Úgy tűnt, olykor akadozva, túl lassan mondja a beszédét a Milla tüntetésén. Nagyon izgult?

Inkább felemelő volt a tömeg, inspiráló volt látni az emberek arcán a reményt, az elszántságot. Kétségtelen, vagy a hangosítás volt elhibázott, vagy a környező házak verték vissza a hangot, de egy másodperces csúszással hallottuk vissza a saját mondatainkat, és ez szörnyen zavart. A közepe felé aztán rájöttem, hogy nem kell ezzel foglalkozni, csak mondani a szöveget.

Miért most érezte úgy, hogy ki kell állnia?Nem szólalt meg az új alaptörvény elfogadásakor, nem állt ki az alkotmányos intézményrendszer elemeinek lebontásakor, nem emelte fel a hangját a centrális erőtér kiépítése ellen.

Amikor átadtam a hivatalomat két és fél éve, azt gondoltam, a helyes az, ha nem minősítem rögtön az utánam következőket. Ilyenkor az emberben sok még a korábbról hozott indulat, lendület és gondolat. Jobb ilyenkor önkritikusabban nézni, mi is történt. Azt gondoltam, az átzsilipelés átmeneti időszaka után visszatérek a civil életbe. El is kezdtem ezt építeni, többet foglalkoztam a családommal, tanítottam az Egyesült Államokban, és elindítottam egy tanácsadói vállalkozást. De közben egyre erősebben érzékeltem, hogy azt az óriási lehetőséget, amit a kétharmados felhatalmazás jelent, a kormány nem az ország javára és az eddig megoldhatatlannak tűnő problémák kezelésére fordítja, hanem saját hatalmának bebetonozására. Januárban, abban a kritikus pillanatban, amikor végleg kirajzolódtak ennek a rezsimnek a körvonalai, publikáltam egy hosszú cikket, mert úgy gondoltam, hogy volt miniszterelnökként kötelességem megszólalni. Bíztam abban, hogy valamilyen módon kiépül az az ellenzéki erő vagy összefogás, amely képes maga leváltani ezt a rossz kurzust. Ma úgy látom – részben az eltelt idő, részben az új választójogi rendszer miatt –, hogy egyetlen esély van 2014-ben, mégpedig egy széles összefogás. Ráadásul nemcsak e kártékony rezsimet kell leváltani, hanem korszakváltásra is szükség van: ha a választói inga ugyanolyan szélsőségesen lendülne vissza a másik irányba, abba tönkremenne az ország. A feladat tehát az, hogy az ingát középre állítsuk. Az ingamozgás és a politikai váltógazdálkodás természetesen szükséges, de azok az országok sikeresek, ahol erős politikai közép van, olyan, amely kizárja a szélsőségeseket, autoriter törekvéseket, miközben a politikai hatalomért vívott versenyt olyan keretek közt tartja, hogy a hosszú távú nemzeti célokat ne lehessen megkérdőjelezni. Ma annak, aki aktívan részt akar venni a politikában, a politikai szélre kell mennie, különösen igaz ez a jobboldalon. Mi normális Magyarországot szeretnénk, amelyben kialakulhat ez az erős közép. Ezért hívtuk életre az Együtt 2014 mozgalmat.

E mozgalomban mi a személyes feladata és meddig terjed a mandátuma?

