Kossuth-címer a Fidesz ellen

– Azt javaslom, hogy mi, demokraták, a köztársaság hívei, a mai naptól az új Magyar Köztársaság megteremtéséig tűzzük ki és viseljük a Kossuth-címert. Legyen ez minden egyes demokrata jelképe az Orbán-kormánnyal szemben. Az összetartozás jelképe legyen az új magyar Köztársaság megteremtésének napjáig – mondta Mesterházy Attila, az MSZP elnöke tegnap Budapesten, az MSZP és a Táncsics Mihály Alapítvány ünnepi megemlékezésén.

Mesterházy Attila szerint ugyan 1956-ban zajlott, de 1989-ben győzött a forradalom. „Nem véletlenül ezen a napon született újjá a köztársaság. Mert Nagy Imrének, társainak és valamennyi forradalmárnak nem egyszerűen azt a néhány szabad és felemelő októberi napot köszönhetjük, hanem minden egyes napot, amit 1989-óta szabadon tölthetünk.

’56 máig ható üzenete, hogy a szabadságot és a demokráciát nem elég kivívni. Azért mindig, mindennap küzdeni kell. Ma különösen” – mondta, hozzátéve: mindazt, amiért az egykori hősök küzdöttek, ma ismét veszély fenyegeti.

„A mai hatalomnak felemás a viszonya ’56-hoz és örökségéhez. Magát nem a szabadság, hanem a turul szellemiségéből eredezteti. Nem a nemzeti egység erősítése, hanem a kirekesztés a célja. (...) A kirekesztésre, az ellenségképre mindennél nagyobb szüksége van a mai hatalomnak. De nem a menetelők, hanem a pásztoruk tehet arról, ha rossz az irány.

Orbán Viktor nem vezeti, hanem megvezeti a követőit. A mi és ők megosztására, a szembenállásra, a fenyegető ellenségkép felmutatására van szüksége ahhoz, hogy igazolni tudja egyre kétségbeesettebb küzdelmeit” – mondta Mesterházy Attila.

Az MSZP elnöke leszögezte: Orbán Viktor elárulta ’56 emlékét, a magyarok által akkor és 1989-ben egyként megfogalmazott eszményeit és vágyait: a köztársaságot, a szabadságot, a demokráciát. A szabadságot végletesen korlátozzák: a közéletben és a magánéletben, a parlamentben, a munkahelyen, iskolában, mindenütt. „Hazug érvekből, álságos szándékból, gyáva hatalomféltésből építenek magas falakat a választók és a választottak közé. Milliókat fosztanának meg a lehetőségtől, hogy szavazhassanak. Ebből is látszik: lenézik az embereket. Azt gondolják, hogy egy állampolgár, különösen ha szegény, aluliskolázott, idős vagy éppen fogyatékkal élő, nem képes átlátni, hogy mi lenne jó saját magának és az országnak. Ezért a Fidesz nem is bízná rájuk a döntést” – mondta Mesterházy Attila, aki úgy vélekedett: a kormány szembefordult a nemzettel. Megtévesztéssel szerezte a hatalmát, és azzal is akarja megtartani.

„De nem fog sikerülni. Nem fog, mert igenis erősen él a magyarokban a szabadság iránti vágy, és él a köztársaság. Mert az ország nevéből ki lehet iktatni a köztársaság szót – de a szívünkből soha nem lehet kitörölni az eszméjét. A köztársaságot mi tartjuk életben, és mi fogjuk újjáteremteni is. Mi, mindannyian, akik olyan felelős kormányt és olyan valódi köztársaságot akarunk, amely képes polgárainak igazságot, szabadságot, biztonságot és jólétet adni. Én személyesen és az MSZP minden politikusa azon leszünk, hogy visszaadjuk az embereknek a reményt. Hogy van olyan politikai erő, amely igenis képes megoldást nyújtani az ország bajaira, és az ő személyes gondjaikra is. (...) Mi, a köztáraság hívei eltökéltek vagyunk. Az új Magyar Köztársaság megteremtéséhez nem taktika és hatalomtechnikai paktumok kellenek, hanem az, hogy mindannyian őszintén higgyük és bátran kimondjuk: szabadok, magyarok, európaiak, demokraták vagyunk, és azok is maradunk” – mondta ünnepi beszédében Mesterházy Attila.

Az MSZP elnöke
Az MSZP elnöke
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.