikos frakció fog nekivágni.

A szűkülő mozgástér óhatatlanul is erősíti a pozícióharcokat. Jó eséllyel folytatódik a Jobbik lemorzsolódása. Legalábbis kérdésünkre, hogy lesznek-e követői, Lenhardt Balázs úgy vélte: a jobbikos képviselők egyelőre illúziókban ringatják magukat, de a választások közeledtével „felgyorsulhatnak az események”, azaz „akár lehetnek más kilépések is”.