A Milla, a Szolidaritás és a Haza és Haladás Egyesület – mindhárman egyenrangú partnerek. Világos, hogy az együttműködést bővíteni szeretnénk. Ehhez szükség van a demokratikus ellenzéki pártokra és politikusaikra. Az Együtt 2014 alap, amelyhez elvben bárki csatlakozhat. Mi nem akarunk konkurálni a meglévő pártokkal. Azért akarunk együttműködni, hogy olyan választókat is meg tudjunk szólítani, akiket a mai ellenzéki pártok nem értek el. Ami az együttműködés kereteit illeti: ahhoz, hogy korszakváltás legyen a politikában, mindenkinek önvizsgálatot kell tartania. Nekem is. Mindenkivel, aki csatlakozni kíván, meg kell állapodnunk az új korszak elvi és erkölcsi alapjaiban, egy működő kormányprogramban, csak így lehet esélyünk a jó kormányzásra. Ez nem lesz gyors folyamat, hónapokig is eltarthat. Az összefogásban mindenki megtartja az identitását, a szuverenitását. A Milla Milla, a Szolidaritás pedig Szolidaritás marad, és a Haza és Haladás is arra koncentrál, ami a dolga. Mindhárom szervezet megpróbál minél több potenciális szavazót megszólítani. Magam többször is végigjárom az országot, mert a feladatom az, hogy másokkal együtt megteremtsek egy olyan versenyképes, a Fideszt kihívni és legyőzni képes ellenzéki alternatívát, amely az erős társadalmi közepet és a korszakváltás lehetőségét hordozza magában. Én most csak erre vállalkozom. Aki pozíciókról beszél, árt a kezdeményezésnek. Nem személyeknek kell kiegyezniük. Mit is gondolnának a választók, ha azt látnák, hogy ezek a fiúk még meg sem tudják fogalmazni, mit akarnak, de máris pozíciókon egyezkednek! Ez a választók elárulása lenne. Azt, hogy kiből mi lesz, azoknak kell eldönteniük, akik ebben az összefogásban háromnegyed év múlva benne lesznek. Az én vállalásom sikerkritériuma az, hogy sikerül-e létrehozni ezt az életképes alternatívát.

Meddig terjed a vállalása? Elindul a választásokon egyéni képviselőjelöltként, vagy „csak” valamiféle későbbi kormányzati szerepre vállalkozik?

Messze túlkérdez. Megismétlem: az én horizontom addig terjed, hogy ki tudjuk-e építeni azt az erős, középen álló alternatívát, amely képes kihívni és legyőzni a Fideszt.

Beszédében azt mondta, tanult a hibáiból. Felsorolná őket?

Azt, amit én a kormányzásról gondolok, leginkább a 2009–2010-es korszak mutatja, hiszen miniszterelnökként volt a legnagyobb, átfogó ráhatásom a folyamatokra. E korszakot érzem a magaménak. Az azt megelőző három évvel pedig, minden pozíciómmal, amit a kormány tagjaként betöltöttem, el tudok számolni. Azt gondolom, mindaz, amit a fejlesztéspolitikában, önkormányzati miniszterként vagy gazdasági miniszterként a válság kirobbanásakor véghezvittem, javította Magyarország helyzetét.

Ez öndicséret, nem önkritika.

Kötöttem olyan kompromisszumokat, amelyek ugyan nem az én területemet érintették, de a mai tapasztalatommal már nem fogadnék el. Láttam olyan kompromisszumokat és koalíciós megalkuvásokat, amelyek ártottak annak, hogy elérjük a fő célt. De nem állok be a Gyurcsány Ferencet ostorozók kórusába, mert szerintem a volt kormányfő negatív megítélése messze erősebb, mint azt az egyébként valós hibák és tévedések indokolnák. Ugyanakkor sok előrelépés is történt, hogy csak a saját területemet említsem példaként: Magyarország abban az időszakban az európai fejlesztéspolitika élén járt a megkötött szerződések és források lehívása területén. Akkor indult el a leghátrányosabb harminchárom kistérséget támogató program, amelyet a jelenlegi kormány csonkított meg. Akkor vezettük be a vállalkozások támogatását segítő programot. Manapság rendre azokat a szalagokat vágják át, azokat a fejlesztéseket adják át, amelyek még ezekben az években indultak el. Kellő kritikával természetesen, de nem lehet ugyanúgy megítélni az előző kormányzati éveket és a jelenlegi rezsim működését.

Most, hogy visszatér, ismét felerősödtek a hitelességét megkérdőjelező hangok, amelyek a Wallisról, a Hajdú-Bétről, öngyilkos libatenyésztőkről szólnak. Ezekre is van önkritikus válasza?

