Rogán Antal hiányolta az egyeztetést

Rogán Antal is szóvá tette a Fidesz–KDNP-frakciószövetség zárt ülésén hétfő délelőtt, hogy az iskolák államosításáról szóló törvényjavaslatot úgy terjesztették be a hétvégén az Országgyűlésnek, hogy nem volt előtte megfelelő, érdemi egyeztetés fideszes polgármesterekkel – tudta meg a Népszabadság. Fideszes képviselők munkatársunknak a Fidesz-frakcióvezető által elmondottakról úgy fogalmaztak: „Tóni udvarias, azt mondta, nem szerencsés így a T. Ház elé terjeszteni egy ilyen súlyú javaslatot, de a polgármesterek valóban nehezményezték az eljárást”. Lapunk hétfőn számolt be arról: kiverte a biztosítékot a kormánypárti polgármestereknél az érdemi egyeztetés hiánya. A Fidesz-frakció önkormányzati kabinetje többször kért egyeztetési lehetőséget a készülő törvényről, erre soha nem kaptak alkalmat.

A hétfő délelőtti frakcióülésen, mint megtudtuk, az hangzott el, hogy a fideszes polgármester-képviselők elkészítik módosító indítványaikat, és azokról egy külön frakcióülésen még egyeztet a Fidesz-képviselőcsoport. A képviselők elmondása szerint Rogán Antal arra is utalt, hogy az oktatási államtitkárság lehetőleg ne egy főosztályvezető-helyettessel képviseltesse magát az egyeztetéseken. Azaz: a fideszes polgármesterek Hoffmann Rózsa államtitkárral szeretnének tanácskozni. Az egyik ismert fideszes polgármester például fontos kérdésnek nevezte annak az egyértelműsítését, hogy az önkormányzatoknál dolgozó, például az óvodákkal kapcsolatos feladatokért felelős személyek is állami alkalmazottnak minősülnek-e, és milyen formában, az óvodák ugyanis az önkormányzatoknál maradnak. Illetve: az állam ingyenes használatába kell-e átengednie az önkormányzat épületében „azokat a szobákat”, melyekben az iskolák működtetéséért felelős állami alkalmazottak ülnek/dolgoznak.

„Isten ments, semmilyen felháborodásról nem tudok” – nyilatkozta a cikkünkre reagálva az oktatási államtitkár, aki állította: nem tud a fideszes polgármesterek felzúdulásáról. Hoffmann Rózsa munkatársunk érdeklődésére azt mondta, nem ő, hanem a kormány részéről Balog Zoltán miniszter nyújtotta be a javaslatot a hétvégén az Országgyűlésnek. Elmondása szerint csütörtökön egyeztettek a frakciószövetség érintett kabinetjeinek a tagjaival az államosított iskolák átadásáról, és körülbelül ötven képviselő-polgármester vett részt a megbeszélésen. – Az alapkoncepcióról egyetértés van, és annak a benyújtásával nem lehetett tovább várni. Abban egyeztünk meg, hogy a képviselők módosító indítványokat fogalmaznak meg, és azok megvitatására lesz is idő, nem másfél napról, hanem hetekről van szó – hangoztatta a KDNP-s oktatási államtitkár.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.