Mostanáig legalábbis így tudtuk. Egy a lapunk birtokába került dokumentum tanúsága szerint azonban a vidékfejlesztési tárca ellenőrzési főosztálya által készített, 2011-es keltezésű jelentés részletesen elemezte az iszaptározóval kapcsolatba került zöldhatóságok engedélyezési és ellenőrzési tevékenységét. A vizsgálat nem tért ki a tragédia lehetséges okaira.

A „nem nyilvános” minősítésű dokumentum szerint számos hatósági hibát és hiányosságot tártak fel, ám ezek „nem hozhatók sem közvetlen, sem közvetett módon összefüggésbe a katasztrófa bekövetkeztével”. A jelentés kiemeli: a tízes számú lerakó tervezésének időpontjától az iszapömlésig folyamatosan változott a hazai és az uniós jogi környezet, ami az engedélyeztetési eljárásokban bizonytalanságot okozott. Így fordulhatott elő, hogy a zagykazettát a kiadott építési engedélyben nem önálló építményként jelölték meg, hanem a timföldgyár tárolási területének bővítményeként.

Ennél is súlyosabb problémának számít, hogy a vörösiszap-tározót a hatóságok annak idején vízi létesítményként aposztrofálták, a működését is vízjogi üzemeltetési engedély alapján kezdhette meg. A vizsgálati jelentés szerint azonban a kazetta soha nem volt vízi létesítmény, így az 1993-as engedély semmisnek tekinthető, amiből az következik, hogy a „tízes lerakó soha nem rendelkezett az ottani tevékenység végzéséhez szükséges használatbavételi engedéllyel.”

A dokumentumban az áll, hogy a jogi környezet folyamatos változásához végül a 2006-ban kiadott egységes környezethasználati engedéllyel sikerült alkalmazkodni: ez írta elő, hogy a korábban kiadott engedélyek közül melyeket kell érvényesnek tekinteni, és melyeket kell újra megszereznie a Mal Zrt.-nek. A jelentés hosszasan elemzi, hogy az érvényes jogszabályok alapján a vörösiszap nem tekinthető veszélyes anyagnak vagy veszélyes hulladéknak, ugyanakkor kifejti azt is, hogy a tízes kazetta tetején lévő vízréteg környezeti kockázataira a hatóságoknak és a cégnek is fel kellett volna figyelnie.

A dokumentum hosszasan taglalja, hogy az érintett zöldhatóságok milyen ellenőrzési tevékenységet folytattak a tározók működésével kapcsolatban. Az irat rögzíti: a közép-dunántúli felügyelőség rendkívül intenzív volt ezen a területen (2004–2010 között összesen 22 helyszíni ellenőrzést tartott), ám a katasztrófa bekövetkeztének semmilyen előjelét nem tapasztalta. Amennyiben az ellenőrzéseket végző felügyelőségi munkatársak „olyan jelenséget észleltek volna, amely arra utal, hogy a tízes tározó elveszíti az állékonyságát, vagy olyan szivárgások mutatkoznak, amelyek veszélyeztetik az építmény stabilitását, a jogszabályok szerinti jelzési és intézkedési kötelezettségüknek eleget tettek volna” – így a jelentés.

A dokumentum bírálja a Mal Zrt.-t amiatt, hogy a cégnek az egységes környezethasználati engedélyben előírt, évente benyújtandó monitoring jelentéseiben rendre ugyanazok a megállapítások szerepelnek, vagyis a jelentések formálisak. Az irat arra nem tér ki, hogy ezt a hiányosságot a zöldhatóság miért nem észlelte, vagy miért nem tette szóvá a Mal Zrt.-nek. A jelentés azzal sem foglalkozik, hogy terheli-e bármilyen felelősség a hatóságokat a bekövetkezett tragédiáért.

Illés Zoltán szakállamtitkár a gáton