Ezt már végigéltem. Tiszta a lelkiismeretem a politikusi múltamat és a magánszférában eltöltött éveimet illetően is. Mindig a törvények szerint jártam el, ezt soha senki nem tudta érdemben megkérdőjelezni. Mivel a közéleti szerepvállalásomat nem sikerült törvénytelenséggel összekapcsolni, az üzletemberi múltam felé fordulnak. Minden egyes ilyen ügyben jogerősen pert nyertem. Ennek ellenére érzékelem, hogy a hazugságok hatékonyak, megragadnak az emberek fejében. Ezzel együtt kell élni, így működik a karaktergyilkosság. Az elmúlt két évben amolyan karbantartó jellegű piszkálódást kaptam a Fidesztől, most nyilván nagyobb fokozatra kapcsolnak.

Az ellenzék messze legerősebb pártja az MSZP. Mesterházy Attila új pártot épített, új karakterrel, s miután végigküzdötte 2010-et, a pártot a szakadék széléről hozta vissza és tette stabillá. Logikus, hogy ezek után vezetői szerepre tartson igényt az ellenzéki összefogásban. Az Együtt 2014, illetve Bajnai Gordon miként viszonyul az MSZP-hez, Mesterházy Attilához?

A 2010-es választásokon a szavazók nagy többsége voksolt az MSZP–SZDSZ-koalíció nyolcéves működése és még tágabban a politikai hidegháború ellen. Sok választó úgy érezte, jó okkal szavaz arra, hogy legyen vége a korrupciós botrányoknak, a sodródásnak, a rossz kompromisszumoknak, a befejezetlen reformoknak. Sokan pedig pusztán arra szavaztak, legyen már vége a válságnak és legyen nyugalom. Az MSZP hibái persze benne vannak a Fidesz-kormányzás előtti nyolc évről kialakult érzetben. De én emlékszem arra az MSZP-re is, amely 2009-ben, amikor engem pártonkívüli miniszterelnöknek jelölt, képes volt annak a fájdalmas felelősségnek a vállalására, amivel meg lehetett hozni azokat az intézkedéseket, melyek kivezették a szakadékból az országot. Pedig tudták, hogy ez drasztikus támogatói veszteséggel jár, sokuk képviselői karrierjének a végét jelenti. Arra az arcára is emlékszem tehát az egyébként sokszor okkal bírált MSZP-nek, amely képes volt a politika lényegére, az ország érdekének szolgálatára.

És milyen a mostani MSZP?

Az MSZP-nek jelenleg 1,2 millió szavazója van. A legnagyobb ellenzéki párt. Az MSZP nemhogy nem omlott össze, de stabilizálta a helyzetét és kismértékben, de növelte a támogatottságát. Elvitathatatlan a mögötte lévő vezetői teljesítmény. Az MSZP ma tisztább profilú, egységesebb, fegyelmezettebb párt. Mérete alapján: jelentős középpárt. Csakhogy alacsony a választói részvétel, ami viszont az ország második legnagyobb politikai erejévé teszi. Leegyszerűsítve tehát a képletet: az MSZP részvétele és támogatása nélkül a rezsim nem váltható le, de ezt egyedül 2014-ben nem tudja megcsinálni. Még ha le tudná is váltani a kormányt, akkor is problémát okozna a rezsim felszámolása, az új korszak elindítása. Nem elég a sok választó, sokféle választó is kell. Az új korszak nem alapulhat egyetlen párt programján, egyetlen világnézeten, különben minden kezdődik elölről. Olyan kurzus kell, amelyben a politikának több hitele van, hogy jó kormányzásra legyen képes. Ehhez annyi és annyiféle szavazat kell, amennyit szerintem az MSZP maga nem tud összegyűjteni. És ez nem vezetői teljesítmény kérdése –2010 élménye még nagyon közel van a választókhoz. Ha az erős közép megvan, helyreállhat a jobb és bal, esetleg több pólus egészséges váltógazdálkodása. 2014-ben nem a baloldal küzd majd a jobboldallal, hanem a normális Magyarországot akarók azokkal, akik a nemzet megosztásából építenek maguknak hatalmat.

Ugyan azt mondta, hogy pozíciókról még idő előtti beszélni, de az ön fejében van olyan forgatókönyv, amelyben az ellenzéki összefogás miniszterelnöke Mesterházy Attila?

Nem egyszerűen időszerűtlen, de kifejezetten ártalmas lenne, ha ilyen kérdésekkel foglalkoznék. Azoknak kell erről dönteniük, akik ebben az együttműködésben szerepet vállalnak, és az legyen a jelölt, akinek a legnagyobb esélye és támogatottsága lesz ahhoz, hogy ezt a sorsfordító változtatást vezetőként szolgálja.

A Haza és Haladás folyamatosan „jó kormányzásról” beszél. Ugyanakkor egy ilyen széles körű összefogással ez nehéz lesz. Hogyan lehet összehangolni ennyiféle irányvonalat egy megvalósítható kormányprogramban?

Látom annak esélyét, hogy a valóságból kiindulva olyan gazdaságpolitikai program készüljön, amely az ország stabilitását megerősíti, a növekedés motorját újraindítja, a növekményből pedig többletlehetőségeket biztosít. Most a különböző pártok és szereplők a saját profiljukat erősítik. Természetes, hogy a politikai erők pozicionálják magukat a másikkal szemben, de a hidakat nem szabad felégetni. Azokat, akik saját szervezeti vagy személyes pozíciójukat előrébb sorolják annál, hogy a változásra vonatkozó igényt szolgálják, a választók megbüntetik. A sokféleség inkább erény, mint hátrány. Minél több oszlopa van az új rendszernek, annál erősebb lesz.

A jó kormányzást akadályozzák majd az orbáni rendszer bebetonozott emberei és kétharmados törvényei is.

Ezért hangsúlyoztam, hogy nem csak kormányváltásra, hanem rezsimbontásra van szükség. Olyan rezsim épült ki, amely akkor is megtartja a hatalmat – de legalábbis zsarolási pozíciót biztosít a maga számára –, ha a többség már mást választott. Ugyanakkor azt is gondolom, ha világos és egyértelmű többség van a változás mellett, az üzenet azoknak, akik akkor a vesztes oldalra kerülnek. Meg kell találni a módját a megegyezésnek. A feladat nem a reváns vagy a manipulált elszámoltatás mesterkélt koncepciós perekkel. Ez rossz út. Nem egyszerűen az ellenzéki oldalnak kell megegyeznie egymással,mert az csak a kormányváltáshoz elég. Azután Magyarország közepének is ki kell egyeznie egymással. Amíg e mostani rezsim meg nem bukik, nehezen tudom elképzelni, hogy a jobbközép oldalon olyan erő jönne létre, amely a most elárvult, nagyszámú, és az ország számára fontos értékeket valló jobboldali szavazókat érdemben képviselné. Az ő nézeteiket a Fidesz bizonyos értelemben kisajátítja, bizonyos értelemben agyonnyomja. Olyan politikát kell csinálni, amely a hosszú távú kiegyezés során az ő igényeiket is szolgálja. Ezt értem az ország határokon belüli újraegyesítése alatt.

Ha legközelebb ellátogat a fociválogatott meccsére és összetalálkozik Orbán Viktorral, kezet nyújt neki?

Üdvözölni fogom, legutóbb is üdvözöltem volna, ha el nem kerüljük egymást. Ez így történt korábban is, ha találkoztunk. Egy normális országban az a helyénvaló, ha a különböző politikai oldalak együtt szurkolnak a nemzeti válogatottnak. Egy normális országban a politikai ellenfelek megadják egymásnak a kijáró tiszteletet. A magyarságunk összeköt, nem elválaszt.

„Nem egyszerűen az ellenzéki oldalnak kell megegyeznie egymással, mert az csak a kormányváltáshoz elég”